Képriport az egyik forgatási helyszínről.

Elkezdődött A játszma című új magyar kémfilm forgatása Fazakas Péter rendezésében. A film egyik forgatási helyszínén, Újlipótváros néhány utcáján visszarepültünk 1963-ba és közben Vinnai Petra díszlettervezővel beszélgettünk.

A játszma, a 2011-es A vizsga című ügynökfilm folytatása, amiben visszatérnek a korábbi film karakterei Kulka János, Nagy Zsolt, Hámori Gabriella és Scherer Péter alakításában, új szereplőként pedig csatlakozik a stábhoz Staub Viktória. A film 1963-ban játszódik Budapesten. A történet szerint az állambiztonság tisztje, Jung András (Nagy Zsolt) élete tökéletes: boldogan él feleségével, Évával (Hámori Gabriella), az egyetlen dolog, ami az előléptetését hátráltatja, egy versengő kolléga, Kulcsár (Scherer Péter).  Amikor felbukkan a múltból egy lezáratlan ügy kapcsán a legendás kém, Markó Pál (Kulka János), fordulat fordulatot követ, és kezdetét veszi egy könyörtelen párharc, ahol senki és semmi nem az, aminek látszik, és egyetlen emberi gesztus életet követelhet.

A film Markó Pál karakteréhez és lakásához köthető jeleneteit a Tátra utca és a Gergely Győző utca által körülhatárolt, néhány háztömbnyi területen forgatták. A tömb háború előtti Bauhaus-jellegű épületei vizuális hátteret adtak Markó kegyvesztett karakteréhez.

„Azért is esett erre a lokációra a választásunk, mert ezek az utcák jól hozzák a budapesti belvárosi jelleget, de mégsem azt az eklektikus, historizáló hangulatot, ami más belsőkerületeket jellemez”

– mondta el Vinnai Petra, és hozzátette, hogy még egy ekkora produkciónál sem lehet itthon valódi utcadíszletet építeni vagy a múltat tökéletesen újrateremteni. „Egy érzetet lehet megteremteni, amiről a nézőnek a hatvanas évek jutnak az eszébe. Ahhoz sokszor még egy hollywoodi produkció büdzséje is kevés, hogy mindent tökéletesen reprodukálni lehessen külsős díszletekben, mert ezek nagyon nagy költségesek.

Mint Vinnai Petra elmesélte, az utcaszakaszok építészeti, illetve a beltéri berendezések átalakítására mindössze két nap állt a stáb rendelkezésére, majd a kétnapos forgatást követően ugyanennyi idő a helyreállításra. Az átalakításhoz az üzletek matricáit, fóliáit le kellett szedni, ezek helyére tették fel a forgatás takarásait, fóliáit. A jelenetek felvételei után pedig mindent helyre kellett állítani, visszafóliázni az eredetire.

A Tátra utcában óraszerviz, férfi fodrászat, csemegeüzlet, cukrászda és patyolat is az utcakép része lett, egyedi cégtáblákkal, feliratokkal. „A grafika mindig nagyon nehéz feladat. Ez mindig egy kutatással indul. Különböző forrásokat – például a Fortepant, az MTA adatbázisát –használva próbálunk minél átfogóbb képet kapni az adott kor utcaképéből. Közben pedig kialakulnak a forgatási helyszínek, ahol elkezdünk gondolkozni azon, melyik üzletből mit lehetne csinálni” – mesélte el a díszlettervező.

„Az autók szintén érzékeltetik a környék jellegét, attól függően például, hogy szegényebb vagy gazdagabb része-e az adott kerület a városnak. A filmben megjelenő Jung-villához, ami egy budai diplomatanegyedben található, több nyugati autót tettünk be, míg a város többi részén arányaiban kevesebb jelenik meg.”

Az épületek olyan részleteinek átalakítása, mint a redőny vagy a klímaberendezés eltüntetése is megoldandó feladat. Abban a lakásban, ahol forgattak, lecserélték a redőnyt. „Egy nagyon világító, fehér műanyag redőny volt a lakásban, amit lecseréltettünk egy fahatásúra, illetve az ezen a szinten található redőnydobozokat ’elmaszkoltuk’, és a homlokzat falával azonos struktúrájúra és színűre festettük, mintha azok is az épület architektúrájához tartoznának.

A klímákkal az utómunkának lesz rengeteg feladata, mert rengeteg légkondicionáló van, és ezek sajnos akkorák, hogy nem lehet rájuk egy takaródobozt tenni, mert hiába fested a homlokzat színére, ezek azért megbontják az épület architektúráját.

Vannak kisebb dolgok, mint például a biztonsági kamerák, amiket viszont a homlokzat színére festett takaródobozokkal vagy szellőző dobozokkal fedünk el” – mondta el Vinnai Petra, aki szerint fontos megjegyezni, hogy az összképhez nagyon sokat hozzáadnak a korabeli ruhák, a korabeli autók, a végeredmény pedig azon múlik, hogy az operatőr és a rendező, hogyan keretezi a jelenetet és hova teszi a fókuszt.

A játszma a FilmPositive gyártásában készül, operatőre Nagy András, vágója Kovács Zoltán, látványtervezője Vinnai Petra, jelmeztervezője Kemenesi Tünde.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Művészi lakás Újlipótvárosban
  • 2020-07-13 09:00
  • Deco

Művészi lakás Újlipótvárosban

Attraktív társítások

 

A pósteleki Wenckheim-kastély romjainál forgat a Netflix

A pósteleki Wenckheim-kastély romjainál forgat a Netflix

Vár állott, most kőhalom: a Netflix forgatási helyszínt keresett és talált, azt azonban nem tudni, mi lesz az egykori kastély sorsa.

Kedvenceink új életre kelnek | 80 éves az IKEA 
  • 2023-08-08 11:00
  • Deco

Kedvenceink új életre kelnek | 80 éves az IKEA 

Ikonikus bútorok, „szereld össze magad” és praktikus otthoni megoldások a főszerepben

Hirdetés