Egy csapat egy buszban

Beszélgetés a Studio VAN alapítóival.

„A folyamatos mozgásban létet és egy összetartó közösséget szimbolizál számunkra a VAN, a lakóbusz. Ez jellemző ránk is” – mondja Hujber Áron és Moroncsik Ádám, a Studio VAN két alapítója. A tervezőgrafikai stúdió portfóliójában több építészeti kötődésű projekt is található, melyek közül a frissebbek közé tartozik a 3h építésziroda arculatának megújítása. Erről is kérdezzük őket.


Meséljetek a stúdióról, kik ülnek most a kisbuszban? 

Moroncsik Ádám: 2016 őszén alapítottuk a Studio VAN-t, amit mindkettőnk esetében reklámügynökségeknél töltött évek, illetve szabadúszás előzött meg. Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Benkő Bálint, majd a kisbusz negyedik kerekeként Gőczey Luca. Az évek alatt több felállást is kipróbáltunk, például milyen, ha van projekt managerünk vagy többen vagyunk. Végül a jelenlegi rendszer alakult ki, amit most egy athéni gyakornok is erősít. Egy szabadúszókból álló kiterjedt kapcsolatrendszerünk is van, ha egy projekt kapcsán olyan szaktudásra lenne szükség, amit házon belül nem tudunk ellátni.
 


A terveitek között szerepel egy nemzetközi csapat építése? Hogyhogy görög kollégával dolgoztok?

Hujber Áron: Rendszeresen fogadunk Erasmus+-os gyakornokokat. Mi magunk is töltöttünk időt külföldön, ami nagy ajándék volt számunkra. Még ha sokszor nehéz is valakit három-négy hónap erejéig bevonni a munkafolyamatokba, ez egy olyan áldozat, amit egykor értünk is meghoztak. Ezt szeretnénk visszaadni. 

: Nemcsak mi tanítjuk őket, mi is sokat tanulunk tőlük. Azért is szeretjük, ha a külföldi gyakornokok csatlakoznak hozzánk, mert a különböző országokból érkező csapattagok más-más vizuális látásmóddal támogatják a munkát. Ez egy igazán hálás folyamat. 


Milyen irányba tart most a kisbusz? A portfóliótokat végignézve a kulturális szcéna felé kanyarodtatok.

: Körülbelül három éve jutottunk arra a szintre, hogy átgondolhattuk, mely szegmenssel dolgozunk legszívesebben, kikre tudunk leginkább ráhangolódni. Ekkor fogalmazódott meg bennünk, hogy egy olyan horizontális egyenesen mozognak az ügyfeleink, melynek egyik végén a kulturális közeg található, másik végén pedig technológiával foglalkozó cégek. Ez a két terület látszólag távol van egymástól, mégis izgalmas, hogy miként tudjuk az egyik szegmensben megszerzett tapasztalatot a másikban kamatoztatni. 
 


Kérlek, szemléltesd ezt egy példával a praxisotokból!

: Mi készítettük a 444 jó hely Budapesten című kiadványt, ami alapvetően kulturális projekt, de hogy az eredmény egy jól strukturált felépítésű könyv legyen, egy olyan jelrendszert helyeztünk el a kötetben, amely által az olvasó könnyebben tud navigálni a fejezetek között. Ez az eszköz sokkal inkább a tech közegre jellemző, mégis jól átemelhető volt egy kulturális témájú projektbe.


Több építészeti kötődésű munkátok is van. Hogy kerültetek kapcsolatba ezzel a területtel?

: Az első építészeti munkánk a Kortárs Építészeti Központ számára készített Trust Your Architect! című interjú- és tanulmánykötet volt, mely az azonos című beszélgetéssorozat kiegészítéseként, annak összegzéseként jött létre. Közel két évig dolgoztunk a köteten, ami nagyon jó élmény volt, ugyanis szeretünk olyan csapatokkal együttműködni, amelyek a saját területükön hozzánk hasonló mentalitást képviselnek. Ezt követően keresett meg bennünket a FŐMTERV a 70 éves jubileumi kiadványa kapcsán. Mivel ebben az esetben nagy időintervallumot kellett átölelni, jóval nagyobb volumenű munkáról volt szó. Egy jelentős fotóarchívumot is fel kellett dolgozni. Mély víz volt, de egyben nagyon inspiráló is. 
 


