Mészáros Anett (KREA Design Iskola) diplomamunkája.

Mészáros Anett mondhatni percekkel a koronavírus-járvány eszkalálódása előtt, 2019 decemberében választott magának orvosi témájú UX/UI design diplomamunkát a KREA Design Iskolában, személyes indíttatásból. Ahogy haladt a munkával – e tekintetben szerencsésen – fel tudta használni a koronavírus és kísérőjelenségei tapasztalatait, ám a projektje túl is mutat a világjárványon, amennyiben az összképet tartja szem előtt, és fontos szerepet szán a prevenciónak is.

A hallgató a diplomamunkája témakörét, az egészségügyet 2019 decemberében választotta ki, amikor – még a koronavírus-járvány előtt –a telemedicina szó nem igazán hangzott el egy hétköznapi beszélgetésben. Saját, a mindennapokban egyre bosszantóbbá váló problémájából indult ki.

Négy bölcsességfogát kellett kihúzni, a műtétek beutaló papírjait pedig több mint egy éven keresztül őrizgette a pénztárcájába gyűrve, közben állandóan figyelnie kellett, nehogy kimenjenek a tollal „felfirkantott” dátumok a fejéből – ami persze mégiscsak megtörtént –, és mindig be tudja azt mutatni a műtétek napján a kartonozóban.

Aztán az eleve is izgalmas, komplex téma csak még izgalmasabbá, még komplexebbé vált, ahogy berobbant a járvány. Mindenekelőtt a karantén hatott a dolgozat UX kutatási szakaszára is, ugyanis sok olyan módszertan, amit élőben tervezett megvalósítani, az online térbe szorult. Ezen kívül mindenképpen egy társadalmilag is előnyös témával akart foglalkozni, és valós, létező probléma megoldására dolgozni koncepciót, hogy megkönnyítse az emberek hétköznapjait, és ösztönözze őket „az egészségügyben való aktív részvételre, miközben a már elve leterhelt egészségügyi dolgozókat tehermentesítik a nem felhasználóbarát felületek és felesleges adminisztráció terheitől”.

 

A diplomamunka tehát az egészségügy két alapproblémájára reflektál: az egészségügyi dolgozók leterheltségére, valamint a betegek viszonylag alacsony egészségtudatosságára. Az elképzelt szolgáltatás az EDO nevet kapta, az „e-doctor” kifejezés rövidítéséből. Ahhoz, hogy az EDO szolgáltatás valós piaci igényekre adjon választ a több mint tíz módszertanból álló UX-kutatás során megszerzett információk szolgáltak alapul, maga a pontos koncepció is ekkor alakult ki.

„Az elképzelt vízió egy olyan egységes platform, amely a betegek és orvosok összekötését szolgálja, amelynek legtöbb funkciója a két érintett számára lehető legtöbb idő megtakarítását szolgálja, és amely elindíthatná a felhasználóbarát digitalizációt az egészségügyben.” 

A funkciók között megtalálható: 

  • számítógépes algoritmussal működő tünetellenőrző, 
  • tünet megosztás az orvossal, 
  • időpontfoglalás, 
  • e-beutalók, 
  • receptek/leletek/labor eredmények áttekintése, 
  • digitális TAJ kártya
  • okos eszköz összeköttetés,
  • megelőzési terv készítő funkció

Az EDO brandhez tartozik a betegek számára készült mobiltelefonos app, és azt kiegészítő okosóra alkalmazás, valamint az orvosok részére megalkotott számítógépes felület. Kiemelt hangsúlyt kapott az akadálymentesítés is, vagyis a széles körű használhatóság, amely első körben a látási rendellenességgel küzdőkre fókuszált növelhető betűméretekkel, színvakság tesztekkel, dark mode-dal, magas kontrasztaránnyal. A szolgáltatás azért is egyedi, mert nem csak az egyik csoportot célozza meg az egészségügyi rendszerben, azaz nem csak az orvosokat vagy csak a betegeket, hanem a különböző funkcionalitásokat összeköti a mindkét félnek szánt felületen.

A vizuális rendszer megtervezéséhez a kiindulási pont az egészségügy tisztaságának és sterilitásának visszaadása volt, ezt erősíti a fehér színek dominanciája és minimalista stílus. Mivel egy erősen funkcionális alkalmazásról van szó, a gyorsaságot, könnyed használatot és a funkcionalitást mindvégig szem előtt tartotta a tervezéskor.

„Emellett különböző alkalmazott pszichológiai elveket vettem alapul a tervezésnél, amelyek támogatják a magasabb felhasználói élményt” – tette hozzá Anett.

A dolgozat a kutatási eredményekkel több mint 100 oldalt ölel fel, emellett a mobiltelefonos, okosóra- és desktop-felületek UI-tervei több mint 180 screenből állnak.

Bár már több mint egy év eltelt a munka elkezdésétől, Anett úgy érzi, a téma továbbra is aktuális, sőt „a problémák megoldása egyre csak sürgetőbb.” Ami viszont változott: a hallgató ma már dolgozó, vagyis a diplomavédés után elkezdett dolgozni a Cheppersnél, mint UX/UI designer. 

Egészségügy és digitalizáció
Mészáros Anett, KREA Design Iskola
Közreműködők: Sztvorecz Milán - senior UX/UI designer @Isobar (fő konzulens tanár), Hadi Krisztián - Freelance UI/UX/Product Design Consultant (konzulens tanár), Vass Sándor - Head of Digital Product Design @cozycozy.com (konzulens tanár)




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Családotthon Közösségi Élettér idősek számára

Családotthon Közösségi Élettér idősek számára

Dr. Kara Borbála diplomamunkája a KREA Design Iskola belsőépítész-enteriőrtervező szakán.

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Zero City – designszemléletű fenntartható közösség a Pap-szigeten

Bolgár Eszter (KREA Design Iskola) enteriőrtervező-belsőépítész hallgató diplomamunkája.

The Hub – egy Duna-parti ökoszisztéma 

The Hub – egy Duna-parti ökoszisztéma 

Doughnut ökonómia és közösségi létforma az egykori Papszigeti kemping helyén – Csitári Tímea enteriőrtervező diplomamunkája.

Hirdetés