A Zöld bölcső névre keresztelt gyűrű növeli a frissen ültetett facsemeték megmaradási esélyét.

A MOME Zero program keretében két évvel ezelőtt három magyar nemzeti parkkal, a Balaton-felvidéki, a Duna-Dráva és a Duna-Ipoly Nemzeti Parkkal kötött stratégiai megállapodást az egyetem fenntartója, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány. A megállapodás értelmében három év alatt három különböző helyszínen, több mint félszáz hektáron hoznak létre örökerdőket, új természetes élőhelyeket az egyetem hallgatói és dolgozói, akik - erdész, ökológus és természetvédelmi szakemberek bevonásával - nem csak a telepítéseket, hanem az új erdők hosszú távú gondozását is vállalják.

A programmal egyrészt az egyetem károsanyag-kibocsátásának semlegesítése a cél, másrészt megmutatni a hallgatóknak a közös, szakszerű cselekvés erejét, és egyúttal konkrét eszközöket is adni a kezükbe saját klímaszorongásuk csökkentéséhez. A munka 2023-ban a Kis-Balatonnál kezdődött, 2024-ben pedig a Dráva mentén folytatódott. Ezúttal a MOME 170 hallgatója és 60 oktatója, dolgozója ragadott ásót és közösen 30 000 facsemetét ültettek el, új jövőt adva ezzel egy közel hét hektáros földterületnek.

Ráadásul a 2024 őszi erdőtelepítő alkalomra egy speciális, a hallgatók által tervezett innováció is készült: a Zöld bölcső névre keresztelt gyűrű növeli a frissen ültetett facsemeték megmaradási esélyét, miközben csökkenti fenntartási igényüket és költségüket a túlélés szempontjából legkritikusabbnak számító első öt évben. A gyűrű mikorrhiza gombafonalakat, marhatrágyát, termőföldet és speciális vadvirág magkeveréket tartalmaz. A fafajhoz és a terület növényvilágához illeszkedő, növekedést támogató lágyszárú növénymagok keveréke táplálja, erősíti és gyorsítja a fafaj növekedését, ellenállóbbá teszi az aszályokkal szemben.

A gyűrűszerű kialakításnak és a magkeveréknek köszönhetően a facsemete töve körül az invazív gyomnövények nem tudnak megjelenni. Ez életképesebb és klímaállóbb erdőállományt hoz létre. A prototípus kizárólag természetre nem káros, lebomló anyagokat tartalmaz, ezáltal természetvédelmi területeken is alkalmazható. Az ötlet az egyetem Design Szolfézs tantárgyának intenzív, öt napos, erdő tematikájú tervezési hetén született meg. A Zöld bölcsőt tervező hét első éves hallgató összesen 10 db prototípust gyártott és helyezett el a vízvári MOME Erdő területén. A következő vegetációs időszak során a hallgatók figyelemmel kísérik a prototípusok eredményességét, illetve az elkövetkező hat hónapban tovább teszteli és finomítja majd a projektet a csapat.

A 2023 novemberében, Garabonc közelében elültetett első MOME Erdő azóta már növekszik: az első szakaszban az egyetem hallgatói 5,5 hektárnyi területen körülbelül 20 000 fácskát telepítettek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársainak segítségével, majd 2024 tavaszán további 19 500 facsemetét ültetett el az egytem dolgozóiból álló 100 fős csapat. Ezzel az egyetem sikeresen teljesítette három egységből álló erdőtelepítő akciójának első szakaszát. A legutóbbi, 2024. november 14-16. között megvalósult ültetés során pedig a Duna-Dráva Nemzeti Park területén, Vízváron ültetett el 30 000 facsemetét egy több mint kétszáz fős, diákokból, oktatókból és dolgozókból álló csapat.

Annak érdekében, hogy biodiverz és klímaálló legyen az erdő, elegyes örökerdőt telepítettek 7 fafajjal, köztük mézgás éger, kocsonyás tölgy, vadkörte és vadalma palántákat is. A programban résztvevő erdészek a MOME-sokkal közösen folyamatosan nyomon követik a facsemeték növekedését, környezeti hatásoknak való kitettségét, és szükség esetén a hallgatókkal közösen gondoskodnak a fapótlásokról. Az egyetem pedig a jövőben különböző tudományos és művészeti kutatási projektekbe is bekapcsolja majd az újonnan telepített erdőket.

Forrás: Sajtóinformáció




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Mi ebben hiszünk, a józan, holisztikus gondolkodás jövőjében”

„Mi ebben hiszünk, a józan, holisztikus gondolkodás jövőjében”

Fenntarthatósági tematikánk kapcsán osztjuk meg újra az estudio Herreros partnerével, Jens Richterrel készült interjúnkat

Új tudományterület forradalmasíthatja a közlekedést

Új tudományterület forradalmasíthatja a közlekedést

Futurisztikus járműveket és elektromos versenyautót is bemutattak a Kognitív Mobilitás konferencián

A „városligeti” piros pad Prágában | FRISS DIPLOMA

A „városligeti” piros pad Prágában | FRISS DIPLOMA

Kisgyörgy Balázs „van új a pad alatt” projektje a Designblokon mutatkozott be

Hirdetés