Hu-Yang Kamillával a képalkotáson keresztül a világhoz való kapcsolódásról, az ürességben rejlő teremtés lehetőségéről és a világgal békés jelenlétről beszélgettünk.
Hu-Yang Kamilla a Kisképzőben, majd a Glasgow School of Art-on végzett grafikusként. A Covid idején tért haza és nemrégiben kezdte el illusztrációs projektjét, amelynek alkotásait pszichológiai témák és szürreális hangulatok ihletnek. A képalkotás nem csak illusztrációban ölt nála testet: fotózik és előszeretettel kísérletezik különféle médiumokkal.
Hogyan és mikor jelent meg a képalkotás az életedben? Már kiskorodban érezted, hogy ezzel szeretnél később foglalkozni?
A verbalitás, képiség és eszmélet/emlékezés kapcsolata egy érdekes téma számomra. Nagyon intenzív korai emlékeket is vissza tudok hívni gyerekkoromból, ami talán nem egy olyan megszokott jelenség. Ezek körülbelül fél éves koromig vezetnek vissza, nagyjából ekkor indult meg a beszéd is nálam, a legelső szavakkal.
Mivel sok különböző kultúra találkozik a családomban, így egy nagyon gazdag nyelvi és képi világba születtem bele. A szüleim több nyelven beszéltek hozzám, és a mesék, a természetjárás egy nagyon szerteágazó, szinesztézikus világot nyitottak bennem. Magamhoz és a külvilághoz a képalkotáson keresztül való kapcsolódás számomra természetes és intuitív gyermeki folyamat volt, amin keresztül könnyen flow-ba kerültem. A polcaink tele voltak könyvekkel. Emlékszem, egész kicsiként anyukám azt mondta, a betűket is szeretni kell, mert azokon keresztül megnyílik a mese, így onnantól kezdve a könyv írott sorai mögé is tájakat, alakokat képzeltem, olvasástudás nélkül is képes voltam egy-egy lapon hosszasan elidőzni. Viszonylag sok időt töltöttem magamban könyvek és képek közt, játékokat és meséket találtam ki. Aztán sokat firkálgattam, rajzolgattam meglévő könyvekbe, részese akartam lenni a történetnek. Az alkotásban a szerzőiség szeretete és fontossága talán innen is ered nálam.
Középiskolába a Kisképzőbe jártál, egyetemre pedig a Glasgow School of Art-ra. Miben látod a hazai és a külföldi oktatási megközelítés legjellemzőbb különbségeit?
Én a Kisképzőnek rengeteget köszönhetek, egy minden szempontból különleges intézmény, nagyon magas szakmaisággal, színvonalas művészeti oktatással, és ennek a kulcsa az az idő, amit főként a magas művészeti óraszám tett lehetővé. A szakmaiság szempontjából érdemes lenne figyelmet szentelni arra, hogy egy ilyen intézménynél hogyan lehetne ezt az értékes örökséget továbbra is fenntartani. Precízebb képet talán akkor tudnék adni, ha Magyarországon is jártam volna felsőoktatásba, így főleg arról tudok mesélni, kinn mit tapasztaltam, de általánosságban úgy látom, hogy míg az itteni oktatás nagy figyelmet szentel a klasszikus értelemben vett műveltségnek, lexikai tudásnak, kronológiának, és a vertikális struktúrájú beállítottságnak, addig a kinti tapasztalatom egy horizontálisabb tudásmegosztás, és globálisabb megközelítésmód. Mindkettőnek megvannak az előnyei és hátrányai. Itthon nekem a tanulmányaim alatt mindig nehézséget okozott, hogy a megtanult ismeretek részleteiből hogyan áll össze az átfogóbb egész, míg kinn könnyebben átláttam rendszereket és összefüggéseket, ami a szabadgondolkodásnak sokat kedvez, viszont sokszor hiányoltam a részletgazdagságot, elmélyülést. Projektalapú rendszerben rengeteg lehetőségünk volt ötletcserére, gyakorlati tapasztalásra, néha viszont szükségem lett volna a folyamat közben is több strukturált mentori/professzori visszacsatolásra.
Sajátos, egyedi és izgalmas, hangulatában sokszor misztikus képi világ jellemző illusztrációs munkáidra. Hogyan születtet meg a nagyon karakteres kék-fehér illusztrációs sorozatod?
Ezek a munkák pszichológiai, filozófiai megközelítéssel készülnek, fogalmazódnak bennem. Sokat foglalkozom egyén és külvilág kapcsolatával, individuum és kollektív témájával, belső-külső struktúrákkal, és a világban húzódó egységek és határvonalak kérdésével. Fontos számomra, hogy a képeim értelmezhetősége ne egy zárt kulturális rendszerben történjen. Az alakjaim nemtelensége, kortalansága és kifejezéstelen arca is azt a beleélést segít lehetővé tenni, hogy a néző azonosulhasson azokkal az érzésekkel, létállapotokkal, absztrakt gondolatokkal, amiket megtestesítenek, és hogy a képeken megjelenő rétegeltség lehetővé tegye az elmerülést, meditációt, többirányú értelmezhetőséget.
A kék szín valahogy ösztönösen jött, én ezzel alapvetően az elmélyülést, elmélkedést asszociálom. Az olyan természetben megjelenő szubsztanciákat is, amik a síkon túlmutatnak, és egyfajta transzcendenciát tesznek lehetővé, sokszor kéknek azonosítjuk, mint például az ég, vagy a víz. Mindezzel együtt szeretek kísérletezni és szeretném szélesíteni a színpalettámat.
