Az autista lakóotthonokat támogató Mosoly Otthon Alapítvány szeptember 24-én hetedik alakommal rendezi meg az Alapítványi Estjét. 

Az autista lakóotthonokat támogató és speciális művészetterápiás foglalkoztatásokat tartó Mosoly Otthon Alapítvány szeptember 24-én hetedik alakommal rendezi meg az Alapítványi Estjét. 



Az idei jótékonysági aukcióra az alapítvány újdonsággal is készül: az autista művészek alkotásai mellett kortárs ékszertervezők munkáira is licitálni lehet majd az este folyamán. 

A 18 felkért ékszertervező egy általuk választott autista művész alkotásaiból merítettek ihletet és készítettek egyedi, máshol nem kapható ékszereket. A képek mellett így idén az ékszerekre is licitálni lehet, a bevételt pedig az autista lakóotthonok fenntartására, illetve az autista fiatalok életkörülményeinek javítására fordítja az alapítvány. 



A támogatásra szükség is van, hiszen az autisták helyzete Magyarországon meglehetősen mostoha: miközben az érintett családoknak nagyon komoly anyagi terhet jelent egy-egy autista ellátása, az állami támogatás mértéke messze elmarad a nyugat európai szintekhez képest. 

Az idei aukcióra felkért kortárs ékszerészek hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába, a feladat ugyanis nem volt egyszerű. Egy-egy autista alkotót kiválasztva, a műveikből inspirálódva kellett olyan ékszereket megalkotniuk, amelyeken nemcsak az autista művész, de a saját stílusuk is visszaköszön.



Az ötletgazdák, Kárpáti Róbert, a Filter Galéria tulajdonosa és Tarr Hajnalka, a Mosoly Otthon Művészeti Program vezetője szerint a munka legizgalmasabb része az volt, hogy az ékszertervezők, mely autista rajzokban fedezik fel az ékszerré válás lehetőségét. A művészek jellemzően absztrakt munkákhoz nyúltak, jó érzékkel kiválasztva a legszebb geometrikus alkotásokat.

A cél érdekében a tervezők különleges módszerekhez folyamodtak. „Sajnos nem volt alkalmam találkozni az alkotóval, úgyhogy fogtam egy ceruzát meg egy papírt, és elkezdtem másolni a rajzokat, hogy megtudjam, milyen érzés ilyen spirálokkal telerajzolni egy oldalt. Közben sok dologra jöttem rá, például, hogy marokra kell fogni a ceruzát, és hogy valószínűleg balkezes az alkotó. A mozdulatra koncentrálva próbáltam többet megtudni róla.” – mesélte Krausz Diána, ékszertervező művész. 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Aukción a magyar festészet kiemelkedő darabjai

Téli aukció a Virág Judit Galériában.

19. századi egyedi francia és más európai bútort keresel?

19. századi egyedi francia és más európai bútort keresel?

Téli aukció a Bodó Galériában.

Műtárgyat karácsonyra!

Műtárgyat karácsonyra!

Online karácsonyi Aukció a BÁV-nál.

Hirdetés