Építészek új utakon

Új sorozatunkban azokat az alkotókat mutatjuk be, akik bár építészként indították karrierjüket, új utakat keresve, más-más kreatív területen találták meg számításaikat.

Szöveg: Farkas-Zentai Lili
Olvasási idő: …

Alaprajz, újratervezés, kivitelezés – Vidó Nóri alkotói útja az építészettől a designon át a pizzákig (és vissza).

2014-ben készítettem vele az első interjút, akkor arra a kérdésre, hogy „Hogyan fogsz neki egy új munkának?” azt válaszolta, hogy „Ha építészetről van szó, akkor sokat gondolok arra, akinek tervezni kell, és megpróbálok átalakulni a megrendelővé, ha pedig designról, akkor álmodozom és jó dolgokat csinálok.” Ez azóta sem változott, csupán annyi, hogy az építészet és a design területén szerzett addigi tapasztalatait hét éve leginkább a gasztronómiában kamatoztatja: szem előtt tartva a vendégek igényeit, továbbra is „jó dolgokat” csinál. Azóta hat vendéglátóhelyet nyitott – többek között az IGEN és IDE pizzériákat –, született két kisfia, és bár korábban azt hitte, ma már nem fog beállni pizzát sütni, egyfolytában, szimultán mindent is csinál – a legnagyobb profizmussal, a legjobb minőségben, minden szinten. Ő csak így tud.

ALAPRAJZ

Bár a családjában sok az építész – anyukája és nagypapája is ezt a hivatást választotta, sőt, apukája is építésznek tanult – elmondása szerint mégsem kifejezetten ez indította el a pályáján. A Fazekas Mihály Gimnáziumban tanult matematika-fizika / biológia-kémia tagozaton, ahol az osztálytársai egyre-másra nyerték a tanulmányi versenyeket, diákolimpiákat miközben Nóri úgy érezte, bár minden tantárgyban viszonylag jó, nem ütni meg a szintjüket. Ekkor ő már rendszeresen rajzolt is és a pályaválasztáskor olyan szakot szeretett volna választani, ahol szintetizálni tudja a készségeit. A természettudományok és a vizualitás tökéletes kombinációja számára az építészet lett. A Budapesti Műszaki Egyetemen több évfolyamtársa hagyta abba idő előtt a szakot, ő megtalálta magát a tervezésben – boldoggá tette, hogy olyan csinálhat, amit teljes mértékben a magáénak érez. Huszonegy évesen már két főállása volt – a napi tizenhat órás munkaidő így már akkor sem volt ismeretlen a számára.

„Először egy kis építészirodában dolgoztam idősebb építészek mellett, ahol én voltam az egyetlen, aki ismerte a számítógépes tervezőprogramokat. Kezdő építészként nagyjából mindent nekem kellett csinálni, ami a digitális munkát illeti, legyen szó akár egy 170 lakásos ház kiviteli terveiről is. Akkoriban már jóban voltam a KÉK (Kortárs Építészeti Központ) alapítóival, aztán egy buliban odamentem Finta Sanyihoz, és kérdeztem: »hé, mester, nincs nálatok munka?« Végül kipróbáltak és be is váltam. Később – mindezzel párhuzamosan – a sporaarchitects csapatánál kezdtem dolgozni. Sok egyéb projekt mellett részt vettem a kormányzati negyed és a Városháza tervezésében is ” – mondta el Vidó Nóri.

ÚJRATERVEZÉS

2008-ban, az építőiparba is begyűrűző gazdasági világválság idején aztán Nóri úgy érezte, váltani kell. Elementárisan jól tud ráérezni, analizálni folyamatokat, mi több, azonnal reflektál is rájuk. Kicsit előreszaladva az időben, de abszolút ide kapcsolódóan muszáj megjegyezni, hogy mindez nem volt másképp 2020 februárjában sem. Akkor, a koronavírus-járvány „kapujában” nyitották az első IDE pizzázót a Pozsonyi úton. Nóri, olvasva a Kínából érkező híreket, megérezte, hogy ez bizony, hozzánk is elér majd, így félve attól, hogy a minőségi olasz alapanyagok nem érkeznek meg időben az induláshoz, és egyáltalán az étterem további működéséhez, a raktárukat gyorsan mélyhűtő helyiséggé alakították, és nem kis vagyont ráfordítva, még pont időben berendelt mindent – paradicsomot, sajtokat, egyéb hozzávalókat. Az IDE pedig azóta is nagyszerűen üzemel. Na, de térjünk vissza 2008-ra…

