Beszélgetés Kozma Dániel tervezőgrafikussal.
„Olyan kulturális tartalom szolgálatában szeretnék dolgozni, amit fontosnak tartok” – mondja Kozma Dániel tervezőgrafikus, aki elsősorban építészeti-, képzőművészeti- és designprojektekben találja meg a számára örömet okozó szakmai kihívást. Rendszeresen tervez arculatokat, kiadványokat, de metróállomások falain is láthatjuk munkáját. Fontos számára a kulturális beágyazottság, mégis szívesen marad a háttérben, megbízója értékeit erősítve. Szakmai pályájáról és az építészekkel folytatott munkájának sajátosságairól beszélgetünk vele.
Elsősorban építészeti, képzőművészeti és design tematikájú projektekben dolgozol tervezőgrafikusként. Mi vonz ezekben a területekben?
Ez az irány nagyon korán, már az egyetemi tanulmányaim alatt elkezdett körvonalazódni. Alapszakos diplomámat a MOMÉ-n szereztem, a mesterképzést pedig a londoni Royal College of Arton végeztem. Ezekben az években a konceptuális gondoldás volt rám jellemző, és az a hozzáállás, amit talán „anti-design”-nak lehetne nevezni. Arra törekedtem, hogy a munkám végeredményén ne legyen érezhető a tervezettség, a design ne hívja fel magára a figyelmet, másodlagos szerepet töltsön be.
A MOMÉ-n Balla Dóra volt a tanszékvezetőm, ő egyszerre támogatta és kérdőjelezte meg ezt az irányt, neki nagyon sokat köszönhetek. Később az is fontossá vált, hogy a projektjeim számára egyedi vizuális karaktert alakítsak ki, de megmaradt a design másodlagosságának elve is. Úgy gondolom, hogy ez a hozzáállás leginkább a kulturális, művészeti és építészeti területeken működhet, illetve itt fordul elő leginkább, hogy kifejezetten erre van szükség. Mindez talán a képzőművészet esetében a legszembetűnőbb, hiszen ott eleve adott a vizuális tartalom, de azt hiszem, az építészetnél is releváns ez a megközelítés. Egyértelmű, hogy ezekben az esetekben grafikusként hátra kell lépni.
Kérlek, egy konkrét példán keresztül mutasd be, hogy mit jelent számodra az „anti-design”!
Az építészeti példák közül a Paragram arculatát emelném ki, aminek megalkotására az iroda egyik alapítója, ügyvezetője, Csapó Balázs kért fel, akivel a BudapestLegenda kapcsán kezdünk el együtt dolgozni, majd több más projektet is végigvittünk, tehát egy hosszú távú együttműködés jelentette az alapot. A Paragram közlekedésépítészettel foglalkozik, ezért alaposan megvizsgáltam ennek a területnek az előképeit, elsősorban városi léptékű irányítórendszerek arculatát. A vizualitás meghatározásában az irányítórendszerek és egy építésziroda léptéke között kellett megtalálni a megfelelő arányokat. A végeredményt egy végtelenül egyszerű gesztus, az iroda nevének aláhúzása adta; mintha nem egy logó, hanem egy állomás táblája lenne. Ennek megfelelően nem feltétlenül logóként tekint rá az ember, hanem – ahogy egy állomás esetében is – arra figyel, hogy mi van kiírva.
Az építészirodákkal való együttműködések során hogyan zajlik a munkád?
Első lépésként kérek egy briefet, készítek egy kérdőívet, és beszélgetek a megbízóval, hogy megértsem mivel foglalkozik, mire van szüksége, milyen célokat kíván elérni a munkám által. A tervezési folyamatra szeretek dialógusként tekinteni, mely során az ügyféllel kölcsönösen figyelembe vesszük egymás ötleteit és véleményét. Sokszor tapasztaltam meg, hogy ha az ügyfél visszajelzéseit beépítem a munkámba, jobb végeredményt kapunk. Ez vezetett ehhez a módszerhez, ami szintén egyfajta hátralépés grafikusként.
Ez a folyamat izgalmas lehetett a munkamorálod kialakítása szempontjából is.
Mindenképp szükség van alázatra, ráadásul azokon a területeken, ahol én működöm, ez különösen fontos, hiszen egy olyan kulturális tartalom érvényesülését szolgálom, amihez képest a munkám másodlagos. Az építészirodákkal való együttműködésben az is vonzó számomra, hogy a nagyobb léptékű, hosszabb kifutású munkák lehetővé teszik az elmélyülést, a finom részletek kidolgozását. Ilyen volt például az M3 metróvonal két megállójának grafikai tervezésében való részvétel.
Hogy zajlott ez a munka?
