CreativeLab. Less be a Samsung kreatív laborjának kulisszái mögé. (x)

A Samsung Electronics 2012-ben alapította meg CretiveLab  (C-Lab) programját, hogy segítse az innovatív gondolkodást, és a dolgozók kreatív elképzeléseinek megvalósítását. A vállalat lehetővé teszi alkalmazottainak, hogy munkaidőben saját ötleteik megvalósításáról álmodozzanak, és segít is valódi innovációkká alakítani azokat. A program keretében mára száznál is több projekt jött létre, mostantól pedig külön kutatóbázis is a fejlesztéseken dolgozó munkatársak rendelkezésére áll.

Az új kutatóközpontban minden szükséges eszköz megtalálható ahhoz, hogy a munkatársak azonnal tervrajzzá vagy éppen prototípussá formálják ötleteiket. A speciális szerszámokkal és méregdrága műszerekkel, 3D nyomtatókkal és lézervágóval egyaránt felszerelt laboratóriumban a legmodernebb multimédiás technológiával ellátott tárgyaló, valamint a dolgozók kényelmét szolgáló kávézó is helyet kapott. Így a Samsung valóban inspiráló környezetet teremtett a munkavállalóik innovatív ötleteinek kidolgozásához és megvalósításához.

A kezdeményezés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Samsung kreatív laborjából legutóbb kikerülő 4 ígéretes fejlesztés, amelyek valódi megoldással szolgálnak az életben felmerülő kihívásokra.

Ahead: a bukósisak többé nem akadály
Neked is hiányzik a zene motorvezetés közben? Az Ahead apró szerkezet, amely erős mágneseivel rátapad a bukósisakra, így azon keresztül is lehet zenét hallgatni, hívást indítani és fogadni. 

Ha szívesen dokumentálod életed minden pillanatát, ha szereted a saját szemszögedből bemutatni a világot, akkor az AMe-t egyenesen neked találták ki! A nyaklánc formájú eszköz három apró beépített kamerával 360 fokban rögzíti viselője mindennapjait. Az AMe-val a legspontánabb pillanatokat is megörökítheted, sőt, azonnal meg is oszthatod a közösségi média felületein.

ItsyWatch: így neveld a gyermekedet!
A legtöbb viselhető okoseszköz letisztult formatervezésével és praktikus funkcióival elsősorban a felnőttek figyelmét ragadja meg. Nem úgy az ItsyWatch! Ez a játékos okosóra a kijelzőjén megjelenő mókás mesefigurákkal teszi szórakoztatóvá a gyerekek számára az olyan – sokszor gyűlölt - tevékenységeket, mint a testmozgás, az evés vagy éppen a fogmosás. Az interaktív karakterek az elvégzett feladattal párhuzamosan növekednek, így a kötelességek játékos módon hamar szokássá válhatnak. 

Entrim 4D+: érezd át a virtuális valóságot!
A virtuális valóság eddig soha nem látott világokba kalauzol el minket. Vannak azonban, akik szédülést és hányingert tapasztalnak, ha hosszabb ideig tartózkodnak a virtuális térben. A tünetek kiküszöbölésére a C-Lab csapata megalkotta az Entrim 4D+-t, amely különböző algoritmusok és az egyensúlyi stimuláció segítségével segít összhangba hozni agyunkat és testünket a virtuális mozgásokkal. Így nem csupán hosszabb ideig élvezhetjük a virtuális tartalmakat, de az előre-hátra mozgásokat és a forgásokat is érzékelhetjük, így a virtuális világ minden eddiginél valóságosabb élményt nyújthat. (x)

forrás: sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Best of innováció 2019

Best of innováció 2019

A baktériumokkal történő világítástól a gleccserek olvadását megállító toronyig. 

A világ első karbon-negatív vodkája

A világ első karbon-negatív vodkája

Az Air Co cég elektromos energia felhasználásával a szén-dioxidot etanollá alakítja.

Ferenc pápa áldásával piacra dobták a digitális rózsafüzért

Ferenc pápa áldásával piacra dobták a digitális rózsafüzért

Jön az értesítés, hogy mikor kell imádkozni, de egyben lépésszámláló is. 

Hirdetés