Az intézményről és a Superluminal kiállításról bővebben
Januárban a kulturális intézmények kerülnek az OCTOGON online fókuszába, ennek kapcsán most elsőként a LAM-ot (Light Art Museum Budapest), a főváros frissen alapított fényművészeti múzeumát vesszük szemügyre. Említésre méltó a helyszín, az egykori Hold utcai piac, ahol a kovácsoltvas porták szolgálnak reuse kiállítóterekként, valamint a rendhagyóan hibrid a közönség is, akiket a múzeum megszólít. Míg a kiállított művek színvonala magas, nem titkolt cél, hogy az intézmény a kortárs művészet kedvelőin túl tágabb közönség felé nyisson.
Helyszín & Közönség
A Hold utcai fedett piac, eredeti nevén vásárcsarnok Cziegler Győző eklektikus tervei alapján épült 1892 és 1896 között. A több mint 2 ezer négyzetméter alapterületű helyiség egy egybefüggő alsószintre és egy galériaszintre oszlik. 2014-ben felújításon esett át, ekkor nevezték át Belvárosi Piacra és kezdett egyre inkább termelői piaccá alakulni. A Covid következtében mégis aztán megcsappant a forgalma, majd 2021. január 1-jétől ideiglenesen bezárták. Rá másfél évvel már LAM-ként nyitott újra.
A piac szelleme egyértelműen jelen van továbbra is: egyrészt minimálisan, inkább csak efemer jelleggel változtattak az enteriőrön, másrészt a nyüzsgő atmoszféra is megmaradt. Ennyi fotózó embert múzeumban sok éve, a Mona Lisa előtt láttam...
Ez a tömeges viselkedési minta lehet egyrészt az intézmény kommunikációs stratégiájának hozadéka, amely tág közönséget céloz meg, ráadásul erős jelenléttel rendelkezik Budapest utcáin (az új kiállítás arculatát a de_form stúdió tervezte). És fakadhat a fényművészet jellegéből is: míg a festményeket és statikus szobrokat a nagy közönség idejét múltnak élheti meg, a kortárs művészeti alkotásokat pedig túl absztraktnak és befogadhatatlannak, addig a fényművészet social media kompatibilis és élvezhető akkor is, ha nem fejted fel az alkotások mögöttes tartalmát.
„Célunk a kortárs képzőművészet egyik fontos ágát, a művészet és tudomány határterületén létrejött alkotásokat megismertetni a nagyközönséggel. Szerencsés a helyzetünk, mert ezek a művek jellemzően rendkívül látványosak, vizuálisan megkapóak, mindenkire hatást gyakorolnak, így nincs feltétlenül mély háttértudásra szükség ahhoz, hogy élvezettel be lehessen fogadni őket. Ebből következik, hogy szinte kivétel nélkül jól fotózhatóak, megoszthatóak a különféle közösségi felületeken. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy mélyen rétegzett, intellektuálisan gazdag művészeti ágról és műtárgyakról van szó. Semmiképpen sem az a helyzet, hogy nálunk csupán a látványipar tömegtermékeivel ismerkedhetnek meg a látogatók. Viszont így azok is, akiknek a múzeumba járás nem tartozik a fő szabadidős elfoglaltságaik közé megismerkedhetnek ezekkel a fontos és izgalmas munkákkal. A megértést emellett műtárgy leírásokkal is segítjük és sokat dolgoztunk azon, hogy érthető, kompakt, de mégis mély és informatív kísérőszövegek szülessenek. Emellett videóinterjúkat is forgattunk a kiállító művészekkel, ezeket az online elérhető anyagokat folyamatosan bővítjük, sőt ingyenes tárlatvezetéseink is vannak. Komoly erőfeszítéseket teszünk tehát azért, hogy alapos tudáshoz juthassanak azokat a látogatók, akiknek felkelti az érdeklődését egy-egy műtárgy. Bízunk abban, aki a kiállításunkon közelebb kerül a kortárs képzőművészethez az a jövőben is nagyobb nyitottsággal fogadja majd” – fejtette ki véleményét a kérésünkre Vida Szabolcs, a LAM igazgatója.
Superluminal
A jelenleg aktuálisan futó Superluminal tárlat a szakmaiságot és a befogadhatóságot, a magas és a populáris művészetet ötvözi. A kiállítás kurátorai Bencsik Barnabás, a Glassyard galéria vezetője, korábban a Ludwig Múzeum igazgatója és Szalai Borbála a Trafó galériájának vezetője az egykori piac terét igyekezték a lehető legjobban kihasználni.