„Az olyan irodák, mint a Zaha Hadid Architects a válság idején az építészeti projektek mellett általuk tervezett bútorokból próbálták fenntartani magukat. Ez egy nagy lökést adott, ugyanis nekem már amúgy is voltak hasonló ambícióim. Egyszer anyukámmal megnéztem egy Bauhaus-házat a Lupa-szigeten, ahol az építész nem csak az épületet, de a benne található összes berendezési tárgyat, a szőnyegtől a csészéig mindent ő tervezett. Már akkor tudtam, hogy egyszer én is egy ilyen, mindenre kiterjedő, komplex projektet szeretnék véghez vinni” – jegyezte meg Nóri.

Már a BME széktervező kurzusát is a rá jellemző maximalizmussal végezte el. Míg a többi hallgató makettekkel készült, ő egy komplett széket vitt az órára. „Mindenféle konzultáció nélkül, egyszer csak megjelentem az első bútorommal, amit még a harmadik emeletre is képes voltam felcipelni” – mesélte Nóri. Családja jó ideje ajtók gyártásával foglalkozik, így kézenfekvő volt, hogy ezt az első „vidonori” darabot, ők készítsék el. Mivel azonban Nóri szeret a maga útját járva mindent önerőből csinálni, különösebb segítségek nélkül, a későbbiekben már máshol gyártatta le designtárgyait. Saját nevével fémjelzett márkája 2010-ben debütált, amelynek égisze alatt különböző bútorokat, székeket, dohányzó- és öltözködőasztalt, illetve vállfákat is tervezett. Az igazi átütő sikert aztán a 2013-as londoni design héten bemutatott betontányér-kollekciója hozta el neki.

„Elképesztően jó volt a nemzetközi sajtója és ez rengeteg megrendelést generált, amivel akkor nem tudtam mit kezdeni. Kikészültem az egésztől, magamra zártam az ajtót, nem válaszoltam a emailekre. Szerettem volna sikeres lenni, és amikor azzá váltam, nem tudtam kezelni” – jegyezte meg Nóri.

Bár állítása szerint minden véletlenül alakul az életében, azért van benne egy adag tudatosság is. Ráadásul különböző fókuszokkal, de mindent párhuzamosan csinál. Építészeti és design projektjei mellett már nagyon régóta foglalkoztatta a gasztronómia világa is, amely érdeklődés kezdetben a Moha és Sáfrány elnevezésű blogjában, később saját éttermeiben tudott manifesztálódni.

„Már elég régóta főztem, kenyeret sütöttem, amikor a barátnőim külföldre költöztek, és bár egy szakácskönyvet szerettek volna tőlem búcsúajándéknak, én inkább elindítottam a blogomat, ahová megírtam a kedvenc receptjeinket. Nagy blogger-élet volt akkoriban, felszabadító volt az egész, mindenki segített a másiknak, voltak találkozók. Igazán romantikus volt az eleje.”

Menet közben derült ki aztán Nóri számára, hogy az építészek alapvetően nem tudnak konyhát tervezni, de még a konyhatechnológusok sem. Arra gondolt, milyen jó, hogy ő tud főzni, ráadásul építész is, így ötvözni tudja a kettőt. Az idők során többször is tervezett konyhát, ami később magával hozta a koncepció részletesebb kidolgozását, a menü kialakítását, illetve a szakácscsapat összeállítását is. Miközben másoknak több helyet is segített elindítani, egy sajátra is vágyott.

KIVITELEZÉS

Három évvel az első éttermének nyitása előtt, barátnője, Vida Vera épp a budapesti street food helyekről írt egy cikket, és látva az akkor még elég „vérszegény” felhozatalt, illetve azt, hogy a Király utcai, 200 forintos pizzaszeletesnél milyen elképesztő sorok állnak éjszaka jutott eszébe, klassz lenne egy valóban minőségi büfét nyitni. Innen indult az első igazi nápolyi pizzéria, az IGEN története a Madách téren.

