Bas Timmert egy haláleset rázta meg, azóta neki köszönhetően több mint 12 500 Sheltersuit talált már gazdára.

Bas Timmer holland designer életében sorsfordító élmény volt, mikor egyik barátjának hajléktalan édesapja kihűlés következtében meghalt 2014-ben. Úgy érezte, tennie kell valamit, és nem sokkal később megszületett az első Sheltersuit, egy vízálló, meleg kabát, ami hálózsákká alakítható. Timmer Sheltersuit Foundation nevű alapítványa azóta több mint 12 ezer ilyen többfunkciós ruhadarabot készített és osztott szét hajléktalanok és menekültek között. 

Bas Timmer a World Economic Forum oldalának nyilatkozva elmondta:

„Egy ember meghalt hipotermiában, akiről kiderült, hogy a barátaim apja volt. Fájdalmas volt látni, hogy ez Hollandiában megtörténik, ezért azt gondoltam, próbáljunk meg egy olyan ruhadarabot tervezni, ami ezt megelőzheti. Adtam egyet egy hajléktalannak, akinek a reakciója színtiszta boldogság volt. Abban a pillanatban tudtam, hogy még több ilyen ruhadarabot kell készítenem.”

Timmer Sheltersuit-jához, ami napközben egy magasnyakú, kapucnis meleg kabát, éjszakára pedig az alsó rész felcipzározásával hálózsákká alakítható, Hollandia mellett, már több országban – így Németországban, Olaszországban, az Egyesült Királyságban, Görögországban és a tengerentúlon– is hozzájuthatnak a rászorulók. Timmer Sheltersuit nevű, egyelőre adományokra támaszkodó alapítványa pedig már nem csak Hollandiában, de New Yorkban és Fokvárosban is működtet irodát.

A Sheltersuitokat pedig kizárólag olyan újrahasznosított anyagokból készítik, mint a fesztiválokon otthagyott hálózsákok, melyeket korábbi hajléktalanok vagy menekültek alakítanak a meleget adó öltözetté. Az alapítvány eddig 112 munkahelyet teremtett. 
 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Már 12 ezer hálózsákká alakítható kabátot osztott ki hajléktalanoknak egy holland divattervező alapítványa

Már 12 ezer hálózsákká alakítható kabátot osztott ki hajléktalanoknak egy holland divattervező alapítványa

Bas Timmert egy haláleset rázta meg, azóta neki köszönhetően több mint 12 500 Sheltersuit talált már gazdára.

Maradandót alkotni

Maradandót alkotni

A GABO ablakok nyílászáró megoldásainak megtervezésénél csak a megrendelő képzelete szab határt. 

A találmány, ami alaposan megváltoztatta a városokat

A találmány, ami alaposan megváltoztatta a városokat

A taktilis burkolat olyan széles körben elterjedt, hogy mára teljesen természetesnek vesszük az utcákon. 

Hirdetés