A díj célja elismerni a design alkalmazásában és szakszerű menedzselésében élen járó szervezeteket.

A Magyar Formatervezési Tanács idén is meghirdeti Design Menedzsment Díj pályázatát. Az elismerésre a bírálóbizottság tagjain kívül bárki jelölhet vállalkozásokat, nonprofit intézményeket. Az egymillió forinttal járó díj célja elismerni a designtudatos szemléletben, a design alkalmazásában és szakszerű menedzselésében élen járó szervezeteket.

A design, mint fogalom ma már egy igencsak szerteágazó területet jelöl, sőt módszertana több tudományágra is kiterjed, lényegi eleme pedig nem más, mint a kreatív és empatikus problémamegoldás. A designgondolkodás nem konkrét szakmai ismereteket jelent, sokkal inkább egyfajta szemléletet, amely új, addig nem látott eredményekhez vezethet. A designer feladata egy-egy problémakör megoldására új alternatívát nyújtani, konkrét emberi szükségletekre gyakorlati válaszokat adni. Mindezzel pedig az a cél, hogy az életet jobbá, könnyebbé, szebbé tegyék az emberek számára. 

„Ez a fajta fókuszált gondolkodás, amely már a fejlesztés legelső lépéseinél megjelenik, majd a teljes folyamatot végigkíséri, később olyan eredményeket hoz, amelyek hozzáadott értéket teremtenek, megkülönböztetik a vállalkozást versenytársaitól, így hosszú távon versenyelőnyt jelentenek. A fenti alapelvekre épülő vállalkozások azzal, hogy jobban, mélyebben megértik ügyfeleiket, további előnyhöz is jutnak, hiszen ez a fajta speciális tudás hosszabb távon is formálja gondolkodásukat, ami a stratégiaalkotásban is megjelenik” – emelte ki Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, illetve a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) elnöke a pályázat kapcsán.

A Design Menedzsment Díjat (DMD) az MFT 2009-ben azzal a céllal hozta létre, hogy elismerje azokat a szervezeteket, amelyek példaértékű eredményeket és sikeres működési modelleket mutatnak fel a designmenedzsment stratégiai integrációja által, hazai és nemzetközi érdeklődést keltve. Emellett nem titkolt cél, hogy mindezzel a design integrált alkalmazását közelebb hozzák mind a gazdasági élet szereplőihez, mind pedig a széles nagyközönséghez.

A bíráló bizottság tagjai Dr. Simon Attila elnök, vezérigazgató, Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., az MFT tagja, Dr. Antos László ügyvezető igazgató, Magyar Innovációs Szövetség, prof. Dr. Bachmann Bálint DLA Ybl Miklós-díjas építész, egyetemi tanár, rektor Budapesti Metropolitan Egyetem, a Breuer Marcell Doktori Iskola vezetője, Pécsi Tudományegyetem, az MFT tagja, Dr. Bendzsel Miklós elnök, Magyar Mérnökakadémia, az MFT elnökhelyettese, Cselényi Krisztina managing partner, VIA Group International, elnöki tanácsadó, Fabunio, az MFT tagja, Nemes Attila PhD. független tanácsadó, művészettörténész, társalapító, Kitchen Budapest, az MFT tagja, Petőházi Szilveszter tulajdonos, Hamerli / 1861 Kesztyűmanufaktúra Pécs, Pistyur Veronika ügyvezető, Bridge Budapest, az Oktogon Ventures partnere és Vargha Balázs Ferenczy Noémi-díjas grafikusművész, egyetemi adjunktus, tanszékvezető, Tervezőgrafika Tanszék, MOME.

A kiírás megújult formában ismét olyan szervezetek pályázatát vagy más általi jelölését várja, amelyek stratégiájuk megalkotásában, operatív működésükben, termékeik, szolgáltatásaik kialakítása során a designmenedzsment eszközrendszerét alkalmazva folyamatos innovációra és kiemelkedő minőségre törekednek, szem előtt tartva a társadalmi felelősségvállalás és a fenntarthatóság szempontjait is.

Az egymillió forinttal járó díjra a bírálóbizottság tagjain kívül bárki jelölhet vállalkozásokat, nonprofit szervezeteket. Az odaítéléséről felkért bírálóbizottság dönt, különböző értékelési szempontok (például a designmenedzsment-szemlélet beépülésének mértéke és szintje a szervezet működésébe, innovációs folyamataiba) alapján.

A Design Management Díjra online lehet jelölni szervezeteket 2021. május 10-ig. Ugyanakkor a szervezetek saját magukat is nevezhetik, ebben az esetben a nevezési határidő 2021. június 1.

Az elismerések átadása várhatóan a Magyar Formatervezési Díjakkal együtt történik majd meg a Budapest Design Week keretein belül.

Díjazásra jelölés és nevezés ezen a linken keresztül érhető el.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Design Hét a körforgásos gazdaságra átállás jegyében

Design Hét a körforgásos gazdaságra átállás jegyében

Magyarország még a körforgásos gazdaságra való átállás elején jár, az idei Design Hét edukál, párbeszédet kezdeményez, és maga is innovál ezen a téren.

Hibrid fesztivál lesz az idei Budapest Design Week

Hibrid fesztivál lesz az idei Budapest Design Week

A kiemelt események kivételével az online térben rendezik meg a programokat.

Díjnyertes szemüveg, ami egy belső érzéssel harcol

Díjnyertes szemüveg, ami egy belső érzéssel harcol

A Tipton NVSBLE szemüvege különdíjat kapott a Formatervezési Tanácstól. Most a tervező mondja el a keret titkait.

Hirdetés