Egy kiállítás arról, mi marad a kiállításokból

Katalógus Katalógus az ISBN Galériában.

• Szöveg: Viski Noémi
• Fotó: Turi András
• Olvasási idő: …

Önreflektív kiállítással folytatódik a MOME Elméleti intézet Designkurátori specializációjának kurátori gyakorlata: ezúttal a kiállítási katalógusok állnak fókuszban, és minden, amit e tárgytípus megtestesít. Hogyan alakultak át a dokumentációs kiadványok az elmúlt évszázad során színes, reprodukciókkal teli albumokká és tudományos szakkönyvekké? Milyen intézménypolitikai változások és grafikai tendenciák figyelhetőek meg a könyvek sokaságán? Hatvannyolc katalógus enged bepillantást hatvannyolc kiállításba az elmúlt fél évszázadból.

Milyen szerepeket tölt be ma egy kiállítási katalógus? Múzeumi gondozásban készülő, hiánypótló kiadvány, kiváltképp amióta a művészeti könyvkiadók eltűntek a hazai piacról; a múzeumshopok polcain ékeskedő designtárgy; a márkakommunikáció fontos eleme; és legfőképp: megnyugvás a kurátornak, hogy a fáradságos és hosszú kutatómunkája a kiállítás zárásával sem vész el. Hogy min múlik, hogy a katalógus végül a látogató polcán landol-e, arra sokféle válasz létezik. Mindenesetre az biztos, hogy egy notórius kiállításjáró, a múzeumok Gombóc Artúrja úgysem hagyja ott, hiszen szereti: a négyzetes katalógust, az egyedi méretű katalógust, a vászonnal fedett katalógust, a tipográfia-hangsúlyos katalógust, az újrapapírból készült katalógust, az aranyfeliratos katalógust, a kartondobozba zárt katalógust, és minden olyan katalógust, amit csak készítettek Magyarországon. Ezeket szemlézhetjük végig a MOME Designelmélet MA Designkurátori specializációjának hallgatói által rendezett kiállításon.

A Katalógus Katalógus lényegében egy metakiállítás, ahol a kiállítások emlékét (is) őrző katalógusok adják a tárlat anyagát. A kurátorok az ezidáig meglepően kevéssé kutatott tárgytípust vizsgálták tervezőgrafikai, kiadványtörténeti, és intézménytörténeti szempontból. „A válogatás szubjektív, mivel a rendelkezésre álló anyag hatalmas” – olvashatjuk a kurátori köszöntőszövegben. Az indoklás érthető, hiszen a merítés is nagy, a hallgatók egészen a 19. század végétől napjainkig vizsgálták a katalógusokat, azonban végül a rendszerváltás utáni időszak került túlsúlyba a tárlaton. Hogy pontosan melyek voltak a szubjektív szempontok – a kiállítás színvonala, a kiugróan érdekes grafikai megoldások, a szöveges tartalmak változása, a borító újszerűsége, a papírhasználat, vagy esetleg valami egészen más – az nem minden esetben tisztázott, megfejtése a látogatóra van bízva. Ott kell lenni, meg kell fogni, végig kell lapozni, bele kell olvasni, ahhoz, hogy kiderüljön. Huszadik századi monografikus kiadványokkal, Kemény György rajzos, groteszk stílussal kivitelezett katalógusborítójával, a Magyar Nemzeti Galéria katalógustörténetében korszakváltónak számító Zichy-katalógussal (melyet Farkas Anna tervezett), vidéki művészeti intézmények nívós katalógusaival (például a Czakó Zsolt által tervezett A művészettől az életig – Magyarok a Bauhausban című kiállítás kiadványával) és a DE_FORM stúdió munkáival is találkozunk a tárlaton. Bár a bemutatott könyvek zöme valamilyen művészeti kiállítás kiadványa, azért egy-két tárgykultúra-fókuszú ikonikus kiállítás katalógusa (pl. a Néprajzi Múzeum Gerhes Gábor által tervezett műanyag című kiadványa) is bekerült a válogatásba.

Témájából adódóan a tárlat akarva-akaratlanul is egy szűkebb réteghez, a művészeti szcéna tagjaihoz szól, noha azon belül sokak felé szegez kérdéseket.

Mely kiállítások érdemelnek nívós katalógust? Lehet-e egy grafikus. vagy designstúdió életművében meghatározó mű egy katalógusterv? Mit mond el egy intézmény muzeológiai teljesítményéről, designfelfogásáról vagy akár pénzügyi helyzetéről az, hogy milyen katalógusokat ad ki? Mi marad egy kurátor szellemi munkájából egy kiállítás után, ha már nem lesznek katalógusok? Kihaló félben van a műfaj?

