„Építészek új utakon” című sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.
Alaprajz, újratervezés, kivitelezés – Besnyői Rita alkotói útja az építészettől a designig.
Mérnök szülők gyermekeként a térlátás, az alkotói attitűd, az üres tér megtöltése különböző formákkal, új ötletekkel már nagyon korán az élete része volt. Bár édesanyja óva intette az építész szakmától, végül mégis a Műegyetemen diplomázott. Évekig építészként dolgozott, miközben az ötvösséget is kitanulta, és mára ez utóbbi lett az ő személyes útja. A zsigereiben építész pedig tovább építkezik: az ékszereket kvázi mini épületekként fogja fel – anyagkísérletei során olyan konstrukciókat alkot, melyekben narratív módon önmagát, érzéseit, kapcsolódásait tárgyiasítja, építi újra önterápiás műhelymunka eredményeként. Szakadatlanul kutat, vizsgál, tervez, létrehoz, tanul, tanít – lépésről lépésre halad, hogy az egymással párhuzamosan zajló folyamatok aztán egy kerek, ún. „Ritás” egésszé álljanak össze.
ALAPRAJZ
Már gyerekként is járt rajzszakköre, különböző kreatív foglalkozásokra, ennek ellenére leginkább az utazás érdekelte, így a középiskolai felvételi közeledtével idegenforgalom és szálloda szakra készült. Bár édesanyja – aki az építészeti kivitelezés területén dolgozott – később óva intette az építészettől, mondván az nem nőnek való hivatás, Rita végül aztán valahogy mégis a Budapesti Műszaki Egyetem Építész karán találta magát.
Ami igazából egyáltalán nem meglepő. Mivel Rita édesapja is mérnök, a térlátás, az alkotó attitűd, az üres tér megtöltése pillanatok alatt ötletekkel, megszokott volt a családban. Szülei révén ráadásul volt egy kis rálátása már kamaszként is az akkori hazai építészek munkáira, Zoboki Gáborral és Balázs Mihállyal is találkozhatott személyesen, akik mint ember, mint jelenség, nagyon imponáltak neki. Még egyetem előtt lehetősége volt nyári munkát vállalni a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciós munkálataiban.
„A jón csarnok plafonján aranyfüstlemezt felhordani fantasztikus hatással volt rám, és meg is pecsételte egy időre a sorsomat” – emlékszik vissza Rita.
A BME-s évek alatt is több, számára meghatározó tanárral hozta össze az élet. „Rögtön az első évfolyamon, a lakóépületek tervezése tantárgy kapcsán el kellett dönteni, hogy a három tanár közül kivel szeretnénk tölteni a félévet. Vincze László piros farmerben volt, várakozó mosollyal állt velünk szemben. Őt választottam. Olyan őszintén tudta átadni a szakma iránti elhivatottságot és szeretetet, hogy teljesen bevonódtam. Beültetett bennünket a 20 éves mercijébe, és körbefurikázott minket az agglomerációban, hogy megmutassa, milyen az igazi tájba illeszkedő, kortárs lakóház. Annyira magyarázott, hogy többet nézett hátra, mint előre – emlékezetes élmény volt! De a diplomatervezés Lenzsér Péterrel is jutalomjáték volt. Életvidámságával, elemi kíváncsiságával és nyitottságával olyan témát dobott fel, ami gyerekkorom meghatározó falujába vitt – Nyergesújfalun az imádott kálvária dombomat tanulmányozhattam, és olyan határtalan szabadsággal tervezhettem meg azt a múzeumépületet, hogy azóta is hálás vagyok érte. A terv ugyan fikció volt, egy majdnem 50 méter hosszú zöldbe fúródó perforált fémlemez fallal – szobor és land-art egyszerre –, mégis többször kirándultunk oda együtt a terepre. Nagymamám ilyenkor fasírttal várt minket, közben pedig olyan anyagokkal kísérletezhettem, ami később visszaköszönt az ékszereimnél is” – mesélte.
Az egyetem végén már Frank György belsőépítész mellett dolgozott részmunkaidőben. Elmondása szerint hamar kiderült, hogy a kreatív, intuitív női energiáknak nagy hasznát veszik ezen a területen. Diploma után, néhány vargabetűt követően aztán az Artonic Design Építészirodában, Szőkedencsi Gézánál kezdett el dolgozni, és ezzel egyidőben iratkozott be az első ötvös iskolába is, ami akkor egy vonzó hobbi volt.