„A 19. század végén, kifejezetten piacnak tervezett épület különösen alkalmasnak bizonyult fényművészeti alkotások bemutatásra. Az ablakokat besötétítették, az árusítóhelyeket átalakították, a csarnok felső részét pedig egy hatalmas Zeppelin formájú felfújt tér foglalja el. Az épület tehát nagyon különbözik az általánosan megszokott, nagy, összefüggő terekkel rendelkező múzeumépületektől. Mivel a legtöbb mű itt saját teret kap, ezért kifejezetten jól működnek ebben a helyzetben az immerzív alkotások és az olyan művek, amik egy saját világot, atmoszférát teremtenek. A rendezés során derült ki számunkra, hogy milyen sok izgalmat és váratlan fordulatot rejthet magában egy olyan épület, ami egyrészt műemléki státuszából adódóan nem alakítható, másrészt amin az elmúlt évtizedekben mégis számos olyan kisebb változtatást végeztek az árusítóhelyek bérlői, amik miatt több esetben teljesen újra kellett gondolnunk művek elhelyezkedésének tervét, sőt néhány esetben a művészeknek is változtatniuk kellett a művek méretein. Több ilyen meglepetéssel találkoztunk, de az épület jellegzetes, karakteres terei, és gyönyörű építészeti megoldásai ennél jóval több pozitívumot eredményeztek” – mesélte nekünk Szalai Borbála a kiállítás rendezése kapcsán.
A művek a fény különböző témáit járják körül: „a szupernóváktól a fekete lyukakig, a mesterséges természettől a párhuzamos univerzumokig, a programozott neuronhálózatoktól a sugárzó üvegtárgyakig vagy a kristály szerkezetébe záródott sarki fénytől a retinán létrejövő fénykoreográfiáig.”
„Bár a kiállítás a fény témája köré rendeződik és a bemutatott alkotások mindegyikének központi eleme a fény, mégsem mondanám, hogy ez egy fényművészeti kiállítás. A kiállított művek a fényt, mint fizikai jelenséget próbálják másként megközelíteni, és számos olyan témát vetnek fel, melyek új lehetséges nézőpontokat keresnek a láthatóság tartományain belül, vagy akár azokon túl. Fontosnak tartottuk, hogy teret kapjanak az egyfajta igazságot elfogadó megközelítésmódoktól eltérő nézőpontok is. Spekulatív megközelítésből indul ki például Barta Bence és Borsos János (Sárgany) uránüvegből készült műve, mely szonikusan és (UV-fény alatt) vizuálisan is megjeleníti az uránüveg rádióaktív sugárázását. Sebastien Robert installációja különböző őslakos közösségek a sarki fényhez kötődő történeteiből kiindulva a sarki fény által keltett, nagyon alacsony frekvenciájú természetes rádióhullámokkal foglalkozik. Műve szintén a nem látható tartományokat teszi érzékelhetővé. Justine Emard Szupraorgnaizmuscímű, lebegő üvegszobrokból álló installációjának fényét és hangját egy méhrajban megfigyelt és számítógéppel elemzett viselkedésmintákból, valamint egy mesterséges neuronokból álló rendszer irányítja. A szenzoroknak köszönhetően az installáció finoman reagál a környezetében mozgó látogatók jelenlétére, s ezáltal egy olyan mesterséges életforma modellje jön létre, melynek főbb elemei szimbiotikus kapcsolatban állnak egymással” – mondta el a Borbála a Superluminal kapcsán.
A gazdag szelekció a világ különböző pontjairól a 20. század elejétől egészen a napjainkig ölel fel munkákat, kitágítva azt a keretet, ahogyan a fényről gondolkodunk. Mind vizuális, mind konceptuális síkon.
Alább a mi szubjektív szelekciónk és csoportosításunk következik.
A fényművészet első fecskéi
A Superluminal tárlat erős abban, hogy a legújabb technológiákkal operáló alkotások mellett a műfaj korai meghatározó alakjait is bemutatja. Moholy-Nagy Lászlóhoz, a Bauhaus legendás tanárjához köthető az első fényalapú szobor, a Fény-Tér-Modulátor, ami ötvözi a művész festményeinek és fotogramjainak a mintáját, filmszerű fényjátékot vetítve a falra. Ennek kortárs parafrázisát készítette el Szauder Dávid Ariel. Mellette videón megtekinthető A Lightplay: Black, White, Grey archív felvétel is, amit egy színpadi látványként tervezett Moholy 1932-ben. A szintén magyar származású Victor Vasarely-től az 1954/55-ös Holld névre keresztelt alkotás látható. A mű a lassú mozgásban lévő szitázott plexilapok generálta fénytöréssel játszik, amellyel a művész az időben és térben lejátszódó képi folyamatok látszatát kelti.
