Superluminal, a LAM új tárlata

Szeptember 14-én nyílik meg a budapesti Light Art Museum új kiállítása, amely a fényművészet nemzetközi élvonalából válogat. A Superluminal című kiállítás arra tesz kísérletet, hogy teret engedjen a kérdésfelvetéseknek és a többértelműségnek, és az emberközpontú megközelítésektől egy olyan irányba lépjen el, amely magát a fényt is képes másfajta megvilágításba helyezni. 

 

 Philip Vermeulen

A nemzetközi válogatásban szereplő közel negyven alkotó műveinek központi eleme a fény, azonban mind túl is lépnek annak fizikában használatos definícióján, mely szerint a fény emberi szemmel érzékelhető elektromágneses sugárzás. A művek által felvetett különböző témák pedig – a szupernóváktól a fekete lyukakig, a mesterséges természettől a párhuzamos univerzumokig, a programozott neuronhálózatoktól a sugárzó üvegtárgyakig vagy a kristály szerkezetébe záródott sarki fénytől a retinán létrejövő fénykoreográfiáig – új lehetséges nézőpontokat keresnek a láthatóság tartományain belül és túl.

 Justine Emard


A fény kettős természete (részecske- és hullámtermészet) mellett a kiállításban szereplő művek tartalmi horizontján megjelennek az elektromágneses spektrum nem látható tartományai is: a radioaktív sugárzás, az analóg és a digitális kép- és hangsugárzás, a kozmikus frekvenciák, valamint a természetben is felfedezhető ún. nagyon alacsony frekvenciák. Megszűnik a hierarchia a tudományos, a spekulatív és a metafizikai megközelítések között. Teret kapnak az ellentmondások, a paradoxonok, a végpontok közötti átmenetek és az olyan, kritikus megközelítések, amelyek az ember természethez fűződő viszonyát vizsgálják: a fotoszintézis, a szintetikus napfény, a fényszennyezés környezeti hatása és az áruvá tett és kizsákmányolt napfény.

 

fuse*

A kiállítás művészettörténeti előképek és a legjelentősebb magyar származású művészek, Moholy-Nagy László, Kepes György, Victor Vasarely, Nicolas Schöffer és Vera Molnar eredeti, illetve hitelesen rekonstruált művein keresztül, történeti összefüggésekbe mutatja be a kortárs fényművészetet. Kontextualizálva a neves hazai és nemzetközi alkotók utóbbi években készült, vagy kifejezetten erre az alkalomra létrehozott fényobjektjeit, installációit, interaktív és immerzív fény-/térkonstrukcióit.
 

Žilvinas Kempinas

A Hold utcai piac fekete dobozzá alakított kiállítótereiben a közönség olyan stúdiók munkáival találkozhat, mint a londoni Zünc Studio, a New York-i Nohlab, az olasz fuse* vagy a szintén olasz NONE Collective. Több látványos installációval szerepel a világ legjelentősebb kortárs múzeumainak állandó kiállítója, a New Yorkban élő, litván születésű Žilvinas Kempinas, és először lesz látható Budapesten a holland tudományos-művészeti színtér legsikeresebb fiatal tehetségének, Philip Vermeulennek egy kinetikus installációja. 
 

Sztojánovits Andrea

Kiállító művészek: Csákány István, Csörgő Attila, Disnovation.org, Justine Emard, Vadim Fishkin, fuse*, Ahmet Said Kaplan, Žilvinas Kempinas, Kepes György, Kútvölgyi-Szabó Áron, MAOTIK, Svätopluk Mikyta, Moholy-Nagy László, Vera Molnar, Nohlab, NONE Collective, Ősz Gábor, Goran Petercol, Olivier Ratsi, RaumZeitPiraten, Sébastien Robert, Sárgany (Barta Bence & Borsos János), Nicolas Schöffer, Szauder Dávid Ariel, Szekeres Agnus & Tesch Katalin, Szécsényi-Nagy Loránd, Sztojánovits Andrea, Gabey Tjon a Tham, Várnai Gyula, Victor Vasarely, Philip Vermeulen, Kit Webster, Zünc Studio

Kurátorok: Bencsik Barnabás, Szalai Borbála
Kurátor asszisztens: Kovács Dalma
Nyitva: 2023. szeptember 14. – 2024. május 20.

 

Forrás: sajtóanyag 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A fény forradalma | LAM

A fény forradalma | LAM

Augusztus közepéig látogatható a Light Art Museum Budapest bemutatkozó tárlata, A fény forradalma 

Díjeső a Klasszis TopDesign 2024 versenyen

Díjeső a Klasszis TopDesign 2024 versenyen

Kiosztották a díjakat Magyarország egyetlen, nemzetközi szintű vendéglátó- és szállodaipari design-versenyén.

Az Albemarle új irodatereiben a munkahelyen tartózkodás komfortosságát helyezték előtérbe

Az Albemarle új irodatereiben a munkahelyen tartózkodás komfortosságát helyezték előtérbe

A nemrég elkészült irodaterek egyfajta szociális katalizátorként is szolgálnak, segítik a dolgozók számára a könnyebb kapcsolódást a gördülékeny, közös munkában. Erről szóló írásunk a 195-ös, 2024/7-es lapszámunkból közöljük.

Hirdetés