Elkészültek a tervek.

Amennyiben megvalósul a Ponti Design Studio koncepciója, akkor hamarosan vezető nélküli villamosok szállíthatják az utasokat Hongkongban. A tervvel már egy olyan világra készülnek, amelyben járvány járványt követ, ebben pedig kulcsfontosságúak lesznek a biztonságos távolságtartásra optimalizált tömegközlekedési eszközök.

Az olasz születésű, de Hongkongban irodát alapító tervező, Andrea Ponti szerint a világjárvány megmutatta, hogy milyen világ várhat ránk, erre pedig nem árt a tervezőknek időben felkészülni. Az új koncepciók kialakítása különösen fontos az olyan sűrűn lakott városokban, mint amilyen például Hongkong,

ráadásul ezeknek a terveknek nemcsak a járvány megelőzését kell szolgálniuk, de a környezetvédelmi hatásokat is figyelembe kell venniük.

Ennek szellemében született meg az Island névre keresztelt, emeletes, vezető nélküli elektromos villamos ötlete, amellyel a tervezők célja az is, hogy az autók használatáról átszoktassák a lakosokat a tömegközlekedésre. Ez most még nagyobb kihívás lesz, hiszen a járvány idején a biztonság érdekében sokan inkább a saját gépjárművüket használták közlekedésre.  

Azzal, hogy nem lesz szükség külön sofőrfülkére, több hely marad az utasok számára, ráadásul úgy alakítják ki az üléseket, hogy az utasok kifelé nézzenek, így ne leheljenek egymás arcába. A fapadokat korlátokkal szerelnék fel, amelyek lehetővé tennék, hogy a villamost igénybe vevők utazás közben felállhassanak és gyönyörködhessenek a kilátásban.

A villamos megjelenésében jól illeszkedik a hongkongi városképhez, belsejét pedig fa elemekkel tennék otthonosabbá és lágyabbá. Az üvegablakok lehetővé teszik, hogy minél több természetes fény jusson be a belső térbe, amelyet LED lámpák világítanak meg.

A járvány mellett volt egy másik apropója is annak, hogy miért éppen most álltak elő az elektromos villamos ötletével: a villamosok Hongkong városának fontos elemei, és ebben az évben ünnepelték fennállásuk 115. évfordulóját.

Forrás: Ponti Design Studio




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Bambuszból készült elektromos tuk-tukkal szállíthatják a turistákat Katmanduban

Bambuszból készült elektromos tuk-tukkal szállíthatják a turistákat Katmanduban

Hogy ne fulladjanak bele a drasztikus mértékű légszennyezettségbe.

Így lett tágas és elegáns egy szűkre szabdalt belvárosi lakás
  • 2020-05-07 09:00
  • Deco

Így lett tágas és elegáns egy szűkre szabdalt belvárosi lakás

Dékány Annamária terve a Deco 2017/1-es lapszámából.

Hirdetés