A 360 Design Budapest kiállításon jártunk.

„Közeledések és távolodások. Újrafelfedezés és tudatosság. Folyamatosan változó dinamika és játék a műfaji határokkal” – ezekkel a felütésekkel indult az idén október 4. és 10. között, a Bálnában megrendezett 360 Design Budapest kiállítás, Bonta Gáspár építész által megfogalmazott kurátori koncepciója. A Magyar Divat & Design Ügynökség égisze alatt második alkalommal megrendezett, hazai és regionális tervezők munkáit bemutató tárlat különlegessége egyebek mellett az volt, hogy rávilágított a design és képzőművészet közötti határ elmosódására. Továbbá bemutatta, hogyan „reagálnak” a formatervezett tárgyak a jelenünket és a jövőnket meghatározó változásokra, közben pedig merítenek kulturális gyökereinkből.  
 

Az idei kiállítást új helyszínen, a Bálnában rendezték meg, ahol a koncepció részeként a kiállítótér berendezéséhez, az installációkhoz felhasznált összes alapanyag – OSB lapok, téglafalak és -rakások – hulladékmenetesen bonthatók voltak, hogy az eseményt követően újrafelhasználhatóak legyenek. A kiállítás egyik fő motívuma a víz volt, ezt szimbolizálta az izgalmas fényjátékot nyújtó hőtükörfóliával borított padló is, a tárlatot pedig az erre helyezett pallók által megrajzolt útvonalon, egy „egyenes labirintuson” keresztül járhattuk be, ami természetesen utalás az idén száz éve született Pilinszky Jánosra. A víz ciklikus, visszatérő jellege szintén az újrahasznosítást, a termékek újjászületésének tematikáját erősítette, ami ebben az évben kiemelt jelentőséggel bírt és mind a 28 hazai és tíz regionális tervező munkáira jellemző volt. 

A 360 Design Budapest tárlaton ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy mind anyaghasználatban, mind technikai- és formai újításokban a világítás erős vonal a jelenlegi hazai formatervezés terén: a kiállított tárgyak között megismerhettük a Red Dot-díjas Miklósi Ádám és Koczka Kristóf kapcsolók nélküli Nousu sorozatát, az Oleant műalkotásszerű lámpáit, de jelen volt a POSITION Collective, a LumoConcept, a Loomiosa és Leits Miklós is meghatározó termékcsaládjaikkal, sorozataikkal. 
 

Egy új gyártástechnológiával készült termékkel mutatkozott be Temesi Apol, aki 100%-ban újrahasznosított gyapjú felhasználásával készíti RAWfiction nevű látványos zengéscsillapító felületeit. Más megközelítésben használta ugyanezt az anyagot Dóra Riederauer, akinek BABA Swing nevű hintája mellett nehezen lehetett elmenni. A bútormárkák között idén kiállított a Forms Design, a Komok, a FabLab, a YOZA, a betonbútorokat gyártó OBAI és a Concrazy, valamint a Tangens bútorcsaládjával idén Red Dot-díjat kapó Kele Sára.
 

A rendkívül sokszínű termékek között a kiállításon bemutatkozott az ESSTRE márka térelválasztó falával, Cserba Anna a Bauhaus eszméjére reflektáló Linus székével, Ulmann István Pet Flat nevű, kisállatok számára készített kutyaházával. Egyediségük miatt ugyancsak felkeltették az érdeklődők figyelmét Czikkely Panni Czikkcakk nevű műhelyének termékei, a vajdasági kézműves hagyományokból táplálkozó itthon. design studio tárgyai, a Meander szobrai, Szenteczki Boldizsár anyagkísérleteken alapuló munkái, a Komonka kézzel szőtt, csodás textiljei és a Viaplant növényi összetételű kreatív anyaga.

Izgalmas volt „összehasonlítani” a keramikusok munkáit is: például míg a tárgytervező és festő Antal Balázs, BAANTAL márkájának termékei kézzel festett és fröcskölt technikával készülnek, az ERROR N’ MORE az ősi, magas hőfokú fatüzes égetés kiszámíthatatlanságáról szól, a KOKOMO Ceramics egyedi kerámiáit a japán ikebana kultúra ihlette, míg Botos Balázs darabjai inkább az „otthonos érzés”-re törekszenek – mégis mindegyik tervező termékein érezhető a művészet és design közötti határ összemosása.
 

Az összesen közel 180 magyar és közép-európai kortárs alkotás, mellett teltházas kurátori és exkluzív tárlatvezetések, designtörténeti fal és nagysikerű kerekasztal-beszélgetések színesítették a Magyar Divat & Design Ügynökség által második alkalommal megvalósított rendezvényt, amelyen a magyar formatervezők cseh, lengyel és szlovák tehetségekkel közösen mutatták be Közép-Európa designipari kulturális gazdagságát és kortárs alkotásaikat.

Az eddig öt nemzetközi díjjal – köztük a designvilág Oscarjának is hívott Red Dot-díjjal, valamint az A’ Design Award & Competition és a Global Eventex Awards két-két érmével – is elismert 360 Design Budapest kiállítás idén is „diigitális” esemény volt, vagyis az érdeklődők nem csak fizikálisan, de digitálisan is megnézhették, illetve jelenleg is bejárhatják a tárlatot az esemény weboldalán keresztül. (X)
 

360 Design Budapest | Web | Facebook | Instagram

 

Még több és nagyobb fotóért katt a képgalériára!




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Letette a névjegyét a 360 Design Budapest

Letette a névjegyét a 360 Design Budapest

A kiállítást a Budapest Design Week keretében rendezték meg először, de még nem maradtál le semmiről. 

Jön a 360 Design Budapest

Jön a 360 Design Budapest

Világszínvonalú formatervezők a főszerepben.

Technológiai fejlesztésekkel segítenék a divat-és designipari kkv-k megújulását

Technológiai fejlesztésekkel segítenék a divat-és designipari kkv-k megújulását

Összefog a Divat & Design Ügynökség az Innovációs és Technológiai Minisztériummal.

Hirdetés