„A nagykerekben, amiket körbejártam, kiröhögtek, hogy milyen sajtot akarok venni. Azt mondták, pizzára senki nem vesz ilyet, azt maximum salátába rakják, és győzködtek, hogy a minőség itt nem számít. Pedig a nápolyi pizza a hagyományok és az alapanyagok tiszteletéről, valamint a természetességről szól, ahogy az IGEN is – gyors sikere aztán bebizonyította, hogy ennek igenis van létjogosultsága. Nem egyszer hosszú sorok álltak a picike üzlet előtt még hétköznap is. Ráadásul az IGEN itthon elsőként tudhatja magáénak a tökéletes és eredeti pizza elkészítését jegyző AVPN (Associazione Verace Pizza Napoletana)-minősítést. Így utólag visszagondolva mondjuk elég vicces, hogy kezdetben szeletre árultuk a nápolyi pizzát” – meséli Nóri.

Az IGEN aztán elég hamar kinőtte a Madách teret és Budára, a Margit körútra költözött egy sokkal nagyobb üzlethelyiségbe, ahol már kényelmesen be lehet ülni barátokkal, de a kedves játékokkal kialakított gyereksarok közelében, akár családdal is. Majd egyre inkább nőtt az igény a házhozszállításra is, azonban Nóri elmondása szerint a fatüzeléses kemencében sült nápolyi pizza nem bírja az utazást. Azt csak frissen érdemes enni. Innen jött az „Ide veled római pizza”, azaz az IDE szeletbár koncepciója. Ellentétben a nápolyival, az alul ropogós és feltétben meglehetősen gazdag, elektromos kemencében sült római pizzát akár két naposan is lehet fogyasztani. A klasszikus margheritán túl, a bufala mozzarellás, a pármai-rukkola-parmezános és a krumplis pizza is nagyszerű, sőt mindig van valami pár napig elérhető, limitált finomság is.

Ahogy az IGEN, úgy a Pozsonyi úti IDE Nóri által tervezett enteriőrje is ugyanolyan letisztult, amolyan „egyszerűen nagyszerű”, némi – olasz pizzázókra jellemző – kegytárggyal megspékelve.

„Tervezőként is alapvetően olyan tereket szeretek létrehozni, amelyekben az emberek jól érzik magukat, ahol jól tudnak működni, ahol boldogok. A vendéglátás is erről szól. Az elmúlt hét évben rengeteg tapasztalatot szereztem a cégvezetés és a rendszerépítés terén – mindenből a saját bőrömön tanultam. Ennek is köszönhető, hogy ma már teljesen másképp állok neki akár egy belsőépítészeti projektnek is. Ahogy már a Madách téri IGEN szomszédjában megnyílt egykori Krampuz galette-ező esetében is látható volt, az emberek nem feltétlenül szeretik a minden részletében tökéletesen megtervezett tereket. A palacsinták méretéhez igazított tányérok, a gyönyörű arany evőeszközök, a több színű, kifogástalan illesztésű betonpadló elriasztotta a betérőket – inkább designboltnak hitték, mint étteremnek. Túl lett gondolva. Ma már tudom, hogy kell a lazaság, minimális esetlenség ahhoz, hogy a vendégek otthonosan érezzék magukat. Nem mindig a művészet és a high-end design az, ami üzletileg a célravezető” – jegyezte meg Nóri.

Ezzel a tudással felvértezve szeretne Nóri az elkövetkező években – a vendéglátást, pizzasütést a mindennapjaiban kicsit minimalizálva – a következő fázisba továbblépni, immáron újra főleg az építészeti és a design projektek terén. Mert, hogy elmondása szerint itt egy ideiglenes „felfüggesztésről” van csupán szó. Még gyorsan nyit egy újabb IDE-t az Arany János utcában, illetve talán még egyet a külső kerületek valamelyikében, addigra kisfiai, Samu és Brúnó is nagyobbak lesznek és akkor jöhet egy újabb „tudatos véletlenek” sorozataként megvalósuló „kivitelezési” szakasz. Várjuk!