Szeptemberi tematikánk kapcsán újra megosztjuk korábbi interjúnkat Mátételki Ákossal és Lipka Józseffel, a Greypixel látványtervező iroda alapítóival és vezető tervezőivel

Mátételki Ákos és Lipka József akkor kezdett el látványtervezéssel foglalkozni, amikor még alig volt internet és olykor napokat kellett arra várni, hogy a csetszobákban feltett szakmai kérdéseikre választ kapjanak. Ma már az internet is másként működik, a látványtervezés is másként zajlik, Józsi és Ákos pedig egy ismert látványtervező iroda, a The Greypixel vezetői. Bár eleinte dolgoztak filmes projekteken is, az elmúlt években az építészet és a termékvizualizáció területére specializálódtak. Szakmájuk sajátosságairól és a piac alakulásáról beszélgettünk velük.
 

 Mátételki Ákos – Fotó: Pesti AndrásLipka József – Fotó: Pesti András


Hogy ismerkedtetek meg és mi alapozta meg a Greypixel alapítását?

Lipka József: A megismerkedésünkhöz nagyban járult hozzá, hogy az 1990-es évek Magyarországán nem volt elérhető a számítógépes grafikára fókuszáló oktatás, de segédanyagok, tutorialok, oktatóvideók se készültek, hiszen még az internet is alig létezett. Csetszobákban és fórumokon lehetett eszmét cserélni.

Mátételki Ákos: Mindenki bepötyöghette a kérdését; például, hogy egy adott tárgyat miként érdemes megalkotni. A válaszra olykor napokat kellett várni, ezt a folyamatot tehát nem úgy kell elképzelni, ahogy ma zajlik a csetelés. Mi is egy ilyen grafikai szakmai fórumon beszélgettünk először. Aztán volt egy fórumtalálkozó, ahol személyesen is lehetőség nyílt a találkozásra. Az online eszmecsere mellett kialakult szimpátiát tovább erősítette, hogy szinte egyszerre nyertünk el egy akkoriban nemzetközileg nívós, szakmai közönségdíjat.


Milyen út vezetett az internet őskorától a mai napig, amikor már egy jó nevű látványtervező iroda vezetői vagytok?

MÁ: A kezdeti években abban bíztunk, hogy a kapcsolatrendszerünknek köszönhetően organikusan fog növekedni az iroda. Ez részben így is történt, idővel azonban rájöttünk, hogy annak ellenére, hogy egyikünk se született vállalkozó, tudatosan átgondolt stratégia mentén kell építenünk a céget. Az elmúlt éveinket már ez a szemlélet határozza meg, hiszen túlnőttünk azon, hogy hobbiként tekintsünk a munkánkra. Ennek ellenére persze továbbra is olyan szenvedéllyel fordulunk a látványtervezés felé, mintha hobbiból csinálnánk. 
 

Aquapark Pécs – The Greypixel | Studiobazaar

Ha böngészek a honlapotokon, az a benyomásom, hogy egy letisztult portfólióval rendelkező, tudatosan építkező céget látok. Manapság mi jelent számotokra kihívást?

LJ: A határidők. (Nevet.) Egyébként ez amennyire vicc, annyira komoly is, mert sok megbízásunk esetében szűkös az időkeret. Mi azonban megtanultunk nehezített pályán is olyan minőséget alkotni, amivel a megbízóink és magunk is elégedettek lehetünk. Folyamatosan fejlesztjük a szakmai tudásunkat és a munkamódszerünket is. A munkatársaink jól összecsiszolódtak és hatékonyan tudnak együttműködni. 


Hány fő dolgozik a Greypixelnél?

MÁ: Heten vagyunk látványtervezők, a 3D felméréssel foglalkozó csapatunkba pedig most vesszük fel a negyedik munkatársat.
 

Debreceni Nemzetközi Repülőtér – The Greypixel | BORD Építész Stúdió Tokaj – The Greypixel | BORD Építész Stúdió


3D felmérés…?

