Az oktatási intézmények jelentősége nem elsősorban a tananyag elsajátításában rejlik – mondta egyebek mellett a designer.

Kiss Miklós munkássága nehezen sorolható be egyetlen művészeti ágba. Egyaránt felfedezhetők nála az építészet, a képzőművészet, a design és a grafikai tervezés aspektusai. Alkotásait erős művészi szemlélet és kiemelkedő esztétikai minőség jellemzi. Éppen aktuális munkáiról az Octogon felületén is rendszeresen beszámolunk, hiszen igazán figyelemre méltó sokoldalúsága: az ő nevéhez kapcsolódik Kaposvár új arculata, a Millennium Háza és a bécsi 4ECK enteriőrkoncepciója is, de Dél-Korea legnagyobb designkiállításán, a Gwangju Design Biennalén is szerepelt a Ball.Room. című interkatív kiállításával.

Legutóbb a typegoodness készített mini-interjút Kiss-sel. A villámkérdésekre adott válaszokból sok izgalmas információ derül ki arról, hogy minként dolgozik a magyar designer. 

„Visszatekintve eddigi pályámra azt mondhatom, a düh vezetett végig karrierem fontos lépésein, pontosabban a düh sarkalt arra, hogy megmutassam, menyi mindent meg tudok csinálni” – nevezte meg az egyik motivációját Kiss.

Így tehát amikor azt javasolták neki, hogy valamivel ne foglalkozzon, csak azért is belevágott, mára már megbizonyosodva arról, hogy mindezt nem hiába tette. 

A typegoodness kérdésére azt is kifejti, hogy tapasztalata szerint szorgalommal és akaraterővel mindent meg lehet tanulni, az oktatási intézmények látogatásának jelentősége pedig nem elsősorban az oktatási anyag elsajátításában rejlik, hanem a közösség inspiratív erejében, és a mentoroktól tanult hozzáállásban.

A mentorok és professzorok mellett a követett művészektől is sok minden elleshető, Kiss legkedvesebb alkotói között olyan nevek szerepelnek, mint Maurizio Cattelan, Olafur Eliasson, James TurellKAWS, Coco Dávez, Malika Favre, Snarkitecture, Violaine & Jérémy, Wim Delvoye, Jeff Koons, Damien Hirst, Banksy, JR, Sawdust Studio, Trüf Creative, Jay Fletcher, Fatih Hardal, Pref, Sou Fujimoto, Kengo Kuma, Nendo, Random International és Virgil Abloh.

Hogy merre kell bóklásznunk ahhoz, hogy Kisst munka közben láthassuk, annyit árul el a designer, hogy szívesen dolgozik kávézókban, de leginkább annak örülne, ha egy profi szakmai csapat venné körül, akikkel közösen gondolkodhatnának együtt. 

És hogy van-e kedvenc betűtípusa? Ahhoz, hogy ez kiderüljünk, irány a typegoodness oldala. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Egy cipő, mint tiszta, fehér vászon | Skechers ♡ Emograms

Egy cipő, mint tiszta, fehér vászon | Skechers ♡ Emograms

Az ONYX Műhelyében mutatták be a Skechers és Kiss Miklós designer, vizuális művész közös kollaborációját – a legújabb Skechers UNO cipőket Emogram-medálok díszítik.

Kiss Miklós tervez arculatot a szintet lépő Hypeandhypernek

Kiss Miklós tervez arculatot a szintet lépő Hypeandhypernek

A kelet-európai identitás szellemében újul meg a magazin arculata és tartalma.

Kiss Miklós villáminterjú a typegoodness oldalán

Kiss Miklós villáminterjú a typegoodness oldalán

Az oktatási intézmények jelentősége nem elsősorban a tananyag elsajátításában rejlik – mondta egyebek mellett a designer.

Hirdetés