Borbás Dorka Ferenczy-díjas üvegművész köztéri alkotása a Pécsi Tudományegyetem új campusán kapott helyet.
Borbás Dorkának ez a hetedik köztéri üvegszobra, ami ritkaság, mert elmondása szerint Magyarországon – ha szoborról van szó – a megrendelők általában még erősen idegenkednek az üveg alapanyagtól. A megfoghatatlan és láthatatlan kórokozó természetéhez azonban különösképp telitalálatnak tűnik. A munka mögött meghúzódó gondolati hátországot az alkotó maga mutatja be.
A Covid-jarvány – mint egy szürreális filmben – úgy csapott le a világra, kiismerhetetlen, ijesztő, társadalmi feszültségeket, emberi drámákat okozó „valamiként”. Biztos vagyok benne, hogy megannyi művész, író, zenész, filmes fogja még nagyon sokáig interpretálni milyen, mikor magabiztos életünkre tör egy ismeretlen agresszor.
Senki sem tudja, hogy néz ki pontosan egy vírus. Sem formailag, sem színében – ha egyáltalán van konkrét formája és színe. Az általam választott ikozadodekaeder egy stilizált gömb: ötszögek, háromszögek szabályos rendszere, melyet igyekeztem a vírustüskék random módon változó hosszúságaival, gömbvégeivel lágyítani. A csillogó üvegfelület rétegein pedig „rendetlen” körök színjátszó halmazával igyekeztem organikusabbá tenni a sokszögű, rideg formát.
Művész családból származom. Figurális, klasszikus bronz-és kőszobrok illetve festmények között nőttem fel. A rendszerváltás környékén a MOME elődjén szilikáttervezőként diplomáztam. Azóta is kerámia, porcelán, de főleg üveg alapanyagokkal dolgozom. Designerként az építészeti és funkcionális üvegtől az exkluzív díjaikig – számos megmérettetésen vagyok túl. A feladat mindig új: más-más méretben, matériában, technológiában, büdzsében és határidőben kell zsonglőrködni, társszakmákkal izgalmasan együtt működve. Megfelelni a megrendelőnek, miközben az innovációs újdonságok folyamatosan kísértenek, hívogatnak. Igyekszem lépést tartani, szeretem a kihívásokat.
A Covid, mint inspiráció egy futurisztikus – egyszerre ijesztő és tisztelendő „ellenség”. Az emlékmű gondolata, mint a világégéseket okozó drámáké, hamar megfogant bennem. Tudtam, hogy szoborként, térplasztikaként csakis 21. századi technológiák és alapanyagok jöhetnek szóba, azaz: nemesacél és laminált biztonsági üveg – a felhőkarcolók irracionális világának két fő matériája.
Covid-emlékművem egyszerre légies buborék és kemény geometria. Nem a gyász, nem a dráma felől szerettem volna megközelíteni a témát. Nem szerettem volna egy fekete-vörös ijesztő szobrot készíteni. Sokkal inkább a remény és hála irányából inspirálódtam. A szkafanderes tudósok és egészségügyi dolgozók hihetetlen összefogására, kitartására, mindent legyőző akaratukra emlékeznék egy futurisztikus, sci-fi-szerű installációval.
A helyszín, mint lehetőség külön ajándék volt! A tavaly átadott Pécsi Tudományegyetem vadonatúj, elképesztően impozáns campusa és a 400 ágyas modern kórház közti izgalmas kis park lett az emlékmű befogadója. A tudomány és az egészségügy nemes szolgálói találkoznak vele nap mint nap. Kiismerhetetlen színeivel, a köztéri szobrok közt szokatlan anyaghasználatával e Covid emlékmű – remélem – tanulságosan és méltón őrzi majd emlékét az elmúlt két év sokkoló időszakának.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