Az érzelmeket megtestesítő karaktereket gyakran szigorúan szerkesztett geometrikus térbe helyezed. Mire utal ez a munkáidban megjelenő kettősség?
Sokat hat rám Escher munkássága, és úgy gondolom, ezekben a szürreális, lehetetlen terekben egyfajta fragmentáltság is megjelenik, ami a kitörni, feloldódni, áramolni vágyó ember sajátossága. Sokat utaztam és laktam különböző helyeken. A paneltömbök esztétikája is felidézi számomra annak gondolatát, hogy mennyi különböző élet van jelen egyszerre különböző terekben, valóságokban egymás közvetlen közelségében.
Munkáimban az épített környezet, a terek és az alakok térben betöltött szerepe, viszonyulása, térrendező képessége, mintegy lenyomatai egy-egy absztrakt gondolatnak.
Sokat szeretek kísérletezni a perspektívával, és sokat hatnak rám a távol-keleti képek, illetve képfelosztás is.
Alkotásaidban nagyon erőteljesen érzékelhető az az elmélyült alkotói állapot amelyben – vélhetően – létrejöttek. Te hogyan definiálnád ezt a fajta flow-élményt és milyen gondolataid kapcsolódnak hozzá?
A munkáim tartalmi fókuszáltságát a gondolati áramlás jellemzi. Az alkotói folyamatban ez a meditatív állapot sokszor előjön egy-egy séta, vagy utazás alkalmával. Vonaton ülve, ahogy a táj és tér megnyílik előttem, a gondolataim is szabadabban áramolnak. Ez igaz egy-egy séta kinetikusságára is, mikor a lábaim visznek. Ezt az elmerülést egy világgal békés jelenlét és életérzés jellemzi. Ezek a bennem megfogalmazódó képek segítenek feldolgozni az életemben felmerülő kérdésköröket is.
Számomra a legkedvesebb a holdfényben fürdőző-elmélyülő karaktert ábrázoló munkád, amit a belőle áradó végtelen nyugalom miatt szeretek nagyon, ugyanakkor, ha akarnám, ezt értelmezhetném egy kétségbeesett magányosságot sugárzó képként is. Számodra mit jelent ez a munkád?
Valószínűleg ezek az érzések egymás mellett is jelen vannak, nem kell őket feltétlenül szétválasztani. Sokszor megjelenik gondolatként az üresség témája, és hogy ez pontosan mit is jelent. Üreset, mint „ürességében telit”, megújulni képeset és magában megnyugvót, vagy üreset, mint valami hiányát, magányosat.
Fontos, hogy értelmet kapcsoljunk dolgokhoz, hiszen az segít feldolgozni annak az alapvető traumáját, hogy az élet véges, és mi ennek tudatában álló lények vagyunk. Mikor viszont olyan, számunkra alapvető érvényű dolgok sérülnek, amiben addig hittünk, és értelmet tulajdonítottunk nekik, például valakit elvesztünk, házasságunk tönkremegy, stb., akkor az effajta „üres” felett át kell vennünk a térrendező szerepet és újra értelmet találnunk a dolgokban, hiszen csak a változás örök. Az effajta „üresben” tehát saját teremtő képességünk is benne rejlik. Ez a kép nekem is elsősorban egyfajta összhangot és nyugalmat jelent. Ez a harmónia valószínűleg a képfelosztásból is ered, amit tudatosan készítettem így.
Nemrégiben jelent meg „Note to Self” című kiadványod. Hogyan kerültél közel a zine-kultúrához és hogyan született ez a kis könyv?
Mindig is szerettem narratívákkal dolgozni, szeretem a szerzőiséget és vonz a szerzői könyvkiadás. A zine-kultúra mindig is érdekelt, és mikor a Covid alatt hazajöttem, megismerkedtem itthon is ezzel a szabadon szerveződő, nyitott közeggel. A „Note to Self” egy olyan könyvecske, ami elvont gondolatokat társít képi megfogalmazásokkal olyan témák kapcsán, mint az élethez való kapcsolódás, és egyfajta áramlásban való részvétel. Több kis kiadványt is tervezek még, mert a témáim kifogyhatatlanok, csak időt kell kerítenem rá.
A legtöbb munkád riso technikával készül. Miért éppen erre a sokszorosítási eljárásra esett a választásod? Mit szeretsz benne leginkább?
A riso sok szempontból nagyon tetszik. Gyönyörű, különleges színeket tud, ahol a különböző színek érdekes rétegeltségben jelennek meg és az apró elcsúszásokból adódóan egyedi nyomatok jönnek létre. Ráadásul ez egy különleges, olcsó és nagy példányszámban környezetbarátabb grafikai sokszorosítási eljárás sok egyéb nyomtatási formánál.
Hol láthatják az érdeklődők a munkáidat? Hol lehet őket megvásárolni?
Egyelőre az ISBN könyvesbolt+galéria, a Rododendron Design bolt, a Valami Hazai és az Írók boltjában (van még néhány utolsó példány a zinemből) találkozhattok a munkáimmal. A Printával most van egy együttműködésem, úgyhogy hamarosan elvileg ott is megjelennek képeim, és remélhetően tudok én is sort keríteni majd arra, hogy saját felületen is áruljam ezeket. Ezenkívül a Makers’ Marketen és más designvásárokon is részt szoktam venni, a személyes találkozásnak, beszélgetéseknek pedig külön mindig nagyon örülök.
Hu-Yang Kamilla | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
