Nagyon hasznos munkát végeznek, de egyre több önkéntesre is szükség van.

A koronavírus elérte Európát is, az eddigi elszórt esetek mellett a cikk írásának pillanatában Olaszországban több mint 200 beteget regisztráltak. A Kínából indult járvány hatására a repülőjáratok jó része nem közlekedik, sorra mondják le a nemzetközi (design) eseményeket, és egyelőre lehetetlen megjósolni, hogy mik lesznek a világméretű járvány hosszú távú következményei. Mindeközben Kína a humán erőforrás mellett drónok és robotok bevetésével próbálja meg fertőtleníteni kórházait, elszállítani az ételeket, és egyáltalán megakadályozni a járvány terjedését.

Világszerte mintegy 2100 ember vesztette életét és hetvennégyezren fertőződtek meg - ezek a koronavírus pusztításának aktuális számai.

A kínai állami média a napokban jelentette be, hogy a betegség terjedésének megakadályozására igénybe veszi a modern technológia vívmányait, robotokkal és drónokkal veszi fel a harcot a vírus ellen. 

A napokban a közösségi médiában végigfutott vírusvideókon jól látszott, ahogy egyes veszélyeztetett vidéki falvakban drónok figyelmeztetik az embereket, hogy menjenek be a házaikba, hőkamerával figyelik az emberek testhőmérsékletét, vagy éppen fertőtlenítő folyadékkal permeteznek. A kínai kormány bízik abban, hogy a pilóta nélküli, levegőben és szárazföldön egyaránt bevethető szerkezetek megakadályozzák a vírus továbbterjedését az érintett térségben.

Az Észak-Kínában lévő Taiyuan városában olyan távirányítású robotok jelentek meg az utcákon, amelyek a kínai hatóságok szerint óránként 50 000 négyzetméternyi terület fertőtlenítésére alkalmasak, naponta kétszer végzik el ezt a munkát. A Reuters beszámolói szerint az ételek szállítására bevetették a Little Penaut névre keresztelt robotot egy hotelben, ahol 300, karanténba helyezett ember tartózkodik. 
Baktériummentesítő robot - fotó: UVD Robots

Bár sokaknak disztópiás rémálom lehet, hogy robotokat látnak az utcákon, vagy éppen a kórházakban, de nagyon sokat segítenek a vírus elleni védekezésben, ráadásul ebben Kína nagy segítséget kap más országoktól.

Múlt héten dán tervezésű önjáró robotokkal kezdték el fertőtleníteni a kórházakat, amelyek olyan UV-fényt bocsátanak ki, amelyek elpusztítják a levegőben lévő vírusokat és baktériumokat. Egy applikáció segítségével a robotokat beengedik a kórtermekbe és tíz perc alatt elvégzik a takarítást.

Az elrendelt karanténok érintik a nagyobb szállítási útvonalakat, legyen szó vízi, közúti vagy légi közlekedésről, de ezt drónok segítségével meg lehet kerülni, és így szállítanak például orvosi eszközöket egyik kórházból a másikba. A drónok használatával időt és pénzt takarítanak meg, ráadásul a személyzetet sem teszik ki veszélynek. Van példa arra is, hogy drónokkal küldenek élelmiszert és elektronikai eszközöket kínai településekre, de kifejlesztettek egy olyan alkalmazást is, amelyben a név és a személyi igazolványszám beírásával mindenki leellenőrizheti, mennyire kell tartania attól, hogy elkapja a vírust.

A segítő technológia ellenére ugyanakkor rengeteg önkéntesre van szüksége Kínának ahhoz, hogy leküzdje a vírust. A New York Times arról számolt be, hogy több százezer munkás és a kommunista párti képviselő dolgozik az ellenőrző pontokon, és folyamatosan keresnek új önkénteseket.

Forrás: dezeen.com
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Törölték a 2020-as Salone del Mobilét

Törölték a 2020-as Salone del Mobilét

Nincs értelme jövőre megrendezni az idei kiállítást Milánóban.

50 milliárd euró a kreatív és kulturális ipar számára Németországban

50 milliárd euró a kreatív és kulturális ipar számára Németországban

Természetesen a koronavírus, és annak következményei hívták életre a segélycsomagot.

Vesztegzár a Grand Hotelben, zene, könyvtár ingyen

Vesztegzár a Grand Hotelben, zene, könyvtár ingyen

Rengeteg kulturális intézmény nyújt ingyen online tartalmakat a karantén idején.

Hirdetés