Kulcsár Géza írása a Formák az építészetben aktuális tematikánk kapcsán – egy csoportos kiállítás elé.
„Így az egész természet, amint van, két eredőből
Származik és áll, úgy mint: testelemek s az üresség
Melyben van pihenésük vagy mozgásuk azoknak.”
(Lucretius: De rerum natura - A természetről, 418d, Tóth Béla fordítása)
Április 20-án csoportos kiállítás nyílik a Margit-negyedben, a Képező Galériában. Szigethy Anna, Valkó Dávid és Csizik Balázs egyszeri, mégis szintetikus együttállása, képeik és tárgyaik együtt olvasásából kibomlanak a városi tér arcai, hétköznapian ismerős és elidegenítően idegen helyeink és nem-helyeink állandó egymásba alakulásai; mindeközben szembesülünk Budapest elmúlt, de máig ható, illetve a mából a jövőbe szédülő valóságával.
Kényelmes dolog úgy megélnünk a teret, mint ami az ürességgel szemben áll. Azért építünk, azért lakozunk, azért mozgunk, hogy ellene hassunk az ürességnek. Mióta Marc Augé halhatatlanná tette a nem-hely fogalmát (mely természetesen nem új felfedezés, hanem egy egyetemes térmód rögzítése a modernitásban), úgy teszünk, mintha régi-új szavunk csak ennek a kényelmes benyomásnak a megerősítésére szolgálna. A modern városban, ha egy hely „nem sikerül”, nem-helynek bélyegezzük. De valóban annyira különbözik a hely a nem-helytől?
A különbség nem a tér hely(es)ségében, és a hely terességében jön létre, hanem a tér alkotva szemlélőjében. Bennünk, városlakókban. A városi térben, a városi térrel alkotó művész feladata pedig, hogy
a mű tértelen terében feltárja azt a titokzatos viszonyt, ahogy a valóságban újra és újra, a végtelenségig egymásra rétegződik a helyben megbúvó nem-hely üressége, és az abból kibomló tér hellyé válása.
  |
A csoportos kiállításon a városi tér a szemünk láttára rendeződik kozmikus héjakká. Nem csak a hely és a nem-hely dialektikájában, hanem abban a folyamatban, ahogy a három alkotó városhoz való közelítései egymásba, és a galéria szobáiba rejtőznek, hogy onnan új minőségben, új térként és új helyként bukkanjanak fel és találkozzanak a látogatóval.
Szigethy Anna munkáiban a fotografikus megközelítés gyakran materializálódik, válik installatív, intermediális emlékezeti aktussá: eltűnni látszó, de közösségi létünket máig átható korok (elsősorban a szocializmus, illetve annak utópikus, kudarcos esztétikai modernizmusa) tárgyai, formái, mozgóképei, társadalmi lenyomatai (akár a lakhatás jellegzetesen szocialista felfogása kapcsán) idézik fel közös múltunk soha nem volt jövőit.
  |
Csizik Balázs és Valkó Dávid eltérő esztétikájú, de hasonló impulzusból fakadó képei, ezt ellenpontozva pedig szintén sosemvolt-sosemlesz jövőket festenek elénk, de sokkal inkább táplálkoznak a jelen városi pillanatainak egyetemességéből, a város nyílt befogadásából. Építkezni nem csak anyagból, fából, üvegből, betonból lehet és kell, hanem formából, színből és közösségből is.
A város primer, felszíni élményanyagát magukon és objektívjükön nagyon hasonló módon átengedő, de végül sokszor nagyon különböző tereket építő művészek egyszeri találkozásának eredménye
egy belső város, amiben az ismerős helyeink, városi motívumaink a műtárgyban átrendeződve új fényt vetnek a nem-hely félelmes sötétjére, hogy végre meglássuk: ahol figyelünk, ott helyünk van – ott van a helyünk.
  |
A kiállítás mindeközben belerétegződik saját helyébe és idejébe is, felmutatva a városi tér örökös aktualitását, mozgó állandóságát és állandó mozgását. A helyekké váló nem-helyek diskurzusa szervesen illeszkedik a Képező Galéria koncepciójába is, akik a Margit-negyed mint új kulturális városrész egyik első beköltözői, helyteremtői; emellett a képanyag, melynek nagy része direkten vagy indirekten (más helyekkel való viszonyában) Budapestről indul és hozzá is tér vissza, reagál az idei év kiemelt jelentőségű történelmi évfordulójára is:
a három művésznek és a galéria három terének konjunkciója új fénytörésbe helyezi Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulóját is.
URBANUM | Web | Facebook | Instagram
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
