A DE_FORM tervezett arculatot a még épülő Görögkatolikus Múzeum számára.

Bár Magyarország első görögkatolikus múzeumát várhatóan 2022 pünkösdjén adják át, az intézmény „Orcád világossága” címmel kiállítást rendezett nemrég Budapesten. A múzeum és az első tárlat átfogó vizuális arculatát a DE_FORM tervezte, amely az új múzeum homlokzatának íves ablakaira és a görögkatolikus ikonosztáz formájára reflektál. Céljuk egy olyan arculat létrehozása volt, amely a hagyományos és modern értékeket egyaránt képviselni tudja. A tervezőkkel beszélgettünk.

 

A DE_FORM csapatát a Planbureau kereste meg még 2020-ban, hogy dolgozzanak együtt a Nyíregyházán épülő Görögkatolikus Múzeum első, az Eukarisztikus Kongresszus keretein belül megnyíló budapesti kiállításán. Jól összeszokott formáció az övék: számos közösen tervezett tárlat mellett, a Demeczky Nóra és Déri Enikő vezetésével működő DE_FORM tavaly a Planbureau Logifaces nevű játékának is tervezett új arculatot és csomagolást.

 

Fotó: Lakos Máté

Bár a felkérés első körben azOrcád világossága” című kiállítás grafikai megjelenésére fókuszált, mégis értelemszerű volt a DE_FORM számára, hogy ezzel egy időben a múzeum arculati alapköveit is lefektessék, amelyre szintén megbízást kaptak. 

„Szerencsés helyzetbe kerültünk, ugyanis a megrendelő partner volt ebben a komplex gondolkodásban. Így lehetőségünk nyílt a kiállítás designt párhuzamosan az általunk készülő arculat vizuális karakterjegyei alapján megtervezni. A csapatunk minden tagja bekapcsolódott a munka különböző fázisaiba” – mondta el Enikő és Nóra.

 

A nagyon friss, experimentális munkáiról ismert DE_FORM nem először tervez szakrális témában, és ez mindig nagyon izgalmas terep a számukra. Évek óta dolgoznak például közös projekteken a Pannonhalmi Főapátsággal is. A Görögkatolikus Múzeum esetében azonban teljesen más megközelítésből kellett kiindulniuk: 

„a görögkatolikus ikonok, ikonosztázok gazdag, színes, intenzív világához kellett kapcsolódnunk. Egy olyan arculatot kellett létrehoznunk, ami karakteres, jól kiegészíti ezeket a tartalmakat grafikailag, mégis élni hagyja őket” – jegyezte meg Enikő és Nóra.

Fotó: Lakos Máté

Egy egyházi témájú projektben a színek szimbolikája nagy jelentőséggel bír. Elmondásuk szerint hosszas egyeztetés eredménye volt, hogy milyenek legyenek például az arculatot reprezentáló árnyalatok, ugyanakkor a közös munka nagyon gördülékeny volt – nyitottság fogadta a gondolkodásmódukat, és a témára készített vizuális reflexióikat.

Az arculathoz választott tipó, Morgane Vantorre type designer betűje, az Arthemys Display Light is tökéletes választás volt arra, hogy a múlt értékeit kortárs köntösben mutassák be.

„A betűvel meg tudtuk alkotni a logóban látható íves formát, ugyanakkor izgalmas, elegáns szimbólumok is vannak a karakterkészletében, ami később is alkalmazható lehet a témát illetően” – mondta el Enikő és Nóra.

 

Mivel a múzeum még épül, így az arculati tervben megjelenő konkrét tételek – többek között csomagolópapírok, noteszek, vászontáskák – nagy része még csak koncepcionálisan készült el, amelyek megvalósítására az épület átadását követően kerülhet majd sor. A szeptember 19-én zárult kiállításhoz viszont Nóráék készítettek több interaktív felületet is, ahol a látogatók az ikonosztázok szerkezetével ismerkedhettek meg, illetve az Utolsó ítélet című kép jeleneteit egyesével, érintőképernyős felületeken lehetett tanulmányozni.

 

 

A DE_FORM-nak jelenleg több nagyobb szabású hazai és nemzetközi projektje is fut egyszerre. 2021-ben grafikai partnerei lettek a Coldefy francia építész irodának, miközben itthon több nagy intézmény arculattervezésében is részt vesznek. A Görögkatolikus Múzeum mellett a Néprajzi Múzeum új arculatát is nekik, illetve az Explicit Design Studio-ból ismert tervezőknek köszönhetjük. Egy másik hazai nagyszabású múzeumi projektben pedig a Demeter Design Stúdió grafikai partnerei. Sőt, hamarosan a KAZA új kollekciójának általuk készített kampányát is láthatjuk.

 

A Görögkatolikus Múzeum többfunkciós épületegyüttese Balázs Mihály DLA Kossuth-, Ybl Miklós-díjas és Prima Primissima-díjas építész és a DMB Építész Műterem tervei alapján valósul meg, kivitelezője pedig a Palladian Kft.

 

DE_FORM | Web | Behance | Facebook | Instagram 

 

Még több és nagyobb fotóért katt a képgalériára!

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

„Vonalak közt szilárd anyag hordja testek és gondolatok súlyát”

„Vonalak közt szilárd anyag hordja testek és gondolatok súlyát”

Kovács Dániel „A végtelen építészete – Magyar Péter munkássága” című könyve 

Heti design betevő | BDW

Heti design betevő | BDW

Az OCTOGON online design programajánlója a BDW-re

Egyszerű és okos

Egyszerű és okos

Beszélgetés Déri Enikővel és Demeczky Nórával, a DE_FORM Design Agency alapítóival és kreatív igazgatóival.

Hirdetés