Csillagok számolása – digitális művészet Dél-Koreából

A Koreai Kulturális Központ július végéig látogatható médiaművészeti kiállítása.

• Szöveg: Ujlaky-Gazdag István
• Fotó: Koreai Kulturális Központ, Octogon
• Olvasási idő: …

Csak egy kívülállónak, és csak első pillantásra nehezen érthető, hogyan hozható közös nevezőre Korea hagyományos kulturális öröksége, a hangul írás, az ország nemzeti költője, Jun Dongdzsu, valamint a legmodernebb vizuális művészet. A Koreai Kulturális Központ két és fél évvel a kortárs építészet reprezentálása után ismét erős kiállítást hozott össze. 
 

Nem igazán tudtuk, mire számítsunk a Koreai Kulturális Központban április közepén megnyílt – és egészen július 29-ig látogatható – Közös ihlet: hangul Jun Dongdzsu költészete nyomán című kiállításon. A helyszínen aztán ráleltünk egy járható ösvényre: előbb maguk a kiállított alkotások ragadtak meg, aztán rajtuk, a történetükön keresztül szépen lassan összeállt a mozaik.
 

A király és a költő

Kim Na Ri: Csillag (Fotó: OCTOGON)

Legyen most a kiindulópont a hangul írás, a többezer éves koreai kultúra sarokköve, amelyet 1443-ban alkotott meg Szedzsong király. Jelentős tett volt: egyrészt a saját írásrendszerrel levált az ország az addig használt kínai írásról, másrészt a fonogramokból (magán- és mássalhangzók kombinációiból) álló szótagokkal szinte minden beszélt nyelv hangjait le lehet írni. Mivel összesen csak 24 gyökből áll, nagyon könnyen tanulható, így hatalmas lépés volt már a feltalálása idején az analfabetizmus felszámolásához.

Jun Dongdzsu (1917-1945) az ország nemzeti költője, aki a japán gyarmatosítás idején élt, és az ország függetlenségének visszaszerzése előtt néhány hónappal halt meg. Jun Dongdzsu hangullal írt versei gyönyörűek és líraiak, költészetének meghatározó témája a szerelem, a bánat, és a nemzeti ellenállás.

Itt is vagyunk a keleti kultúrát sűrűn átszövő kalligráfiánál, írott nyelv, költészet és festészet metszéspontján, másfelől a kiállító művészek Jun Dongdzsu újraértelmezései messze túlmutatnak a kalligráfián.

Jun Dongdzsu szellemiségét idézik, de a mai Koreára reflektálnak a kortárs műalkotások. Eszközkészletük rendkívül változatos és modern – érthetően, ha a csúcstechnológiában és okoseszközökben a világ élvonalához tartozó Koreára gondolunk. A kiállított művekben hol direkt módon, hol csak (nagyon) áttételesen jelenik meg az írás szépsége, és maga a kiállítás is sokkal nyitottabb: egyfajta beszélgetés is Korea múltjáról és jelenéről, de még annál is több, egyetemes kérdéseket tárgyal, túl Keleten és Nyugaton.
 

124 vers, 10+9 szó

A kiállításhoz a Savina Múzeum a Koreai Tudományos és Technológiai Intézetet (KISTI) kérte fel, hogy végezzen big data elemzést Jun Dongdzsu szóhasználatáról. A költő 124 művét vizsgáló elemzés során kapott kifejezések felvillantják Jun gondolatait és érzelmei világát, valamint tudatosságát. Jun verseiben a leggyakrabban használt szó az én. A következők: éjszaka, egy, szem, szív, ég, ember, hang, szél és utca. Az utolsó kilenc szó pedig: mi, reggel, arc, ősz, gyermek, csillag, dal, hold és gondolat.

Ezeket a szavakat osztották aztán ki a kiállításon résztvevő képzőművészeknek, akik 27 különféle médium (videó, festészet, szobrászat, fotográfia, stb.) használatával értelmezték újra azokat.

Jóllehet, a kiállítás néhol futurisztikus, rengeteg támpontot kapunk a befogadáshoz, így (bár előny) nem feltétlenül kell tudni koreaiul.
 

Van Gogh, filmművészet és QR-kód

A helyszínen a szokásos feliratok, tájékoztatók is segítenek. Az anyag egy része éppen úgy befogadható, mint egy hagyományos múzeumban, mint például Yang Dae Won Vágyakozás – Gyermek és Vágyakozás – Éjszaka című munkái. Nem festményt írunk, miután az anyaghasználat (koreai papír, akril, föld, pamut, kávé, lenolaj, ragasztó) ezeket a képeket is formabontóvá teszi.
 

