Ilyen lett a Székátiratok kiállítás katalógusa!

Az AU Műhely kortárs széktanulmányai a Néprajzi Múzeum gyűjteménye alapján. Lapozz bele!

• Szöveg: Mayer Kitti
• Fotó: Szász Marcell / Néprajzi Múzeum
• Olvasási idő: 3 perc

Emlékszel a furcsa ülőalkalmatosságokra a Néprajzi Múzeumból? Kipróbáltad a hústőke sámlit és ültél a vörösréz gondolkodószékben is? Van egy jó hírünk: mostantól könyv formájában is hazaviheted!
 

Ahogy egykor, a múzeum sötétjében megörültünk az AU Műhely (Ghyczy Dénes, Szederkényi Lukács) cseppet sem magamutogató, de mód felett rendhagyó székeinek (és foglaltunk bennük helyet), úgy most is lelkesen fogtunk kezünkbe a kiállítás kapcsán elkészült kiadványt. A Székátiratok cseppet sem tűnik kiállítási katalógusnak. (Talán nem is az?) Félrevezetésről vagy szemfényvesztésről szó sincs: az ötletgazdák nem ígérnek mást, mint amit korábban, a Néprajzi Múzeum gyomrában rendezett kamarakiállításon láthattunk tőlük. (Vagy talán mégis?)
 

A hagyományos kiállítási katalógusoknak az a (rossz) szokása, hogy albumszerű kinézetükkel egyszerre nyűgözik le és rettentik el (néha) a kíváncsi érdeklődőt. A kiállítási katalógus mint műfaj alapvetően azt ígéri nekünk, hogy hazavihetjük magunkkal a kiállítás-élményt, könyv formájában. Egy efféle könyv konzerválja számunkra a korábban látottakat, vagy akár afféle pótszerként is szolgálhat, ha esetleg lemaradtunk volna a konkrét tárlatról.
 

Kiállítási katalógust szerkeszteni és tervezni tehát – még ha olybá tűnik is – nem egyszerű. Különösen akkor nem, ha a muzeológus, a tervezői csapat elrugaszkodna a lerágott csontoktól (tudniillik: „kinyomtatni” és tartósítani a korábban a múzeum falai között létrehozott tárlatot), s valami maradandót, frisset és izgalmasat szeretne adni az olvasó kezébe. Jó hír, hogy a Néprajzi Múzeum csapatának és az AU Műhely tervezőinek sikerült megugrania a feladatot – s ezen cseppet sem lepődünk meg, hiszen voltaképp a korábbi kiállításhoz méltó módon közelítettek a most megjelent könyvhöz is. Ahogy anno a kiállítás, úgy most a kiadvány kapcsán sem spóroltak a kreatív energiákkal és ötletekkel.
 

A méret és a nyomdai kivitel barátságos, nem elrettentő, a metszett betűkből kirajzolódó könyvcím mintha valamiféle székely rovásírással kapcsolatos tanulmánykötetet rejtene... Korántsem! Ez a finom púder, ez a fáradt rózsaszín szép (ami egyébként az AU Műhely duó által leggyakrabban használt matéria a vázlatkészítés során) párbeszédet folytat a kötet másik meghatározó árnyalatával, azzal a világoszölddel, ami a kiállítás faanyagában, a kerekeken guruló polcrendszeren is megjelent (annak pedig – építészekről lévén szó – nagyon is megvolt a praktikus oka, tudniillik a kártevők elleni védelem).
 

A képanyag is figyelmet érdemel. Az unásig ismételt ingerszegény tárgyfotók helyett itt a kiállítás és a kötet főszereplőit, a régi és kortárs ülőalkalmatosságokat valóban „helyzetbe hozták” – az analóg fotográfiákon mintha nem is bútorokat, de autonóm személyiséggel rendelkező (vagy legalábbis mesebeli) lényeket látnánk, akik hol egy teherliftben várják a következő emeletet, indulnak felfelé a lépcsőn, vagy belenéznek még utoljára a kamera lencséjébe a rideg fényben úszó mélygarázsban.
 

Ahogy a kiállítótérben, úgy most a kiadványban is érződik, hogy muzeológusok, művészettörténészek és építészek ugyanolyan lelkesen közelítenek a téma felé, ki-ki a saját szemüvegén keresztül lát és láttat, s meghagyja a többi kolléga számára is a mozgásteret – ebben nagy szerepe lehet a koncepcióalkotásért felelős Zsoldos Annának, aki végig a szép (de nem unalmas!) egyensúly megtartására törekszik a kötetben.

Mindenki egyenlő reflektorfényt kap, ugyanúgy, ahogy a kiállítótérben sem vetült több fény egy szépen megmunkált, mívesen díszített gondolkodószékre, mint rézből készült kortárs párjára. A különbség akkor is csak annyi volt közöttük, hogy a polcon pihenő, múzeumi tárgyat nem, csak a sakktáblán mozgathatót volt szabad kipróbálnia a múzeumi látogatónak.

A Székátiratok kiadvány nem kiabál, nem feltűnősködik, mégis mindenki elmondhatja benne azt, amit szeretne.

Talán nem véletlen, hogy a kötet bevezetőjében Frazon Zsófia habitusokról és karakterekről mesél, a könyv pedig Kőszegi Gábor Szék-történeteivel zárul – e kettő között pedig nemcsak az derül ki, hogyan gondolkodik, tervez és épít az AU Műhely párosa, de sok olyan nézőpont is megmutatkozik, amire a székek kapcsán talán nem is gondoltunk.

A Székátiratok időszaki kiállítás ugyan a Néprajzi Múzeumban már nem látogatható, de az anyag több vidéki városba is utazik majd. Legközelebb októberben Veszprémben, a Művészetek Háza Dubniczay-palotában láthatók a régi ülőalkalmatosságok és kortárs átirataik.
 

AU Műhely | Web | Facebook | Instagram