Rémiás Szilvia kísérletei a fény és az ékszer párosítására.
A fény atmoszférát teremt, vonzza a tekintetet, optikai játékával zsigerileg hathat. Az ékszer, mint tárgytípus hasonló erővel működik: kommunikáció funkcióval bír, gyakran nem titkolt célja a figyelemfelkeltés, hatáskeltés. Mi történik, ha a kettőt kombináljuk? Lehet-e a fényt magunkon viselni? Készen állunk-e a hordható technológiára akkor is, ha nem okoskészülékekről van szó? Bemutatjuk Rémiás Szilvia ékszertervező munkáit, melyek kísérletek arra, hogyan lehet a fényt az ékszertervezésbe integrálni.
A fény amellett, hogy lételemünk, a vizuális érzékelés elengedhetetlen feltétele is. Éppen ezért a különböző művészeti korszakok és stílusirányzatok már a kezdetektől kutatták a fény egyes aspektusait: a fény-árnyék hatásokat, a fény általi komponálást, a fényképezőgép megjelenésével a fénnyel való új alkotói munkát, majd a technológia további fejlődésével a fény „anyagának” alakítását és mozgását. Utóbbinak gyakran emlegetett mestere volt Moholy-Nagy László, aki a „jövő festészeteként” gondolt a fény új, kreatív alkalmazási lehetőségeire. Fény-tér-modulátor című mozgó installációjában összegezte ars poeticáját: a mű szerkezeti elemei Moholy-Nagy képeinek motívumait idézik, azok térbe emelt formái itt fémből, drótból, műanyagból, üvegből testesülnek meg. Mozgásuk és az általuk vetett árnyjáték együttesen alkotnak dinamikus kompozíciót. Rémiás Szilvia ékszertervező ebből a hagyományból és alkotószemléletből merítve kezdett a fény és az ékszerek lehetséges találkozási pontjainak kutatásába.
A kortárs ékszer mibenléte, helye a művészet és a design intézményrendszerben sajátos: ezek általában konceptuális munkák, melyek művészeti indíttatással készülnek, sokszor gyűjtői darabokká válnak, anyagukból és méretükből adódóan olykor nehezen viselhetők. És mégis ékszerekről beszélünk, amelyek leginkább attól válnak ékszerré, hogy tervezőjük a testre pozícionálja őket, ékszer-archetípusokat (brossokat, nyakláncokat, fülbevalókat, karkötőket) idéznek az alkotások.
A fénykísérletek művészettörténeti előzményeinek és a kortárs ékszer műfaji sajátosságainak ismeretében már könnyebben navigálunk Rémiás Szilvia portfóliójában, aki öt éve foglalkozik a fény ékszerekbe építésével. Első ilyen munkáját a MOME alapképzésén készítette, amikor a 2017-es Budapest Design Hétre tervezett kitűzőt. Mivel a kiállításmegnyitók, programok nagy része a késő délutáni órákra, sötétedésre esett, a világító kitűző ötletét dolgozta ki.
A tárgy plexiből készült, amely szétszórja a LED fényét. A kitűző akkor kezd világítani, amikor a patentként illeszkedő mágnes hatására a beépített REED kapcsoló működésbe lép. Ez volt az első fénnyel való kísérlete, amely ugyan még tartogatott technológiai fejlesztési lehetőségeket (az elem merülése után a tárgy nem világított többé), kijelölte számára a kutatási témát az egyetemi évekre. A fényt integráló ékszerek elkészítéséhez nagy löketet adott az is, hogy Szilvi nyaranta egy filmkellékeket gyártó cégnél dolgozott, ahol sokat foglalkozott fénytechnikával és LED-technológiával, majd idővel az elektronikai alkatrészforrasztásba is beletanult.
  |
Következő világító ékszerét, a PANDORA nyakláncot a tengerek mélyét benépesítő fluoreszkáló élőlények inspirálták, melyek fényjelekkel kommunikálnak egymással. A tárgyba rejtett elektronika az optikai szálak végéig vezeti a LED fényét. Ennél az ékszernél már van lehetőség az apró gombelem cseréjére.
A PANDORA technológiai és anyaghasználati elveit követve született később a CYBERLIGHT kollekció, mely kifejezetten performatív helyzetre, színpadra készült. A darabokon a LED fénye a testtel való találkozási felületeknél koncentrálódik, az optikai szálak végén pedig ragyogó fénypontokban végződik. Mozgásra ezekből a pontokból absztrakt fényrajzok születnek. Mivel színpadra készültek, az ékszerek megjelenése teátrális, a mozgó fénypontok tekintetvonzó ereje dominál.
Amíg a CYBERLIGHT esetében a fókusz az ékszerek mozgására került, és kevésbé kapott hangsúlyt a technológiai részletek pontos kidolgozása, addig a BODYLIGHT sorozatban kifejezetten a szerkezet felépítése válik központi kérdéssé. Rémiás Szilvia fényintegrálási kísérleteinek eddigi legkomplexebb munkája a diplomasorozatként debütáló BODYLIGHT, melynek egy darabja az idei évtől már megtalálható a németországi Pforzheim városának ékszermúzeumában, az ISSP gyűjteményében.
A kollekcióban a világításhoz szükséges áramkör nemhogy nincs elrejtve, hanem egyenesen az ékszer lényegévé válik, a brossok és gyűrűk esetében pedig az energiaforrás – a gombelem – a szó szoros értelmében központi elemként bukkan fel. A geometrikus szerkezet megvilágítja a test egyes részeit, és csakúgy, mint Moholy-Nagy Fény-tér-modulátora esetében, a látványt több komponens egymásra hatása alkotja:
a tárgysziluettek, az árnyékok, és a fény által megvilágított testrészek együtt adnak teljes képet.
A geometrikus elemekből építkező technikai apparátus előrevetíti a viselhető technológia lehetőségeit is. A CYBERLIGHT és a BODYLIGHT ékszereket több, a jövőt tematizáló előadáshoz és fotózáshoz használták már, legutóbb például a Fashion Street Magazin Future Issue című számában láthattuk Görög Zitán a tárgyakat.
Habár az ékszertervezésben ez még innovációnak tűnhet, az áramkörök testre illeszthetőségével a textiltervezés területén több hazai tervező is foglalkozott az elmúlt években, hordható okoseszközökkel pedig már korántsem csak koncepciószinten találkozhatunk... Ma még a fénylő ékszer-szerkezetek különböző állapotok között oszcillálnak: utópisztikus történetek színpadi látványelemeiként, alkalmi öltözékkiegészítőkként, ékszerként és fényközpontú művészeti projektként lényegülnek át helyzettől függően.
  |
Rémiás Szilvia | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
