Képzőművészet, szobrászat és fotográfia áll az idei Garten Balaton középpontjában.

Idén rendezik meg a harmadik Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község, Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat, fotográfia áll a rendezvénysorozat középpontjában. A kiállításokkal egybekötött programsorozat célja, hogy a kortárs képzőművészetet személyes közelségbe hozza a befogadókkal, valamint a helyi kulturális szereplők bevonásával katalizálja a mikrotérség kulturális életét. A háromhetes eseménysorozat ideje alatt négy helyszínen hét kiállítás és két köztéri installáció valósul meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

Az augusztus 21-ig tartó Garten Balaton kortárs művészeti hetek programsorozatát és képzőművészeti vásárát július 30-án 17 órakor nyitják meg a lovasi Nagy Gyula Galéria kertjében.

A Garten Balaton központi kiállítása és vására hívószavaként választott Határaink cím a pandémia által okozott határhelyzetekre, valamint a kortárs művészet határokat feszegető, és azokat olykor átlépő kortárs tendenciák sokszínűségére reflektál. Valamint arra a jelenségre, hogy

a kortárs művészet sokszor a komfortzónánk elhagyására, határaink átlépésére kényszerít bennünket.

Az idei válogatásban minden eddiginél hangsúlyosabban kaptak helyet a pályakezdő és feltörekvő művészek alkotásai. Több mint 20 művész idén először állít ki nálunk. A képzőművészeti katalógusban több mint 100 művész közel 300 műalkotása szerepel.

Szentgróti Dávid: Clue No.1 • akril, vászon, 50x50 cm, 2021 - Fotó: Garten BalatonRobitz Anikó: Wowen Mirror No.15 • fotóvászon, műbőr vakrámán, 30x30 cm, 2020 - Fotó: Garten Balaton

A Garten Balaton képzőművészeti katalógusa itt lapozható.

Kiállítások

A Zalaszentgróti művésztelep szobrászainak műveiből rendezett szabadtéri kiállítás helyszíne a Lovason található Márffy-ház pajtája és kertje. Itt lesz látható Kása Béla fotóiból készült szabadtéri kiállítás is, amely a hazai cigányság kultúráját művészi fotográfiákon keresztül ábrázolja.

Felsőörsön Fotóudvar néven új helyszínnel bővül az eseménysorozat, ahol a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. A Fotóudvar idei programja az installatív köztéri fotókiállítás és a Civil házban rendezett egyéni fotótárlat köré szerveződik. Az alkotók művei az emberi érzelmekre reflektálnak Darwintól a kortárs fotóművészetig, és a beszélgetések is e köré a téma köré szerveződnek majd. Vendégek: Nemes Z. Márió esztéta, Gerhes Gábor képzőművész, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus, Csányi Vilmos etológus, Szombat Éva, Szalai Dániel és Czigány Ákos fotográfusok. A Fotóudvar rendezvényei a Capa Kortárs Fotográfiai Központ szakmai együttműködésével valósulnak meg.

Bodolóczki Linda: A-003 • akril, vászon, 50x50 cm, 2021 - Fotó: Garten BalatonSzolnoki Szabolcs: Csuklya • akril, olaj, vászon, 50x70 cm, 2020 - Fotó: Garten Balaton

Csopakon a ZM&G galéria ad helyet Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának. A galéria kertjében Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült, absztrahált, ironikus állatszobrai között sétálhatnak a látogatók.

Koronczi Endre képzőművész hosszú évek óta fejleszti a Ploubuter park elnevezésű köztéri művészeti projektjét. Látványos land-art installációjának főszereplője a szél és az általa táncoltatott nylonzacskók mozgása. A megnyitóra érkezők maguk is részesei lehetnek a művészeti alkotásnak, amennyiben magukkal visznek egy műanyag zacskót. A műalkotás Lovas község lovaspályáján lesz látható augusztus 17. és 22. között.

Pódiumbeszélgetések

A Nagy Gyula Galériában a gyűjtőké, képzőművészeké és műtárgypiaci szakértőké a pódium. Olyan témákról, beszélgetnek, mint a műgyűjtés a vasfüggönyön innen és túl, a gyűjtői hálózatok, magyar művészek külföldi bemutatkozásai, a Pécsi Műhely története, a kelet-európai művészet sajátosságai, vagy a hamisítás és műtárgylopás.

Vendégek: Antal Péter, Egri János és Szluka Balázs gyűjtők, Barabási Albert László hálózatkutató, Fenyvesi Ottó író, Topor Tünde művészettörténész, Bezsenyi Tamás kriminológus, Kucsora Márta és Gál András festőművészek.

Ezenkívül interaktív tárlatvezetések, kortárs-, alternatív és kísérleti zenei koncertek, színházi előadás, gyerekprogramok és képzőművészeti kertmozi. A Garten Balaton részletes programja a honlapon található.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Apokalipszis van Goghtól Will Smith-ig | „Popművészeti” relációk

Apokalipszis van Goghtól Will Smith-ig | „Popművészeti” relációk

Újabb izgalmas filmes-képzőművészeti kapcsolódások, sorozatunk legújabb részében.

Gary Oldman Dürerként is jól fest | „Popművészeti” relációk

Gary Oldman Dürerként is jól fest | „Popművészeti” relációk

Újabb izgalmas filmes-képzőművészeti kapcsolódások, sorozatunk legújabb részében.

Hirdetés