MÁ: 2016-ban hoztuk létre Kosári Auréllal és Sipos Mátéval közösen a Greypixel Geometrics Kft.-t, mely keretein belül drónos, lézeres felméréssel, illetve visszamodellezéssel foglalkozunk. A csapat ezen része tehát a projektek mérnöki oldalára fókuszál, míg a látványtervezők művészi látásmóddal és szaktudással támogatják a megbízóink munkáját.


A Greypixel Geometrics megalapításával a piaci igényekre reflektáltatok?

LJ: A 2010-es évek közepén kezdett felfutni az ezzel kapcsolatos technológia, így amellett, hogy a kialakulóban lévő piaci igényekre is reflektáltunk, igényt teremtő vállalkozásként is gondoltunk a cégen belüli divízió létrehozására. Meglátásunk szerint ma már elengedhetetlen a nagyléptékű építészeti projektek esetében a nagy felbontású felmérés. Míg eleinte mi magyaráztuk, hogy milyen előnyökkel járhat egy építésziroda számára a lézeres felmérés, mára már számos megkeresésünk van ezen a téren is.

 

Operaház, Budapest – The Greypixel | ZDA-Zoboki Építésziroda


Szakmailag hogy függ össze a két terület, a felmérés és a látványtervezés?

MÁ: Megvizsgáltuk, hogy az építészeknek milyen külső segítségre lehet szükségük a hatékony munkamenethez, és ezeken a területeken találtunk átfedést. Hadd említsem példaként az Operaház felújítása kapcsán végzett munkánkat. Az auditórium és a főlépcső vizualizálása során úgy tudott együttműködni a két divízió, hogy a felmért geometria alapján történt a visszamodellezés, tehát a nagyon részletes szkennelésnek köszönhetően az apró részleteket is valósághűen tudtuk megmutatni a látványterveken.

LJ: Ez a projekt számunkra is nagyon jó visszajelzés volt arról, hogy egy ilyen részletgazdag épület esetén is nagyon precíz és pontos munkát tud végezni a csapatunk. A technológia alapos ismerete mellett fontos, hogy az ember szívvel-lélekkel csinálja a munkát, mert a gondos hozzáállás sokat tesz hozzá az eredményhez.


Említettétek az Operaházat. Milyen egyéb projekteken dolgoztatok?

MÁ: A Zoboki Építésziroda által tervezett Shenhzen Operaház és a Shenzhen Nemzetközi Előadóművészeti Központ látványtervei izgalmas munkáink voltak, de a BORD Építész Stúdióval is rendszeresen dolgozunk, többek között a Sauska Borászat és a Debreceni Nemzetközi Repülőtér látványterveit is mi készítettük. Bár nem építészeti munka, de szintén nagyon érdekes volt a Bramble nevű cég bútorainak és egyéb lakberendezési tárgyainak virtuális fotózása. 
 

Shenhzen Operaház – The Greypixel | ZDA-Zoboki ÉpítészirodaShenzhen Nemzetközi Előadóművészeti Központ – The Greypixel | ZDA-Zoboki Építésziroda


LJ: Van egy olyan erőssége a csapatunknak, hogy a technikailag bonyolult dolgokról is valósághű képeket tudunk készíteni. A Bramble esetében például antikolt bútorokat modelleztünk és helyeztünk el élethű környezetben. A kihívás ellenére sikeresen zártuk a projektet. Amikor valósághű vagy a valósághoz nagyon hasonlatos vizualizációról beszélek, arra gondolok, hogy a valóságunkat alapvetően tökéletlenség jellemzi: egy felület lehet kicsit koszos vagy – ahogy a Bramble esetében is – öregített. Egy épület akkor sem makulátlan, amikor azt átadják. Mindig igyekszünk szem előtt tartani ezeket a finomságokat, mert ezáltal tudunk földhöz ragadottabb, ízesebb látványvilágot nyújtani. A részletek alapos kidolgozottsága mellett fogják az emberek önmaguk számára is ismerősnek és szerethetőnek érezni a látványterven megmutatott helyszínt.

