Valicsek Éva és Ildikó az NLXL számára tervezett Geometrikus tapétát, amely a Milánói Design Héten debütált, és már világszerte elérhető.

A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában elismerésben részesült a Valicsek testvérpár, Éva és Ildikó által az NLXL számára megalkotott Geometrikus tapéták. De mit is jelent mindez?

„Geometrikus mintabetűket tervezünk, mintáinkat a karakterek rétegezésével tudjuk kialakítani” – árulta el Valicsek Éva.

A mintákat lényegében gépeléssel alakítják ki, miután a karakterek egy betűtervező programban készülnek.

Ildikó fontosnak tartja elmondani, hogy „itt nem konkrét betűkről van szó, hanem grafikai elemek vannak a különböző karakterek mögött, és egy betűcsaládon belül minden egyes karakter rétegezhető a másikkal, így egymásra helyezve újabb és újabb alakzatok hozhatók létre.”

Az NLXL-nek való tervezéskor a legnehezebb a lépték megtalálása volt, vagyis „az első tervekhez képest legalább 300 százalékos nagyításon estek át a tapéták”.

A Geometrikus tapéta ráadásul kész termékké vált, világszerte elérhető, és nem máshol mutatták be, mint a Milánói Designhéten.

A videót a Design Hét Budapest bocsátotta rendelkezésünkre, a filmet Koritár Attila készítette.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Gépeléssel kialakított tapétát alkotott egy testvérpár

Gépeléssel kialakított tapétát alkotott egy testvérpár

Valicsek Éva és Ildikó az NLXL számára tervezett Geometrikus tapétát, amely a Milánói Design Héten debütált, és már világszerte elérhető.

Segítsünk a pingvineknek utazni!

Segítsünk a pingvineknek utazni!

Asszociatív ügyességi játékot készítettek a MOME hallgatói: a papírpingvineket előbb össze kell hajtani, majd utána a lehető legmagasabb tornyot kell építeni belőlük.

Vita a Notre-Dame huszártornyának újjáépítéséről

Vita a Notre-Dame huszártornyának újjáépítéséről

Miután a műkincseket és ereklyéket már az elmúlt napokban kimenekítették a tűzvész pusztította Notre-Dame-ból a Louvre múzeumába, pénteken az utolsó festményeket – 15 darab XVII. századi képet – is átszállították. A huszártorony újjáépítéséről viszont vita indult.

Hirdetés