Interjú Lipóczki Ákossal a MOME Ugrás a jövőbe pályázatáról
A MOME 7-10. osztályos tanulóknak hirdette meg pályázatát, ahol, mint a címben is jelezték, arra voltak kíváncsiak, mit gondolnak a fiatalok a jövőről, hogyan avatkoznának be aktívan annak alakításába: mutassák be a jövő világát, ahogy ők elképzelik, tervezzenek tárgyat, alkalmazást, szolgáltatást! A döntőbe jutott tíz ötlet esetében a megoldások kidolgozáshoz a MOME oktatói és hallgatói adtak szakmai segítséget. Az esemény programigazgatójával, a MOME Design Intézet vezetőjével, Lipóczki Ákossal beszélgettünk a különleges kezdeményezés hátteréről, tapasztalatairól.
Octogon: Honnan jött az ötlet, mi volt a célotok vele?
LÁ: Az ötletgazda Kálmán Zsuzsa, a MOME rektori kabinetfőnöke volt. A történet nem előzmények nélküli, 2017 óta csinálunk élményalapú STEAM oktatásfejlesztő projekteket. Ezeknek az a lényege, hogy a közismereti tantárgyhoz közvetlenül kapcsoljuk a design fogalomkörét, problémafelvetését és megoldásmódjait. Általános iskolákkal kollaborálva, az ottani kollégákkal együtt kipróbáltuk, hogyan lehet például a matek, a magyar, az énekóra anyagát a kreatív tanulás segítségével úgy oktatni, hogy a tudások egymást erősítsék. A velünk született kreativitás megerősítése egy élethosszig tartó cél. A jelenlegi oktatási rendszerben a diákok nem kapnak ehhez elég támogatást, és ennek a hatását itt a MOME-n is érezzük. Mi az egyetemen a szakma gondolkodóit szeretnénk kinevelni.
Octogon: Mi a MOME lehetősége arra, hogy a folyamatot befolyásolja?
LÁ: Ha az ének-zenében létezik Kodály-módszer, miért ne lehetne a kreativitás fejlesztésének is módszertana? A MOME-ra jelentkező gyerekek nagy része művészeti iskolákból jön, de mi azt szeretnénk, ha gimnáziumból, szakképzésből is jönnének. Ehhez az ismerkedést, a kreatív tanulás fejlesztését évekkel korábban el kell kezdeni, hogy a MOME felkerüljön a szülők, a tanárok és a gyerekek mentális térképére is. A pályázattal is támogatott nyitás erről szól: mutassuk meg az egyetem szellemiségét, hogyan gondolkodunk a tervezésről, a jövőről. A designnak ma ez a felelőssége: az emberek életét próbáljuk megkönnyíteni, és ezzel hatunk a jövőre. Ma a nagy design stúdiók 5-10 évre előre terveznek.
Octogon: Hogyan állítottátok össze a programot?
LÁ: A pandémia időszaka jó lehetőség volt egy olyan online pályázat megfogalmazására, ami nem a nyerésre fókuszál, hanem tartalmat ad a résztvevőknek, gazdagodnak általa. Kinyitottuk a kreatív csapjainkat, Design Thinking módszertant ismertető tanulmányokat osztottunk meg a diákokkal, webináriumokon keresztül hangoltuk őket a pályázatra. Az első fordulóra jelentkezők egy microsite-on hozzáfértek minden háttéranyaghoz. Nem volt előképünk, mindent ki kellett találnunk, így mi is sokat tanultunk. Alapvetés volt részünkről, hogy ne szorítsuk intézményi keretek közé az indulás lehetőségét; a pedagógusok mellett egy okos nagynéni, vagy egy nagyobb unokatestvér is lehessen a jelentkező csapatok felnőtt segítője. Álljanak össze csapatok több iskolából, évfolyamból – problémamegoldásra fókuszálva válogassák össze a tagjaikat. Ezzel voltaképp a valódi tervezői munkát modellezik: menedzser, író, rajzoló dolgozott együtt.
Egyedülálló módon az Ugrás a jövőbe! pályázat egyben online mentoráló workshop is volt. Ennek megfelelően kértük be az anyagokat: az ötlet megfogalmazásához fontos volt a kreatív írás, utána kértük a vizuális anyagot, amihez analógiákat bemutató inspirációs lap is tartozott. A design- gondolkodásmód fejlesztése volt a célunk: a szabadon összerakott csapat, az analógiák kutatása, az alaptervezés-módszertan, a problémára választ kereső megközelítés, a koncepció pontos megfogalmazása.
Octogon: Hogy működött ez a koncepció?
