A Wiener Linien ezen kívül egy kísérleti projekt keretében egyes megállókban többféle közösségi járműmegosztót is kihelyez.

Csak pár kattintás és villamosról biciklire, onnan pedig akár közösségi autóba pattanhatunk Bécsben, miután a Bécsi Közlekedési Vállalat a különböző városi közlekedési formákat összekapcsolta egy applikációban. Ez a megoldás környezet- és pénztárcakímélő is egyben.

A Bécsi Közlekedési Vállalat, a Wiener Linien már régóta azon dolgozik, hogy a városi ember még mobilabb legyen, gyorsabban odaérjen A pontból B-be, mindezt pedig lehetőleg fenntartható módon tegye. Ezt hivatott elősegíteni az új WienMobil telefonos alkalmazás is, ami különböző városi közlekedési formákat tesz elérhetővé egyetlen applikációban.

A kínálatban igénybe vehető többfajta közösségi bicikli- és autómegosztó, e-roller, e-robogó, bérautó-szolgáltatások, taxi és természetesen a közösségi közlekedési menetrendről is naprakész információkat kaphatunk.


Az elővárosi vonatok és a reptérre közlekedő járművek is elérhetők, illetve a mélygarázsok elhelyezkedése is látható. Az alkalmazással vehetünk jegyet, foglalhatunk járműveket és természetesen mindent megtekinthetünk egy interaktív várostérképen. A Wiener Linien ezen kívül egy kísérleti projekt keretében egyes megállókban többféle közösségi járműmegosztót is kihelyez. Az ilyen, ún. "WienMobil-megállókban", amikből eddig öt darab készült el, elérhető a busz, a villamos és a metró, van közösségi kerékpár állomás, valamint e-roller és közösségi autó, töltési lehetőséggel.

A WienerLinien egyik kiemelt célja továbbá, hogy minden megállóba közösségi kerékpármegosztó állomást telepítsen, amivel az utasok kényelmesen és gyorsan elérhetnek céljukhoz. Ennek érdekében a vállalat hamarosan egy pályázatot is benyújt a közbringa-rendszer 2022-től kezdődő modernizálására. A mobilitás növelése fenntartható módszerekkel nemcsak olcsóbb, mintha valaki csak autóval közlekedne, de sokkal környezetkímélőbb is. A közösségi közlekedési eszközök gyakori igénybevételével és a különböző járművek kombinálásával évente akár 1,5 tonna szén-dioxiddal kevesebb termelődhet.

Forrás: Bécs Város Külképviseleti Irodája




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Noé Bárkája Bécsben

Noé Bárkája Bécsben

Előbb a méhek, aztán a galambok.

Mennyi a zöldterületek pénzbeli értéke?

Mennyi a zöldterületek pénzbeli értéke?

Ezt kiszámító alkalmazást fejlesztettek Bécsben.

Hirdetés