MÁ: Visszautalva a beszélgetés elejére, ez talán azért is van, mert a hivatásunk egyben a hobbink is.

Míg más lehet, hogy megáll annál a lépésnél, amikor sterilen kész a kép, mi akkor lendülünk bele és kezdjük el igazán élvezni a projektet. 

Bramble – The Greypixel

Gondolom, a technológia fejlődése is hozzájárul ahhoz, hogy minél aprólékosabban létre lehessen hozni a képeket. Az esetetekben igazán érdekes lehet, hogy akkor indult a pályátok, amikor létrejött az internet és hozzáférhetővé váltak a különféle szoftverek, ma viszont már a mesterséges intelligencia is része az életünknek. Ekkora fejlődést viszonylag rövid idő alatt milyen megélni?

MÁ: Néha viccelődünk azzal, hogy az általunk elsődlegesen használt szotver biztos készen van, mert jó ideje nem fejlesztik igazán.

LJ: Ez nemcsak a látványtervezésre, hanem az egész VFX szakmára igaz. Van egy körülbelül 15 éves rés, amikor áttörő fejlesztés nem történt. Inkább azt mondhatjuk, hogy egyéb eszközök jelennek meg, melyek kezdik átformálni a piacot. Arra gondolok például, hogy létrejöttek úgynevezett asset library-k, ahonnan adott tárgyak vagy természeti elemek, mondjuk növényzet előre elkészített modelljét lehet megvásárolni. Ezt úgy kell elképzelni, mintha több százan dolgoznának a kezünk alá, ezzel pedig időt nyerünk, amit a látvány megtervezésére, kidolgozására, átgondolására, a korábban említett részletek hozzáadására fordíthatunk. Ezt érzem igazi értékteremtésnek a munkánkban, ebben vagyunk jók. Szeretném még hozzáfűzni, hogy meglátásom szerint napjainkban jelentős iparági forradalom zajlik. Ma már nem feltétlen a szoftveres tudásra, hanem a szemléletmódra kell helyezni a hangsúlyt, illetve arra, hogy miként érdemes megközelíteni egy adott feladatot, problémát.


Szemléltesd egy példával, hogy pontosan mit értesz ez alatt!

LJ: Gyönyörködtetni szeretnénk az embereket a munkánkkal. Az, hogy egy képen milyen színek vagy folthatások jelennek meg, milyen fények között mutatjuk be az adott épületet, túlmutat a szoftveres ismereten. Minden VFX-szel foglalkozó csapat értékét az adja, hogy az általuk készített látvány milyen hatással van a befogadóra. Az a fontos, hogy ha ránézel egy képre, azt érezd, szeretnél ott lenni, szeretnéd megismerni az ábrázolt épületet. Ha a képen szemerkél az eső, azt érezd, hogy szeretnél az épület meleg fényekkel megvilágított lobbyjában ülni egy finom kávét fogyasztva. Ez olyan hozzáadott érték, amire minden munkánk esetén nagy hangsúlyt fordítunk. 
 

Pillar irodaház – The Greypixel | ZDA-Zoboki Építésziroda

 

The Greypixel | Web | Facebook | Instagram
Greypixel Geometrics | Web 

 

A „Csetszobából a hazai látványtervezés élvonalába” című cikkünk eredetileg 2023. július 14-én jelent meg az OCTOGON online-on.

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egyszerű és okos

Egyszerű és okos

Beszélgetés Déri Enikővel és Demeczky Nórával, a DE_FORM Design Agency alapítóival és kreatív igazgatóival.

„Minden fogyasztói cikké változott, még az érzéseink is”

„Minden fogyasztói cikké változott, még az érzéseink is”

Kazsik Marcell tervezőgrafikussal beszélgettünk.

Csúcstechnikával idézték meg Ybl szellemét

Csúcstechnikával idézték meg Ybl szellemét

Az Operaház felújítását segítő digitális 3D modell.

Hirdetés