A Paragram megbízásából, az ő építészeikkel, illetve Czél Mátyás grafikussal együttműködve terveztük meg a Semmelweis Klinikák és az Arany János utca megállók grafikai vonatkozású elemeit. Az alapszituáció szerint az M3 metró megállóinak kialakítása térformálás szempontjából szűkös lehetőségekkel bír, különösen ha az M4 megállóival vetjük össze. Erre az egyik építészeti válasz a grafikai megoldások alkalmazása volt. A Klinikák esetében a munkafolyamat előrehaladott fázisában kapcsolódtam be a munkába Strak-Takács Orsolya építész mellé, akinek az volt a koncepciója, hogy a Füvészkert vizualitását jeleníti meg a megálló felületein. Ezáltal a megállónál található kórházba érkező betegek számára is egy megnyugtató, természetközeli asszociációval bíró látványt szeretett volna létrehozni. Ehhez az elképzeléshez kapcsolódott az én munkám. A mozgólépcső fölött található üvegfelületen a párás üvegházak ablakain átsejlő fényeket és árnyakat idéztük meg, a peron falain pedig egy fűszálakra emlékeztető grafika jelenik meg. Ebben az volt a kihívás, hogy megfelelő módon határozzuk meg az absztrakció szintjét, és ne csússzunk bele a konkrét növényillusztrációba, illetve elkerüljük a tapétajellegű hatást, mégis felismerhetően utaljunk bizonyos növényi motívumokra.
  |
Milyen koncepció fogalmazódott meg az Arany János utcai megálló esetében?
Az Arany János utcai állomás felszíni épülete épp csak egy kis doboz, körülötte az urbánus Podmaniczky Frigyes térrel, melynek néhány évvel ezelőtti megújítása eredményeképp egy mini sziget, egy kis oázis jött létre a városi szövetben. Ezen a szálon indultunk el. A munkafolyamat kollaboratív módon zajlott Czél Mátyással és a Paragram szakembereivel, elsősorban Germán Tiborral és Bretz Annamáriával. A koncepcióalkotás során Arany János margitszigeti tölgyfákhoz való vonzalmát és az itt írott A tölgyek alatt című versét vettük kiindulási pontnak. Innentől hasonló szakmai elképzelések mentén dolgoztunk, mint a Semmelweis Klinikák megálló esetében, tehát kerültük a tisztán absztrakt és az illusztratív megjelenést is. Organikus formákkal oldottuk a tér szikár geometriáját, mégis megtartottuk a kapcsolatot a grafika és az építészeti környezete között.
A beszélgetés elején kiemelted, milyen fontos, hogy a munkád során hátra lépj és az ügyfeled tevékenységét engedd megjelenni. Egy ilyen projekt, mint a metrómegállók grafikai megjelenésének tervezése talán mégis előtérbe emeli a munkádat és a maradandóságnak is teret enged. Ez fontos számodra?
Az M3 metró megállóinál valóban láthatóbb a munkám. Annyiban azonban itt is megvalósul a hátralépés, hogy nem a saját személyes preferenciáim, hanem az építészekkel való együttműködés, illetve a városi és tágabb kulturális környezet határozta meg a végeredményt. A maradandóságnak valóban van többletjelentése számomra. Így van ez az acb galériának tervezett könyvek esetében is. A fizikai maradandóság felértékelődik a digitális tér térnyerésével. Megemlíteném azonban az ennél absztraktabb szinten megvalósuló maradandóságot is, ami például egy arculat esetében is létre tud jönni. Egy olyan vizuális rendszert, eszköztárat alakítok ki egy arculat megtervezés során, amely hosszú távon működik, és újabb és újabb magvalósulásokban képes funkcionálni. Ehhez olyan vizualitás létrehozására van szükség, ami nem avul el, képes tartósan működni.
Említetted, hogy a MOME elvégzése után Londonban tanultál, majd dolgoztál is külföldön. Milyen szakmai tapasztalatokkal gazdagodtál az ott töltött évek során?
A Royal College of Arton arra bíztattak minket, hogy tudatosan válasszuk meg azt a kontextust, amelyben működni szeretnénk, majd ezt szem előtt tartva, stratégikusan tervezzünk. Ezt azóta is igyekszem alkalmazni. Amit még fontosnak tartok megemlíteni a kérdés kapcsán, hogy számomra erős többlettartalommal jár, ha sajátomnak érzett közegnek dolgozhatok. Természetesen nem országhatárokon múlik, hogy mit érzek a sajátomnak, inkább azon, hogy mit ismerek és értek, mivel tudok azonosulni. Olyan kulturális tartalom szolgálatában szeretnék dolgozni, amit fontosnak tartok.
Kozma Dániel | Web | Behance | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
