Kreativitást, rugalmasságot, bizalmat fejez ki a Müpa frissített arculata.

Fokozatosan vezette be felületein megújított arculatát az idén megnyitásának 15. évfordulóját ünneplő Müpa. Ma már weboldalukon, illetve minden nyomtatott és online felületükön a megújított logóval és a frissített arculat elemeivel találkozhatnak a látogatók. Az intézmény emellett számtalan kreatív megoldással biztosítja nézőit arról, hogy a kulturális élet a járvány nehézségekkel teli időszakában sem szűnik meg élményt, inspirációt és feltöltődést nyújtani a közönségnek – például újraindult a tavasszal nagy sikerrel bevezetett Müpa Home sorozat, melynek keretében ingyenes hozzáféréssel, élőben streamelik koncertjeiket.

A Müpa az elmúlt hónapokban kiemelt figyelmet fordított digitális felületeinek fejlesztésére, hiszen azok megfelelő működése a tartalomszolgáltatás és a közönség tájékoztatása szempontjából is hangsúlyos. A Müpa évek óta folyamatosan elemzi a felhasználói szokásokat és igényeket, ezekhez igazítva online felületei szerkezetét. Az arculatváltással a Müpa weboldala is megújult és frissült:

nagyobb hangsúlyt kapnak a Müpa épületének elemei; a honlapot erőteljesebb vizualitás jellemzi. Emellett erősítették a Müpa saját gyártású tartalmainak és közösségimédia-felületeinek jelenlétét az oldalon, és nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a járványhelyzettel kapcsolatos felmerülő kérdésekre is könnyen találjon részletes, érdemi választ a közönség.

„Fantasztikus az a bizalom és támogatás, amit a közönségünktől és a nézőinktől kapunk ebben a nehéz évben. Hatalmas rugalmasságot és alkalmazkodókészséget követel tőlünk, marketingszakemberektől is ez a helyzet, hiszen az értékesítés ritmusa és a tervezhető működés keretei is átalakultak, ezt pedig a kommunikációs tevékenységünknek is követnie kell. A világos, transzparens kommunikáció, a márkareleváns megoldások jelentősége most még inkább felerősödik” – foglalta össze Dr. Egri Gábor, az intézmény értékesítési és marketingigazgatója, kiemelve, hogy a régóta tervezett arculatfrissítés mögött meghúzódó filozófia is új, aktuális jelentésréteggel gazdagodott ebben a speciális helyzetben.

A megújított arculat letisztult vonalvezetésében és tipográfiai megoldásaiban is visszaköszönnek a Zoboki Gábor irodája által tervezett épület részletei, emblematikus építészeti megoldásai, amelyek így a „Müpa mint találkozóhely” átalakuló, az online tér felé kiterjesztett gondolatára is reflektálnak. A Müpa az őszi újranyitást bevezető imázskampányában is az intézmény közönségének üzent, köszönetképp az elmúlt hónapokban mutatott kitartásáért és támogatásáért, és a téli időszakra is különleges tartalmakkal készül, több lehetséges forgatókönyv szerint, a járványhelyzet alakulásához igazodva.

Jelenleg újra zárás van, mint mindenhol, ám az intézmény villámgyorsan alkalmazkodott a helyzethez. A legújabb járványügyi rendelkezések értelmében december 10-ig a Müpa is zárva tart, azonban a tavaszi rendkívüli helyzethez hasonlóan most sem hagyja magára közönségét. Újra a legnagyszerűbb hazai és külföldi előadókat hozzák el a nézők otthonába: november 12-től ugyanis folytatják nagy sikerű Müpa Home online közvetítéssorozatukat, így gondoskodva arról, hogy közönségük ezekben a nehéz hetekben se maradjon Müpa-élmény és tartalmas kikapcsolódás nélkül. Ráadásul a következő 30 napban egyenesen, a Müpa hangversenyterméből és színházterméből élőben streamelik a fokozott biztonsági intézkedések közepette, nézők nélkül megvalósuló koncerteket.

Fotó: Réthey-Prikkel Tamás

Az újrainduló Müpa Home Live sorozat keretében az első stream élőben zajlik majd november 12-én 19:30-tól a Müpa honlapján: az évad művésze, Várdai István világhírű csellista az „Izland Glenn Gouldja”-ként emlegetett Víkingur Ólafsson zongoraművésszel Debussy, Beethoven, Janáček és Brahms műveiből válogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. November 14-én, szombaton pedig szintén élőben követhetjük online a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertjét, ahol Schubert, Weber és Mendelssohn muzsikája csendül fel.

„Hiszünk abban, hogy a Müpa-élmény határtalan és nem ismer korlátokat, egy intézmény küldetése pedig nem változik egy ilyen rendkívüli időszakban sem. Sőt, pontosan a missziónk az, amely kirajzolja a prioritásokat, a legfontosabb feladatainkat a kulturális életet is alapjaiban megrengető pandémia idején” – hangsúlyozza Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója. Dr. Egri Gábor ehhez kapcsolódva úgy fogalmaz: „Az innováció, a megújulás képessége, a folyamatos fejlődés fontos márkaérték a Müpa számára a kezdetektől fogva. Ebben a hazai és a nemzetközi kulturális szektor számára is elképesztő kihívásokat jelentő évben ez az elmúlt másfél évtizedben felhalmozott tudás és a Müpával együtt lélegző, rendkívül lojális, támogató közösség fontossága talán még inkább felértékelődik. A kommunikációs és marketingaktivitásaink középpontjában is ők, a nézőink és művészeink állnak.”

A Müpa számos megoldással, új formátumok fejlesztésével reagált a járványhelyzetre. Az intézmény a tavaszi kényszerű zárvatartás során elsők között nyitotta meg médiatárát, több mint száz koncert, előadás és irodalmi est HD-minőségű felvételét tették elérhetővé, majd elindították a Müpa Home közvetítéssorozatot, amely során az elmúlt évek legsikeresebb előadásait nézhette újra a közönség. A sorozat 14 hete alatt összesen 90 előadást tűztek műsorra, majd szintén a speciális helyzetre reagálva új formátumként elindították a Müpa autós koncertmoziját, kiírták az alkotókat 14 műfajban támogató Müpa Zeneműpályázatot

További információkat a Müpa Home Live közvetítéseiről és programjairól ezen az oldalon találsz. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új arculatot kapott a Bútoripari Unió

Új arculatot kapott a Bútoripari Unió

Az új brand számos tudásterület eszközrendszerét használva növelné a magyar fa- és bútoripar nemzetközi versenyképességét.

Kikerült a boríték a Gmail megújult logójából

Kikerült a boríték a Gmail megújult logójából

És a szélesebb, lekerekített M-betűben megjelenik a Google négy alapszíne.

Hirdetés