A hazai kortárs szcéna legkeresettebb művészeinek kiemelkedő alkotásait árverezte el szombat este az idén 25 éves Virág Judit Galéria. A 11. Háború utáni és kortárs művek aukcióján kalapács alá került többek között a Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye, ami 80 millió forintért kelt el. Maurer Dóra 1985-ös Quasi-kép, perspektivikus, a 71. lépésből című műve 60 millió forintért talált új tulajdonosára. A kortárs aukción elárverezték továbbá Bak Imre, Nádler István és Fajó János 1-1 top művét is.

 

A szombat esti aukción a legnagyobb figyelem két, nemzetközi szinten is egyre népszerűbb alkotó, Keserü Ilona és Maurer Dóra egy-egy kivételesen erős alkotására irányult. Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye még soha nem szerepelt a műtárgy piacon. A színkutatás kérdését körbejáró darab Keserü életművének egyik kiemelkedő alkotása, 80 millió forintért kelt el a szombati árverésen.
 



Maurer Dóra
Quasi-kép, perspektivikus, a 71. lépésből című műve a korai ’80-as évek képzőművészeti kontextusában kulcsfontosságúnak számít. A képet az aukciót vezető Kelen Anna 60 millió forintért ütötte le.



A gyűjtők körében mindig keresett Bak Imre egy akril alkotással szerepelt a kortárs művek aukcióján: Aktuális dialektika című 1990-es akril festményének értéke egészen 15 millió forintig kúszott fel.



Fajó János, az egyedi geometrikus művészet mesterének, Forgó III. című, 1987-es olajvászon művét 5.5 millió forintról indulva végül 16 millió forintért vásárolták meg.



Nádler István 1970-ben alkotott, cím nélküli akril képe vibrálóan színes alakzatokkal és fekete-fehér sávokkal operál, a festmény 28 millió forintért kelt el.

„Tizenegyedik alkalommal tisztelgünk a kortárs magyar művészetet előtt, és ez mostani anyagunk valóban ünneplésre ad okot. Kivételes remekművek egész sora került piacra. 2022-ben folyamatosan emelkedett a kortárs alkotások iránti kereslet, így joggal bízunk benne, hogy a következő időszakban a gyűjtők és befektetők szemében még inkább felértékelődnek ezen művek” – mondta el Kelen Anna, művészettörténész, az aukció vezetője.

 

Forrás: sajtóanyag

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Rekord áron kelt el Csontváry

Rekord áron kelt el Csontváry

Titokzatos sziget című festménye a magyar aukciók történetének legmagasabb leütési árát érte el.

Rekordot dönthet Csontváry legtitokzatosabb képe

Rekordot dönthet Csontváry legtitokzatosabb képe

De előtte még bárki megnézheti a Virág Judit Galériában.

160 millióért kelt el egy Vaszary-festmény

160 millióért kelt el egy Vaszary-festmény

A San Remo című képért fizettek életműrekordot jelentő összeget a Virág Judit Galéria őszi aukcióján.

Hirdetés