„Az építész kar sem egy sétagalopp, de az Artonic-ban töltött évek alatt derült ki számomra, hogy mikor már úgy érzem, nem tudok többet beletenni az adott projektbe, még akkor is képes vagyok ráduplázni. Géza sokszor állított olyan kihívások elé, amelyek bár elsőre teljesíthetetlennek tűntek, sosem kérdőjelezte meg, hogy képes vagyok megoldani őket, és ezáltal rengeteget fejlődtem, nem csak szakmailag, de az élethez és a saját magamhoz való hozzáállás terén is” – jegyezte meg.
Rita szerencsésnek vallja magát, amiért neki leginkább az építészet „szép része” jutott – belsőépítészet, homlokzatok tervezése, koncepcióalkotás, színek, anyagok. Kis kávézóktól egészen a kórházakig sokféle projektben vett részt, szorosan együttműködve a látványtervezőkkel, enteriőrtervező csapatokkal. Két legnagyobb munkájuk az Artonic-nál a Szegedi Klinika bővítése és a szintén szegedi Lézerkutató Központ (ELI) volt, amelyek során a tervezés mellett valamilyen szinten a projektmenedzsment és a több mint 100 fős tervezőcsapat koordinálása is a feladataik közé tartozott.
ÚJRATERVEZÉS
Az első ötvös élménye Jermakov Katalinhoz kötődik, akinek a szenvedélye óriási hatással volt rá. Az általa tartott ötvös kurzust Rita az építész projektjei mellett végezte el, amit aztán több másik követett, míg végül kijárta az ötvös szakképző iskolát is – így lett aranyműves. Az ékszereket mini épületekként fogta fel, melyek teljes kitalálása, megtervezése és kivitelezése az ő kezében volt. Ekkor még mindig esze ágában sem volt felhagyni az építészettel, csak egy dolog motoszkált a fejében, hogy anyaként már egészen biztos nem fog tudni éjszakázni és hétvégézni…
2012-ben két ötvös évfolyamtársával aztán megalapították az Ékezet galériát, ami egy kortárs ékszer stúdió volt – egyszerre volt a saját műhelyük és egy nyitott alkotói tér, ahová másokat is szívesen vártak.
„Ma a workshop szó hallatán nagyjából csak legyintünk, de tíz évvel ezelőtt ez egy nagyon új dolog volt, ráadásul mi egy olyan rejtőzködő és magányos szakma kapuit tártuk ki, mint az ötvösség. Kézbe adtuk a saját szerszámainkat, olyan témákat hoztunk, amelyek minket is inspiráltak, emellett kiállításokat, kávékoncerteket szerveztünk, és aztán bécsi mintára, több ötvöstársunkkal megalapítottuk a Budapesti Ékszerek Éjszakáját (ma már Kortárs Ékszerhét Budapest (BJW) – a szerk.), ami azóta egy nemzetközi szintű, egyhetes rendezvénnyé nőtte ki magát” – mondta el.
Ettől fogva Rita az építészirodában csak projektmunkákat vállalt, de hamar kiderült számára, hogy mindkettő teljes embert kíván. Választania kellett, ami elmondása szerint nehezebb volt, mint gondolta. 2015-ben aztán megszületett az első kisfia, a galéria addig megszokott dinamikája így már nem volt tovább fenntartható, ugyanakkor Rita már annyira benne volt az alkotásban és a tanításban, hogy nem volt kérdés számára, merre menjen tovább…
KIVITELEZÉS
„Nagyon nehéz volt elengedni az építészetet, évekig ki sem tudtam mondani, hogy ez már a múlt. De közben Szentendrére költöztünk, és már két fiam van, akik majdhogynem konstans jelenlétet követelnek tőlem. Meg kell küzdenem minden egyes percért, amit a műhelyben töltök, de megéri” – jegyezte meg elfogódottan Rita.
