Mindössze négy példányban lesz elérhető, a tervező a befolyt összeget egy civil szervezetnek ajánlja fel.

Az AGNESKOVACS legutóbbi, Blanche elnevezésű kollekciójának nagy sikere arra inspirálta a márkát, hogy tovább haladjon a megkezdett úton. A design és minőség tekintetében a legkiemelkedőbb táskák megalkotásának vágya ihlette a Luxury Blanche kézitáskát, amely ősszel mutatkozott be.

Fotó: Kovács Ágnes

A limitált kiadású Blanche Lux a Blanche – hegyek inspirálta – táskáinak gondolatmenetét folytató csúcsdarab. A bonyolult technikai megoldások által kialakított táska test minőségű marhabőrből készült, limitált, mindössze négy példányban lesz elérhető, amelyeket Kovács Ágnes saját kezűleg, aprólékos munkával hozott létre a műhelyében.

Az egy lapból kihajtott táska test különlegessége, hogy a felület kézi szövéssel van megmunkálva.

A kézi szövés alkalmazása egy történelmi kitekintés, hiszen a textil egyik legősibb technikája, mely az idők során szinte teljes mértékben gépesített
folyamattá vált. Ezzel ellentétben a Blanche Lux nagyon lassú, precíz, szinte meditatív kézi megmunkálást követelt a tervezőtől. A táska belül kecske velúr bőr bélést kapott, a zseben pedig megjelenik az egyedi példányszám is.

A különleges kiadás ismét alkalmat teremt, hogy az AGNESKOVACS fontos ügyek mellé álljon, így az első megvásárolt Blanche Lux táska által befolyt összeget egy olyan civil szervezetnek ajánlja fel, akik munkájukkal a gyermekek mentális egészségét támogatják.

Forrás: Sajtóközlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Technocraftism  | FRISS DIPLOMA

Technocraftism | FRISS DIPLOMA

Friss diplomás projektek közül szemezgetünk

Nem minden fekete és fehér | AGNESKOVACS új táskakollekciója

Nem minden fekete és fehér | AGNESKOVACS új táskakollekciója

A BRAVE kampány arcai olyan hiteles nők, akik bátran élnek.
 

AGNESKOVACS legújabb kollekciója

AGNESKOVACS legújabb kollekciója

A WOMAN BALANCE a tökéletes egyensúlyi állapot megteremtésére törekszik.

Hirdetés