Március végén rendezik a Budapest Debut Film Forumot, várják a film- és sorozatterveket. 

A Friss Hús csapata a sikeres rövidfilmfesztivál mellett azért hozta létre a Budapest Debut Film Forum-ot, hogy a kisműfajok után a nagyobb léptékek felé nyitó elsőfilmes alkotóknak lehetőséget biztosítson tervük fejlesztésére. 
 

A Budapest Debut Film Forumot elsőként 2019-ben rendezték meg, idén a mozifilmek mellett a televíziós sorozatok terveit is várják 2022. február 15-ig. A Budapest Debut Film Forumra minden európai országból lehet nevezni fikciós nagyjátékfilm-projekteket, illetve sorozat-ötletet, azonban a visegrádi országok különleges fókuszt kapnak. A szervezők olyan terveket választanak ki, amelynek már van rendezője és producere is. 

A március 28. és április 2. között megrendezett Budapest Debut Film Forum célja, hogy

az első nagyjátékfilmjüket és televíziós sorozatukat készítő rendezők és producerek tapasztalatokat cserélhessenek az európai, elsősorban visegrádi régióból érkező kollégáikkal, illetve szakmai iránymutatást kapjanak készülő projektjük sikeres megvalósításához az ideérkező nemzetközi mentoroktól.

Az elmúlt években a BDFF vendége volt Ewa Puszczynska, az Ida és a Hidegháború lengyel producere, Francine Raveney, az Eurimages részéről, és olyan hazai és nemzetközi mentorok dolgoztak a kiválasztott projekteken mint Wim Vanacker fesztiválválogató, Lengyel Balázs filmrendező vagy Jakab Juli dramaturg. 
 

Az első BDFF fődíját a fiatal szlovák rendező, Michal Blaško Victim című projektje nyerte (Fotó: Chripkó Lili)

A tutorok által legígéretesebbnek ítélt projekt 1000 eurós fejlesztési támogatást kap. Az első BDFF fődíját a fiatal szlovák rendező, Michal Blaško Victim című projektje nyerte, 2020-ban a Nincs itt semmi látnivaló című projekt lett a legjobb, ennek rendezője Nagy Borbála, az ő rövidfilmje, a Pannónia dicsérete nyerte a 9. Friss Hús fődíját 2021-ben. A BDFF emellett a Visegrádi Koprodukciós Díjat is odaítéli az egyik projektnek: a nyertes filmet elkészülése után minden visegrádi ország nyelvére lefordítják majd. 

A Budapest Debut Film Forum támogatója a Visegrad Fund és a Nemzeti Filmintézet, partnerei a New Europe Film Sales és az iShorts.

A 10. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivált június 2. és 8. között tartják majd a Toldi moziban és számos más budapesti helyszínen.

További részletek és jelentkezési lap a Budapest Debut Film Forum weboldalán

 

Forrás: sajtóanyag
Fejléckép: részlet a Victim című filmből




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Rendhagyó audiovizuális kampánnyal ünnepli a MOME a névadója születésének évfordulóját

Rendhagyó audiovizuális kampánnyal ünnepli a MOME a névadója születésének évfordulóját

125 évvel ezelőtt, július 20-án született Moholy-Nagy László.

Meghalt a művész, aki a vízen járt

Meghalt a művész, aki a vízen járt

Christo 84 évesen, a New York-i otthonában hunyt el.

Élősködők – a lépcsők filmje

Élősködők – a lépcsők filmje

Az Oscar-gálán taroló koreai filmben egy épület képzi le a társadalmi berendezkedés szélsőségeit.

Hirdetés