2016-ban megalapította – immáron egyedül és a saját preferenciáival – a Kredenc-műtermet, egy közösségi ötvös műhelyt a Bartók Béla úton. Ezt az elejétől fogva csoportos alkotásra, együtt dolgozásra tervezte, közepén egy nagy munkaasztallal, rajta nyolc teljes értékű munkaállomással. Vannak rövidebb, hosszabb kurzusaik, tematikus workshopok, műhelybérletes rendszer, kezdő témák, illetve haladó technikák, amelyeket nem tanítanak egyik szakiskolában sem. A műteremben rendszeresen bemutatják külföldi alkotók munkáit is, a BJW-el együttműködve otthont adnak világklasszis nemzetközi ékszertervezők workshopjainak, és egyre több hazai kortárs alkotóval működnek együtt.
2018-ban Rita elvégezte a MOME Művészettel nevelés képzését, amelyre a saját indíttatása mellett azért is jelentkezett, mert többször elhangzott a tanfolyamaikon résztvevőktől, mennyire sokat ad nekik az ötvös kurzus lelki szinten, hogy néha terápiás jelleggel (is) járnak hozzá. „Többen követték a példámat abban, hogy mertek váltani, változtatni, és ehhez az alkotóközösségünk is hozzájárult, amire büszke vagyok” – jegyezte meg.
  |
  |
A kis szériás vagy egyedi designékszer, illetve a narratív vagy művészi ékszer fogalma itthon ma már sokkal inkább körülhatárolható, mint 15-20 évvel ezelőtt. Rita szereti azt hinni, hogy sok ötvöstársával együtt a Kredencnek is része van abban, hogy az ékszer végre itthon is felkerült a kortárs művészetek palettájára.
Számára a koncepcióalkotás nem a legjobb tervezési folyamat, akkor tud előrelépni, ha teljesen az intuícióira hagyatkozik. Ha foglalkoztatja egy téma, vagy egy olyan életszakaszba ér, ami minden porcikájára hatással van, mint például a gyerekei születése vagy családtagok elvesztése, bátran nyúl egyszerre akár több anyaghoz is. Lehet, hogy egy része nem teljesedik be rögtön, de ha úgy kell lennie, előbb-utóbb megtalálja a helyét a többi darab is. A karantén időszaka például hatalmas lendületet adott neki: a padlásra zárkózva élete első önálló ékszerkiállítását rakta össze szeptemberre „Coming OUT” címmel, amivel egy hazai és egy külföldi díjat is elnyert 2020-ban.
„Nem félek teljesen őszintén azt csinálni és tárgyakban megmutatni, amit valóban érzek. A saját magammal folytatott művészetterápiás műhelymunka során egyre mélyebbre tudok ásni, új kapcsolódási pontokat találva az anyagokkal, a természettel, a gyökereimmel vagy a nagyvilággal. Bár a tárgyaim sokkal organikusabbak lettek az évek során (szerintem), azt mondják, olyan Ritásak. Erre nagyon büszke vagyok, hiszen tulajdonképpen mindegyik én magam vagyok” – mondta el.
Jelenleg a művészetterápiás eszközökkel dolgozó inkluzív workshopok, illetve a környezettudatosság köré épülő igazán innovatív témák érdeklik a leginkább. Közben betonnal kísérletezik. Van egyfajta vágyódás benne, hogy az épületek, majd az ékszerek után valami autonóm dolgot hozzon létre, valahol a kettő határán, minden eddigi input összegyúrásával. A formai dolgok mellett ugyanakkor anyagkísérleteket is folytat – hulladékok bedolgozásával képzett kompozit anyagokat vizsgál. Sőt, elkezdte kitanulni a hagyományos ezüstművesség alapjait is.
Idén ősszel egy csoportos kiállításra készül, ahol külföldön élő magyar művészek mellett német és olasz alkotókkal állít ki itthon, míg a Kredencben egy portugál csoport fog bemutatkozni a Kortárs Ékszerhét Budapest ideje alatt. A betonnal való kísérleteit pedig az Autistic Art szervezésében hirdetett jótékonysági aukción fogja először bemutatni októberben. És még egy mérföldkő: az otthoni padláson hat éve kialakított műhelyét az elmúlt héten költöztette a szentendrei óváros egy kis helyiségébe – ez lesz a Konfetti Hybridart. Ritás, kerek, egész!
Besnyői Rita / Hangonyou | Web | Instagram
Kredenc Műterem | Web | Facebook | Instagram
Konfetti Hybridart | Web | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