Aztán megállunk Lee Lee Nam flash grafikákat idéző, közel hatperces részekben ismétlődő mozgóképénél, melynek már a címe – A csillagok számolása, csillagos éjszaka – is utal Van Goghra. A világszerte ismert újmédia-művészt tarthatjuk a videoművészet atyjaként tisztlelt, 2006-ban elhunyt Paik Nam June örökösének is. A Csillagok... videó asszociációk gazdag tárházát kínálja önmagában nézve is, és talán más szavakkal, de szinkronba kerülünk az alkotói szándékkal:

a Junt fiatal költőként ábrázoló figura az éjszakai égboltnak szavalja verseit, a szavai csillagokként világítanak, némi fényt, vigasz nyújtva a sötét, szomorú korszakokban.

Mivel a csillagokat az égre dobó emberalaknak csak a kontúrja látszik, helyszíntől és időtől függetlenné válik az értelmezés, sőt a címbéli utalás szándékosan egyetemes irányba viszi el a koreai múlt ihlette videót, melynek legnagyobb ereje mégis talán abban van, hogy már a puszta nézése is kiváltja a fent megfogalmazott érzéseket.
 

Számos kiállított mű képes hasonló hatást kiváltani, miközben azon kapjuk magunkat, hogy önkéntelenül is több eszközt használunk a befogadáshoz, ezúttal a szó fizikai értelmében: lapozgatjuk a nyomtatott és az online katalógust, mobillal fotózunk, videózunk, majd ugyanannak a mobilnak a QR-kód olvasójával jutunk több információhoz. Mindez csak jön magától, semmi kimódolt nincs benne.

És végül bármennyire is segít a művek univerzális érvényessége, egyáltalán nem kényszerülünk mindig kívülállóként értelmezni azokat, ugyanis a koreai kultúra intenzív jelenléte az elmúlt években minimum ismerőssé tette e távoli ország számtalan kulturális értékét, gondoljunk csak az itthon is népszerű filmekre, a csúcstechnológiára, vagy akár a lezárt, akár a Liszt Ferenccel gazdagodott Szöulra.
 

A Közös ihlet

Egyre több közös pontot találunk tehát, ilyen szempontból érdemes kiemelni Kim Bum Su Mozi című celluloid, akril, LED képét, amelyet a kiállításon is sokan nézegettek hosszasan, közelről, távolról, a kép előtt sétálgatva:
 

A New Yorkban diplomázott művész fő anyaga a fény, és a még az analóg időkben használt filmanyag. Mint a kiállítás oly sok képe, ez is dinamikus, „áramlik benne az idő”, ráadásul nemcsak a folyamatos jelen, de a befejezett múlt nyomaira is rálelhetünk, amennyiben a light-box a középkori ólomüveg ablakokat is megidézi. Az alapminta, a szív jól illeszkedik Jun Dongdzsu verseinek hangul karaktereihez, ugyanakkor egyetemes motívum is, ami felülírja a nyelvi korlátokat.

Az alkotói szándék szerint a Mozi egy filmjelenetre hasonlít: „örömöt és melegséget közvetít, hogy az emberek szerte a világon élvezhessék”, ahogy a katalógus írja. És valóban, az apró filmkockák közelről nézve felidéznek filmes élményeket, jeleneteket, találgatásra, beszélgetésre sarkallnak, magukhoz láncolnak egy időre.
 

Az izgő-mozgó LED-fal előtt állva érvényesnek érezzük a kiállítás egyik alapgondolatát, miszerint „egyes tudósok a Nagy Történelem fogalmát támogatják. Az emberiség történetét egyetemes léptékben szemlélve az olyan mesterséges felosztások meghaladására intenek, mint amilyenek a régiók, országok és etnikumok. Azt javasolják, hogy a Föld jövőjét holisztikus, átfogó perspektívából képzeljük el.”

A vizuális művészet korban, a művészet befogadásában is közelebb hoz bennünket egymáshoz, de magába épít több tudományos területet is, így a web 2 vagy az ipar 4.0 technológiájával dolgozó művészeti projektek valóban előkészíthet egy modern szintézist.
 

A kiállítás katalógusa elérhető a Központ issuu.com oldalán. 

A mi galériánkat pedig itt láthatod (kattints a nagyobb képekért és a képalákért):