Jelenleg a 3h építésziroda arculatán dolgoztok.

: Ez az együttműködés a FŐMTERV számára készített kiadványnak köszönhető, mert annyira megtetszett a 3h építésziroda vezetőinek a kötet, hogy megkerestek bennünket. Ez nagyon jó visszajelzés számunkra. Izgalmas folyamat építészirodával dolgozni, mert ez egy olyan szakma, ahol nagyobb a tét és a mentalitás is más, mint az általunk megszokott. Ezen a területen minden részlet nagyon alaposan át van gondolva. Nem mintha a tervezőgrafikában ne így lenne, de mégis azt érezni, hogy más a lefolyása a dolgoknak, más a tempója a munkának. Számomra irigylésre méltó az a strukturáltság, ami az építészeket jellemzi, pláne ahhoz a pörgéshez képest, amit a reklámszakmában tapasztaltam.

Én szentélyként tekintek az építészirodákra, ahol komoly emberek méltóságteljes munkát végeznek, a sietség pedig de facto ki van zárva.

Ez ragadós tud lenni, rám legalábbis hatással van. Jó ebből a szemléletből átmenteni valamit a saját munkafolyamatunkba. A 3h-val való együttműködés azért is sajátos, mert bár a cél egy új arculat létrehozása, azonban szem előtt kell tartanunk bizonyos kikötéseket. A korábbi logót például szeretnék megtartani. Mindig érdekes bizonyos adottságok mellett tervezni. 


Mit kap tőletek a 3h építésziroda?

: Egy számos elemre kiterjedő tool kitet. Egyelőre látványterv szinten jártuk végig a különböző területeket az éves összesítő kiadványaiktól a majdani webdesignig. Egy keretrendszert hoztunk létre számukra, mely mindenhol visszaköszön és szorosan kapcsolódik a tervanyagaik megjelenéséhez is. Ezzel megyünk tovább. 


Hogy zajlik ez a munka?

: Minden munkánk meghatározó komponense a vezető kijelölése. Az építészeti kötődésű projektek esetében általában Ároné ez a szerep, ő mozog legkényelmesebben ezen a területen. 

: Érdekes, mert Ádám viszont annak idején az építészkaron kezdte a tanulmányait.
 

 3h Építésziroda | tabló – munkafájl

: Tizennyolc évesen úgy éreztem, hogy biztosabb lábakon fogok állni, ha mérnöki diplomám van, végül mégis váltottam. Sokkal komfortosabban érzem magam a tervezőgrafika területén, jelentősebb sikereim is lettek. A látásmódomat azonban biztos, hogy nagyban befolyásolta az építészeti képzés. 

: Bár én csak laikusként követem az építészetet, nagyon szeretem és azt hiszem, értem is. Ami igazán vonz ezen a területen, az a cégek korábban említett mentalitása. Az urbanisztikai jellegű munkákat is nagyon kedvelem és a látványtervező irodákkal folytatott együttműködéseket is. A portfóliónkban ugyan még nem érhető el, de dolgoztunk a Margit- és Bartók-negyed arculatán is. 

 

Studio VAN | Web | Behance | Facebook | Instagram

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy csapat egy buszban

Egy csapat egy buszban

Beszélgetés a Studio VAN alapítóival.

Komplex brandépítés prémium minőségben

Komplex brandépítés prémium minőségben

Interjú a Studio Barath alapítójával, Baráth Dáviddal és partnerével, Osvárt Judittal!

„Értékrendemet a kulturális sokszínűség határozza meg”

„Értékrendemet a kulturális sokszínűség határozza meg”

Sztranyák Zsófia tervezőgrafikussal beszélgetünk.

Hirdetés