Immerzív digitalitás
Bencsik és Szalai olyan friss, aktuális művészeket is felsorakoztatnak, akik előszeretettel fordulnak például a mesterséges intelligenciához, és olyan megoldásokhoz, amelyek immerzív, a látogatót beszippantó élményeket generálnak. Ezek a munkák a laikusok számára is érdekes tapasztalást nyújthatnak. Az egyik leglátványosabb ebből a zsánerből a török Nohlab Journey (2019) című audiovizuális élménye, amit a piactér közepén függő ballon belsejében, a nézőre sátorként boruló kivetítőn installáltak. A médiaművészeti munka a fotonok, a fény elsődleges alkotóelemének történetét meséli el. Egy pszichedelikus trip absztrakt vizualitásától kezdve jutunk el odáig, mire a fény formákat ölt a szemben.
Az fuse* valós idejű audiovizuális installációja, a Multiverse.unfolded (2018) folyamatosan megújuló, generatív grafikán és hangokon alapszik. Lee Smolin amerikai elméleti fizikus hipotézise szerint a mi univerzumunk csak egy az egyre növekvő számú univerzumok közül, amelyek mindegyike egy fekete lyuk kialakulását követő összeomlásból született. Ezt a tudományosan vitatott, spekulatív elméletet vizuálja a fekete-fehér kavargó, morajló vetítés, amely egyszerre meditatív és vészjósló. Öröm volt az INOTA Fesztivál után egy másik budapesti lokációban, teljesen más kontextusban találkozni az olasz csapat egy másik munkájával.
Kortárs analóg
Külön izgalmas, hogy a kortárs színtérről nem csak hight-tech, hiperdigitális munkák kerültek kiállításra. Philip Vermeulen, holland művész Whether Weather (2020) kinetikus művében például hatalmas propellerek forognak egy fehér vászon előtt. A változó sebességei által létrejött interferencia néhol színes, néhol fehér fénnyé áll össze, átalakítva a propellerek árnyékát. „Az alkotás egyszerre visz közelebb a fény természetének megértéséhez, és kérdőjelezi meg a valóság fizikai tulajdonságairól alkotott elképzeléseinket” – olvasható a műleírásban.
Žilvinas Kempinas White Noise (2007) munkája a megtévesztés elemére épít. A szobába lépve egy hatalmas zsizsegő képernyőt látunk, amely a hangolatlan adásjelre, vagy sugárzási hibára emlékeztet. Közelebb érve kiderül, hogy hátulról megvilágított, kifeszített videoszalagokat rezgetnek rejtett ventillátorok.
Tárgyak a fény tükrében
Bár a fényművészet eredendően az anyagtalanságról szól, kifejezetten izgalmas eredményekre vezet, ha tárgykultúrával házasítják. Várnai Gyula Tárgyi emlékek (2023) című 3D-s tollrajzzal kombinált fényinstallációja az emberek tárgyakhoz való kötődésének és a materiális világunk emlékeinek manifesztációja. A megvilágított tárgyak árnyékai így túlmutatnak a látható síkon.
A NONE collective J3RR1 nevű programozott „kínzógépe” közben arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben bizonyos tárgyainkat óvjuk és szeretjük, a számítógépeket (és egyéb elektronikus eszközöket) legtöbbször csak kizsigereljük. Ha jól működik nem dicsérjük, ha elromlik, haragszunk rá. A J3RR1 emiatt egy állandó stresszteszt alatt álló szerkezet: betekintést nyerhetünk a szenvedéseibe, miközben saját arcképünk sokszorosított tükörképével kell szembenéznünk.
„Az új kiállításon nagy hangsúlyt fektettünk arra is, hogy ne csak egyes alkotásokat mutassunk be immerzív módon, hanem a teljes múzeumi élményt is annak tekintsük. Szakmai szempontból ez egy jelentős kihívás volt, de megvan az eredménye, jó látni, ahogy belépnek a látogatók és kiszakadnak a kinti világból, beszippantja őket az erős hangulattal megtöltött fekete tér. A közönség is nagyon pozitívan fogadta az új kiállítást, sok a visszatérő és sok a fiatal látogató. Ezen azt úton szeretnénk tovább haladni” – értékelte Vida Szabolcs a Superluminalt.
A LAM-ot véleményem szerint szakmabeliként, szakavatott műkedvelőként és laikusként (teszem azt influenszerként) is érdemes meglátogatni. Különböző mélységekben, de mindenkinek adhat valamit, arra pedig feltétlenül rávilágít, hogy a fényművészet a 21. század egyik legrelevánsabb művészeti médiuma. Azt pedig, hogy kit mennyire frusztrál, vagy éppen jól esően felszabadít a hibrid közönsége, azt mindenki döntse el maga.
Kurátorok: Bencsik Barnabás, Szalai Borbála
Kurátor asszisztens: Kovács Dalma
Nyitva: 2023. szeptember 14. – 2024. május 20.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