A kiállítás többnyire jól átlátható, logikus rendezéssel veszi sorra ezeket a kérdéseket. Itt érdemes említést tenni a kiállítási arculati és rendezési megoldásairól is. Amíg a sokféle médiummal, például fotóval, videóval és tárgyakkal is dolgozó tárlatokon a tértervezést éppen a megannyi igénynek való megfelelés nehezíti, addig egy olyan kiállításon, mint amilyen a Katalógus Katalógus, a kihívás éppen az, hogy ne unja el magát a negyedik-ötödik vaskos könyv átlapozása után a látogató. Az ISBN kiállításán a kurátorok leheletfinom változtatásokkal oldják a könyvrengeteg monotonitását: a történeti áttekintőnél a könyvek plexi mögé helyezett relikviákként, a főfalon a katalógustörténeti fordulópontot jelző statement tárgyakként, az intézményi válogatás falán a múzeumok identitásának mementóiként jelennek meg. A kiadványokból a tér közepén elhelyezett asztalon is hever néhány, itt hívogatnak leginkább arra, hogy kezünkbe vegyük és tárgyi mivoltukban is tüzetesen megvizsgáljuk őket. A nyomdai papírhengerekből épített installáció, a vágójeleket idéző papírrögzítések és arculati elemek nemcsak reflexiók a kiállítás témájára, de funkcionális részei is a tárlatnak.

A katalógusok evolúciója nemcsak külalakbeli változásokat mutat, hanem a muzeológiai, kiállításépítési elvek alakulását is. A 19. század közepétől megjelenő katalógusok leginkább csak dokumentálták a kiállításokat, a lajstromszerű szerkesztés pedig még hosszú évtizedekig velünk maradt. A Katalógus Katalógus szerint markánsabb változás csak az államszocializmus enyhülésével érkezett a nyolcvanas évek közepén: a feldolgozó jellegű kiállítások terjedésével a katalógus is formálódik, nagyobbá, tartalmasabbá és grafikailag izgalmasabbá válik (ami nem független a számítógép-használat és a digitális képalkotás új lehetőségeitől sem). Ma már minden nagyobb művészeti intézmény rendszeresen készít kiállításainak tudományos értékű katalógust. A tárlaton kiemelt múzeumok (Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum, Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár és a Kassák Múzeum) kutatómunkájuk megtestesüléseiként kezelik kiadványaikat, melyek egymás mellé helyezve a márkaidentitás alakulásáról is árulkodnak. Például az MNG legfrissebb, art deco plakátokat felvonultató kiállításához tervezett katalógus szemet gyönyörködtető designtárgy lett, melyet egyedi mérete miatt nem is lehet csak úgy a polcra tenni a többi könyv közé. A tárgy külön teret, állandó figyelmet követel magának. Mindeközben a Kiscelli Múzeum és a Kassák Múzeum méretben és a tárgy ökológiai lábnyomát tekintve is jóval kisebb katalógusokkal jelentkezett az elmúlt években. 
 

És hogyan tovább? Ma, amikor a nemzetközi művészeti intézmények a klímaválságra adott válaszokon gondolkodnak, a katalógusok sorsa is kérdésessé válik. Az idei Ljubljanai Design Biennálén (BIO27) debütáló Futuring Toolkit tanácsai szerint például, ha már muszáj, nyomtassunk helyi nyomdával, nyomtassunk kisebbet és kevesebbet, nyomtassunk ott, ahol a karbonsemlegességre törekednek és megújuló energiával dolgoznak, kerüljük a felesleges üres oldalrészeket, standard méretekben nyomtassunk, és olyan betűtípust használjunk, ami kevesebb tintát eszik. Vagy ne nyomtassunk egyáltalán. Hogy sikerül-e a hazai katalógusok történetét ezen elvek mentén továbbírni, az már egy másik kiállítás kérdése.

A Katalógus Katalógus a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Designelmélet MA designkurátori specializációján, A kiállításrendezés elmélete és gyakorlata kurzus keretein belül, az egyetem támogatásával jött létre. A specializáció első kiállítása a Magyar design – 10+1 kísérlet című tárlat volt, amelyet a Fészek Galériában rendeztek meg 2021. november 3. és december 5. között.

A kiállításról további információ az esemény Facebook-oldalán.