A pályázatra november 7. éjfélig várják az alkotásokat. 

Idén a közösségek kerülnek a középpontba a Westend bevásárlóközpont logópályázatán, hiszen a közösen megélt élmények a legjobbak. A neves szakmai zsűri ezúttal is keresi a témában született kreatív ötleteket, hogy a „W” betű újra látványos és menő legyen. A legjobb alkotásokból kiállítást szerveznek.

 

A Westend bevásárlóközpont 2019-ben ünnepelte megnyitásának 20. évfordulóját. Ez alkalomból nemcsak hatalmas születésnapi eseménysorozattal készültek, de teljesen új arculattal köszöntötték a velük ünneplőket. A meghívásos tenderen győztesnek választott Avalanche Kreatív Ügynökség egy dinamikus arculatot álmodott meg a bevásárlóközpontnak, mely számtalan lehetőséget biztosít kampányaik egyedi és változatos megjelenítéséhez.

A logóban található W betű „konténerként” funkcionál, tehát a forma adott, de tartalom szabadon változtatható.

Tavaly novemberben szervezték meg első kreatív tervezői pályázatukat, melynek témáját maga a bevásárlóközpont, a látogatók Westendhez fűződő élményei adták – mindezt a W betűben megjelenítve. Több mint 300, igazán minőségi pályamű érkezett, melyből 3 díjazott, 3 különdíjas, 10 közönségszavazattal jutalmazott kapott nyereményt, a 40 legjobb pályamunkát pedig kiállították a bevásárlóközpontban.

Seres Kitti, első helyezett (2020)

Az idei téma: a közösség, hiszen együtt minden jobb!

„A saját mikroközösségedben, pároddal, barátaiddal látogatsz el hozzánk legszívesebben? Vagy alapvetően a Westend közössége, a vásárlók forgataga, nyüzsgő közeg vonz? Kisebb, különleges csoportokban érzed jól magad, például egy tetőkerti rendezvényünk alkalmával? Vagy ha a Westendre gondolsz, a városi létformához való kapcsolódás jut eszedbe?” – szól a kiírás.

Az idei szakmai zsűri – Csillag Eszter, a Q Contemporary vezetője, Balogh Balázs, média designer, Csizik Balázs, képzőművész, tervezőgrafikus és Kovács Orsolya, a Westend marketingigazgatója – 2021. november 15-én hirdet győztest, a közönségdíjasok neveit november 30-án teszik közzé. 
Az alkotásokat a Westend területén egy kiállítás formájában tekintheti meg a közönség az év végén.

A pályázatról további információk erre a linkre kattintva találhatók.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Három kollekció az otthon töltött téli napokra

Három kollekció az otthon töltött téli napokra

Szobrászatból kölcsönzött formákkal, izgalmas textúrákkal és természetes anyagokkal segíti a JYSK a lassulást. 

A legújabb digitális megoldások és szerzői jog az idei Start Up Guide-ban

A legújabb digitális megoldások és szerzői jog az idei Start Up Guide-ban

Online elérhető ingyenes kiadvánnyal segítik a vállalkozásokat.

Nem azt díjazták, amit terveztünk, hanem azt, ahogyan

Nem azt díjazták, amit terveztünk, hanem azt, ahogyan

A BuildEXT megkapta a Design Management Díj elismerő oklevelét.

Hirdetés