Ráadásul úgy, mintha egy közösségi lakóprojektet valósított volna meg embereknek.
Kengo Kuma szokatlan szerepben: a fa szerelmeseként aposztrofált építész ezúttal nem embereknek tervezett épületet, hanem egy mexikói alapítványnak tyúkketrecet. Az építészt a Casa Wabi vezetője, Bosco Sodi bízta meg a projekttel, Kumáék pedig úgy tervezték meg az állatok lakóhelyét, mintha embereknek készítenének közösségi lakóhelyet.
Fotó: Edmund Sumner
Javier Villar Ruiz, a projekt vezetője elmondta, hogy eddig olyan épületeket terveztek, amelyekben emberek laknak, dolgoznak vagy éppen kikapcsolódnak, most viszont kicsit más volt a lakók profilja. De ha már így alakult, úgy gondolták,
hogy nem lépnek ki a megszokott gondolatvilágból, és úgy tervezték meg a tyúkok otthonát, mintha emberek laknának benne, sőt mi több, olyan, mint egy közösségi lakóhely.
A fa rácsos szerkezet kis polcain alszanak az aprójószágok, miközben a központi téren folyik az etetésük és a "közösségi interakció". Minden tyúknak saját cellája, vagyis lakosztálya van, melyeket kívülről csak egy hálóval borítottak be, így jól átjárja a levegő. Beengedi a napfényt, de egyben árnyékol is, minden adott ahhoz, hogy a tyúkok minél több tojással lássák el az alapítványt.
A Kengo Kuma & Associates (KKAA) az ősi japán shou sugi ban, más néven a yakisugi technikához nyúlt vissza a fa konstrukció kialakításakor, amelynek lényege, hogy a fa felületét megégetik, egy drótkefével megdörzsölik, majd lemossák vízzel a port és a lecsiszolt maradványokat. Száradás után általában lenolajjal lekezelik a felületet, aztán hosszú évtizedekig nem lesz vele probléma, ellen fog állni az időjárás viszontagságainak, és a rovarok sem fogják belakni. Minél sötétebb a felület, annál tartósabb lesz a fa. A pavilon stabilitásáról a keresztirányú illesztéssel összekapcsolt rétegelt panelek gondoskodnak.
(Egyre több alkotó fordul egyébként az ősi japán hagyományok felé: két mérnök a kanshitsu technikával szabadulna meg az üvegszál erősítésű műanyagtól, miközben egy építész a boro technika hasznosításával indulna el fenntarthatóság felé.)
Nem Kuma az egyetlen építész, aki részt vett a művésztelep kialakításában, amellyel a cél az volt,
hogy olyan terek jöjjenek létre az alapítvány területén, ahol gazdálkodásra taníthatják a gyermekeket.
Meghatározó elem például az agyagtégla, amelyeket az Álvaro Siza portugál építész által tervezett kerámiakemencében gyártottak, a művészeti központ fő szerkezetét Tadao Ando japán építész készítette el 2016-ban, a komposztáló pavilon pedig a paraguayi Gabinete de Arquitectura munkája.
Fotó: Edmund Sumner
Ha a japán hagyományok életre keltéséről, és azok 21. századi interpretációjáról beszélünk az építészetben, akkor Kengo Kuma szerepe megkerülhetetlen. Pár hónappal ezelőtt egy interjúban elmondta, hogy a beton és az acél korszakának vége van, a 21. század épületeinek fő alapanyaga a fa lesz. Hitvallását pedig így foglalta össze a mester:
„Az épület mindig az adott terület szerves része, a hely része, így a lehető legjobban szeretném integrálni a környezetbe. A cél mindig a harmónia megtalálása. Úgy gondolom, hogy építészetemnek a természet kell, hogy megadja a keretet, hogy minél mélyebben megtapasztalhassuk annak közelségét. Az átláthatóság a japán építészet egyik fő jellemzője, igyekszem könnyű és természetes anyagokat felhasználni, hogy eljussunk a transzparenciáig.”
Aki egy kis ellazulásra vágyik, annak bátran ajánljuk ezt a csendéletet:
Forrás: KKAA, a fotókat Edmund Sumner készítette.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
