A hidrogénhajtású után most elektromos teherhajók épülnek.

Két, tisztán elektromos hajtású tengerjáró hajót épít az e5 Lab, több másik japán céggel összefogva. Rövid időn belül ez a második kezdeményezés a tengeri hajózás zöldítése érdekében.  

Az óceánokon közlekedő tankerhajók környezetterhelése régóta ismert, mégsem lesz belőle soha mainstream vitatéma. Pedig egyetlen konténerszállító hajó milliós nagyságrendű autó környezetszennyezését okozza a kezeletlen kipufogógázokkal, míg az iparág az üvegházhatású gázok 2,5 százalékáért felel globálisan.

Az ABB hidrogénhajtású hajója

Most azonban mintha megindult volna valami: április közepén írtunk az ABB és a Hydrogène de France megállapodásáról, a két cég közösen fejleszt majd hidrogénhajtású óceánjárókat, és máris itt egy újabb hír, ezúttal Japánból.

Az Asahi Tanker úgy döntött, épít két elektromos hajtású teherhajót, lítium-ion akksikkal. Ezek lesznek a kategóriában az első elektromos hajók a világon.

A hajót az e5 Lab tervezi, több nagy céggel (Exeno Yamamizu, Mitsubishi CorporationAsahi Tanker) közösen, és 2023 márciusára készülhetnek el – írta az Asahi-Tanker.

A két tartályhajó tisztán elektromos hajtást kap, nagy kapacitású lítium-ion akkumulátorokkal – és most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy a tervek szerint a Tokió-öbölben közlekednek majd, üzemanyagszállító hajóként. Mivel a hajó minden rendszere akkumulátorról megy majd, nulla lesz a szén-dioxid, nitrogén-oxid, kén-oxid kibocsátása, és füstmentes lesz.

Környezeti szempontból másodlagos, de automatizált rendszerek és IoT-megoldások segítik majd a személyzet munkáját, és a hatékony működést. Mindkét téren sürgősen javulásra van szükség a partmenti hajózásban, ezért kulcsfontosságú a hajók fejlesztése.

A fent említett vállalatok sokat tehetnek a tengeri hajózási ipar CO2-céljainak eléréséért. Az ágazat szabályozásáért az ENSZ égisze alá tartozó International Maritime Organization felel. A szervezet célja 2050-ig a felére csökkenteni a károsanyag-kibocsátást a 2008-as szinthez képest.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Kevesebb utas, több bringa a balatoni hajókon

Kevesebb utas, több bringa a balatoni hajókon

Egyre több bicikli szeli át a Balatont.

Csendes forradalom indult az óceánokon?

Csendes forradalom indult az óceánokon?

A hidrogénhajtású után most elektromos teherhajók épülnek.

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Kortárs tájépítészet a tatai várárokban

Varró Zoltán tájelemei több dimenzióban láttatják a várfal ódon köveit.

Hirdetés