LÁ: A felnőttek számára pontosan megfogalmaztuk, mit jelent a facilitátori szerep: ne az ő gondolataik jöjjenek át a terven. „Segíts, hogy egyedül csináljam!” – ezt elfogadni és művelni egy nagyon nehéz felnőtt-szerep, nekik is tanulniuk kellett, de remekül sikerült. A felnőttek feladata leginkább az volt, hogy segítsék a gyerekeket a határidők betartásában, értelmezésben, buzdítsák őket, koordinálják a leadást. És ami a legfontosabb: hagyják a gyerekeket dolgozni. Rendhagyó volt az is, ahogy a szponzorokat bevontuk a pályázat menetébe: nemcsak díjakat ajánlottak fel, ők is összeállítottak rengeteg tartalmat, inspirációs anyagot a saját termékükről, például arról, hogy mi a 3D nyomtatás jövője, hogyan lehet összeállítani egy munkaállomást az online világban. A Pagony könyvkiadó kreatív írás tréning-anyagokat adott öt különböző szerzőtől, minden szerző másképp írta le, mit jelent ez a fogalom. A végső anyag, amit leadtak, három részből állt: kértünk hozzá szöveget, ábrát, és inspirációs analógiákat.
Octogon: Hogy zajlott mindez a gyakorlatban?
LÁ: A februárban meghirdetett pályázatra 106 munka érkezett. A négytagú zsűri tavasszal választotta ki az első forduló során azt a tíz csapatot, akik tovább dolgozhattak. Arra gondoltunk, vagány lenne, ha a második forduló nem pusztán a projekt kidolgozásából állna, hanem mindenki ismét a rajtkőre állva mérettetné meg magát. A csapatokat a projektekre igazított MOME mentorpárok segítették, az egyetem oktatóiból és hallgatóiból álló párok jórészt a MOME Doktori Iskolához köthetők.
A mentorok komoly előkészítést kaptak, hogyan ne folyjanak bele a tervezésbe. Az volt a cél, hogy abban segítsenek, hogy a gyerekek a Design Thinking módszertant tudják adaptálni a projektekre. A felnőttek, a pedagógusok és a gyerekek tervezőtársakként működtek együtt. A mentorok a továbbjutott csapatokkal két-három héten keresztül hetente egyszer találkoztak, ismerkedés, csapatépítés céljából. Ekkor tervezés még nem történt, pusztán ráhangolódás: minden mentor mást talált ki, hogy megismerje a projektet, kis feladatokat adtak, például szakirodalmi analógiák, inspirációk gyűjtését. Ezt követte egy egyhetes online workshop, ahol a megismert projektre készített heti menetrend alapján dolgozták ki a gyerekek az ötletüket. Ahány projekt volt, annyiféle megoldás született ennek gyakorlatára, minden mentor megtalálta a ritmust, a megfelelő idősávot. A diákok megkapták az érzést, milyen egy hétre MOMÉsnak lenni, illetve megtapasztalták milyen lehet egy design stúdióban dolgozni.
Octogon: Meglepett-e az eredmény, van-e közös tanulsága a munkáknak?
LÁ: A kiírásban szerepelt, hogy utópiát vagy disztópiát fogalmazzanak meg a pályázók. Meglepetésünkre a jövőképek nagyon nagy százaléka disztopikus volt. Felnőtteknél is ritkán előforduló kérdés a jövő, a diákoknál pedig az is kérdéses, hogy beszélget-e velük bárki a jövőképükről. Meglepő, hogy mennyire megnyomja őket a világ állapota: érzik, látják, és ez ömlik rájuk a sorozatokból, könyvekből, játékokból is. Ami viszont szintén meglepő és jó is egyben, hogy a disztópiából fakadó problémákra adott válaszaik egyszerre voltak humorosak, ugyanakkor nagyon érettek. Kőkemény generációs problémák bukkantak felszínre. Számunkra is tanulságos, hogy akik a bőrükön érzik ezeket a gondokat, azok hogy tudnak rá reagálni, milyen korosztályos választ adnak a jövő kihívásaira. Erről tanúskodnak a résztvevő mentorok visszajelzései is: nem várták, hogy ennyire betalál, a lelkükre, agyukra is hatni fog a workshop, és a diákokkal való együttgondolkodás. A MOME mentorok azokra a pontokra mutattak rá a pályamunkák fejlesztése során, ahonnan előbukkanhatott a kristálytiszta hang, a tehetség, kicsillantak és vizuálisan artikulálódtak a gondolatok.
Octogon: Hogyan képzelitek a folytatást?
LÁ: Most virtuálisan zajlott az egész pályázat, de később, az őszi Budapest Design Week keretében kiállítást tervezünk az egyetemen, ahová meghívjuk majd a gyerekeket is, hogy élőben is találkozzunk. Minden anyagot archiváltunk, értékeltünk. Célunk, hogy ezt az őszi fórumot kinyitjuk az érdeklődők mellett a szakma, a pedagógus közösségek és a támogatók számára is.
Octogon: Mit profitáltok ti ebből, számodra mi a projekt személyes tanulsága?
LÁ: Ezzel a projekttel bizonyítani akartuk, hogy
a kreativitás bárhol, bármilyen területen és formában megjelenhet,
és egy támogató közegben valódi eredmények születhetnek. Ügyeltünk rá, hogy olyan mintaprojektet hozzunk létre, ami egyrészt népszerűsíti és közérthetővé teszi a design világát, másrészt egyben tudományos kutatás. A későbbiekben a Budapest Design Week esemény mellett a MOME Design- és vizuálisművészet-tanár MA szak oktatóival az Országos Neveléstudományi Konferencián szeretnénk az eredményeinket egy szimpózium keretén belül láthatóvá tenni.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
