Az ENSZ 2019. nyarán adott ki egy jelentést, mely szerint a különböző állatfajok eltűnése az emberi civilizáció alapjait veszélyezteti. Különösen aggasztó a rovarpopuláció helyzete, kihalásuk üteme sokkal gyorsabb, mint az emlősök és a madarak esetében, és ha ez így folytatódik, akkor esélyesen egy évszázadon belül eltűnnek a Földről. Ezt a problémát észlelve Marlène Huissoud tervező nemrég bemutatta  a „Please Stand By" szobrait, amelyekkel a városi területeken élő rovaroknak nyújtana menedéket.

Fotók: Valentin Russo

Egy újabb remek példa arra, hogy mi magunk is mennyit tehetünk azért, hogy a bolygó élhetőbb hely legyen. A designer a "rovarhotel láncot" méhek, darazsak és pillangók számára készítette el és olyan anyaggal vonta be, amely ellenáll a szélsőséges időjárási viszonyoknak. A járatok úgy lettek kialakítva, hogy a rovarok szabadon közlekedhessenek benne. A fent említett ENSZ jelentés hatására tervezte meg a rovarkuckókat Huissoud, kifejezetten a városokban terjesztené el, hogy legyen hol fészkelni és telelni az állatoknak. A kollekciót a London Design Week-en mutatták be, a tervező reméli, hogy széles körben elterjed majd.

"Önzők vagyunk, megöljük a bolygónkat, miközben csak siránkozunk a helyzet miatt, nem teszünk semmit. Ezen szeretnék változtatni. Mikor tervezéssel kezdtem foglalkozni, fontosnak tartottam, hogy a karrierem egy pontján tervezzek egy széket, és tetszett az a gondolat, hogy az első "széket" rovaroknak tervezzem meg, és ezzel felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy máshogy kell tekinteni a jövőben ezekre az állatokra."

Forrás: Inhabitat




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

OCTOGON hunters I Madárházak és méhotthonok

OCTOGON hunters I Madárházak és méhotthonok

Levadásztuk a legkülönlegesebb madárházakat és méhotthonokat!

Óriásplakátokon a 100 szóban Budapest

Óriásplakátokon a 100 szóban Budapest

A pályázat idei huszonhárom legjobb történetét, és a hozzájuk készült illusztrációkat november 25-től bárki megnézheti a Városháza parkban.

Hirdetés