Második alkalommal díjazta kiemelkedően tehetséges hallgatóit a MOME. Az idei évben többek között Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője és Morvai Zoltán, a BE LIGHT! ügyvezető igazgatója is zsűritag volt.

Hetvenöt hallgató pályázott a másodszor meghirdetett Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíjra, akik közül újfent 16-an részesülnek a féléves, havi 150.000 forintos támogatásban a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A nyertes hallgatók munkái néhány hónapon belül a nagyközönség számára is megtekinthetőek lesznek.
 

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemért Alapítvány 2020-ban hívta életre a Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj programot, melyhez hasonló jellegű hallgatói támogatás korábban nem létezett az egyetemen. Az ösztöndíj a kiemelkedően tehetséges hallgatók érdemi díjazása mellett a hallgatók iparági kompetenciáinak és gyakorlati tapasztalatainak fejlesztésére is hangsúlyt fektet. 
 
A Kiválósági Ösztöndíj programban minden hallgató automatikusan részt vesz a félév során készült munkájával/munkáival. Az első körbe a diákok és oktatók szavazzák be a továbbjutókat, majd az előszűrést követően az egyetemi vezetőkből és külsős szakemberekből álló zsűri választja ki a nyerteseket. Az idei évben többek között Scheer Sándor, a Market ügyvezetője, Martinkó József, az Octogon magazin főszerkesztője és Holló Dávid, design stratéga csatlakoztak a MOME döntőbizottságaihoz, melyek munkáját sokéves szakmai tapasztalatával támogatta a program névadója, Stefan Lengyel emeritus professzor is.
 


A feldolgozott témák az idei szemeszterben is változatos palettán mozogtak. Az ökológiai fenntarthatóság és a különböző társadalmi problémákra adott válaszok hangsúlyosan jelentek meg a nyertes pályamunkák között. 

A 2022-es ösztöndíjasok teljes névsora: 

Berzsák Bulcsú
, Formatervezés BA3, Design Intézet
Doktor Melinda, Kerámiatervezés, MA1, Design Intézet
Kristóffy Róbert, Formatervezés BA3, Design Intézet
Nagy Tamás Máté, Formatervező művész MA2, Design Intézet
Papp Zsófia, Divat és textiltervezés MA2, Design Intézet
Fényes Paula, Design és Művészetmenedzsment MA1, Elméleti Intézet
Márkus Dorottya, Designelmélet MA1, Elméleti Intézet
Tendli Noémi, Design és vizuálisművészet-tanár MA1, Elméleti Intézet
Hegyi Fanni, Építőművész MA1, Építészeti Intézet
Houchard Gábor Tamás, Építőművészet. BA2, Építészeti Intézet
Bányász Anna, Fotográfia MA2, Média Intézet
De Jong Zsuzsanna, Tervezőgrafika BA2, Média Intézet
Gonda Soma, Tervezőgrafika MA1, Média Intézet
Németh Nikolett, Tervezőgrafika MA1, Média Intézet
Tajti Virág, MédiaDesign MA1, Média Intézet
Varga Domonkos, Fotográfia MA1, Média Intézet
 


Az eredményhirdetésen mondott beszédében Stefan Lengyel emeritus professzor

a szakok közötti tudáscsere fontosságát emelte ki, hiszen a tudományterületeken átívelő kapcsolatoknak szükséges támogatniuk egymást. Véleménye szerint különösen jó alkalmat biztosít erre a Kiválósági Ösztöndíj, amely a hallgatókon túl az oktatókat is arra sarkallja, hogy behatóbban megismerjék más ágazatok eredményeit. 


 Fotó: MOME


„A Stefan Lengyel Kiválósági Ösztöndíj remek lehetőség, hogy az egész nyilvánosság számára láthatóvá tegyük a MOME falai között születő legjobb, legizgalmasabb teljesítményeket” – fogalmazott Böszörményi-Nagy Gergely, az egyetem alapítványi elnöke. 

A tervek szerint 2022 őszén kéthetes kiállítás keretén belül tekinthetik meg az érdeklődők az első három szemeszter nyerteseinek pályamunkáit. 

 

Forrás: közlemény




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

A LEGO és a MOME egyesíti kreatív erejét 

A LEGO és a MOME egyesíti kreatív erejét 

A Talent Awards alkotópályázattal indul az együttműködés, melyre LEGO elemekből készült mozaikalkotásokat várnak.

Két nívódíjat is kapott napokon belül a MOME-campus

Két nívódíjat is kapott napokon belül a MOME-campus

Az ingatlanfejlesztési után az építőipar nívódíjat is bezsebelte a Market-csoport fejlesztése.

Hirdetés