A kerületi városrészek aktív kommunikációjának is kiemelt szerepet szánnak az új arculatban. 

Nyílt pályázat keretében a MITTE Communications nyerte a Budavári Önkormányzat arculatépítési tenderét. A munka 2020 júniusában indult, és az év végéig zárul le, a helyi lakosság több körben történő bevonásával. A győztes ügynökség kiemelt szerepet szán az egyes kerületi városrészek aktív kommunikációjának is.

„Az új arculattal is szeretnénk kifejezni, hogy a kerület több városrészből álló színes egység, nem kizárólag a Budai Várra épül, hisz hangsúlyos része még a Gellérthegy, Krisztinaváros, Tabán és a Víziváros is – mondta Váradiné Naszályi Márta, Budapest I. kerület Budavári Önkormányzat polgármestere. – A jövőben a kerület neveként is a Budavárt használjuk majd, hisz egyszerűbb formában mutatja meg az öt kerületrészünk egységét, de önkormányzati hatáskörben is releváns elnevezés. Ezt a közös identitást és a kerület iránt érzett szeretetet mutatja be az új, lakossági bevonással, Tasnádi Iván helyi lakos által alkotott szlogenünk is: Szívünkben az első. Ebben a három szóban sokkal több van, mint elsőre látszik. A szívünkben tartjuk ezt a kis, pár négyzetkilométeres földdarabot, és az itt lakókat – mert a kerület nem házak, utcák sokasága, a kerület az emberektől olyan, amilyen.”

Az arculatváltás azért vált szükségessé, hogy jobban kifejezze azt, ami a megújuló Budavári Önkormányzatot jellemzi: modern, digitális, a fiatalokat is megszólítani tudó kerület.

A nyílt arculati tendert a MITTE nyerte. A pályázatra 18 pályázat érkezett, amelyből egyet a bírálati szakasz előtt a pályázó visszavont. A kétkörös bírálati folyamat bizottsági munkájában Váradiné Naszályi Márta polgármester, dr. Jeney Jánosné (Fidesz) és Tölcsér Borbála (Momentum) képviselők, valamint külső szakértőként Balla Dóra DLA habil grafikusművész, egyetemi docens (MOME) és Balogh Zsolt, a DDB Budapest kreatív igazgatója, továbbá Vámos Ágnes, a Budavári Önkormányzat kulturális tanácsadója vett részt. 

A győztes pályázat bírálata során a vállalási ár és tevékenységek köre mellett kiemelt szempontot jelentett a pályázó releváns kulturális, turisztikai, egyházi vagy önkormányzati referenciája, a szakmai csapat igazolt művészetszakmai háttere, a kerületi branding ütemtervének részletessége és megvalósíthatósága, illetve a kerület lakóinak, civil szervezeteinek és intézményeinek bevonása. 

A MITTE a branding munka keretében megvizsgálta a legjobb hazai hazai és nemzetközi példákat. Ezt követően a testület releváns munkatársainak bevonásával létrejött egy szakmai munkacsoport, a kerület és a városrészek új arculati rendszerének kialakítására a győztes ügynökséggel. A szakmai workshopok tagjai voltak Váradiné Naszályi Márta polgármester, Csány Éva kerületi főépítész, Gulyás Gergely, a helyi Fidelitas vezetője, Tölcsér Borbála önkormányzati képviselő (Momentum), Csillag Gábor, a kerület stratégiai tanácsadója, illetve Csillag János, a Várnegyed című kerületi lap főszerkesztője. A közös szakmai munkát követő tervezés eredménye lett a logotípia, illetve a kerület egységesített nevének és kiemelt arculati színeinek meghatározása. 

„A logó címerszerű kialakítást kapott, amely kapcsolódik a történelmi múlthoz és hagyományhoz, mégis modern szellemiségű

– fogalmazott Misetics Mátyás, a MITTE kreatív igazgatója. – A lekerekített, pecsétszerű kialakítás egy barátságos és szerethető emblémát eredményez, mely jelleget tovább erősítenek az arculati színpaletta friss árnyalatai. Az ikonszerű kialakítás széleskörű felhasználást enged meg; a logó egyaránt helyt áll a hivatali kommunikáció dokumentumain, az információs táblákon vagy épp az ajándéktárgyakon. Az embléma melletti infoblokk alkalmas a kerület egyes városrészeit is azonosítani, és egyúttal ernyőmárkaként összekapcsolni.”

Az arculattervezői munka folytatásaként az ősz folyamán létrejönnek az önkormányzat ügyviteli és hivatali anyagainak vizuális keretei, illetve teljes tartalmi és formai megújuláson esik át a kerület weboldala, amelyet a lakosság bevonásával, fókuszcsoportos kutatás keretében is megvizsgálnak. Végezetül pedig átalakításra kerül a Várnegyed című kerületi lap arculata, illetve az Önkormányzat irányítórendszere és ajándéktárgyai, utóbbiak esetében is a lakosság bevonására számít a helyi vezetés. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

A Svéd Dalszerzők és Komponisták Társaságának tervezett plakátok és logó Red Dot-díjat értek.

Red Dot díjas a karantén ihlette online mesecsatorna is

Red Dot díjas a karantén ihlette online mesecsatorna is

Balogh Balázs médiadesigner feleségével és Forrai Brigittával közösen idén két Red Dot díjat is nyert Brand & Communication Design és Digital Solutions kategóriában. 

Útmutatás, közösség, emberközpontúság - az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új arculata

Útmutatás, közösség, emberközpontúság - az Apor Vilmos Katolikus Főiskola új arculata

Megújult az Apor Vilmos Katolikus Főiskola arculata.

Hirdetés