Lámpaoltás!

Nagy Tamás Máté Lámpaoltás! című mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

Nagy Tamás Máté a MOME Formatervező művész MA szakán készült Lámpaoltás! elnevezésű mestermunkáját az elektronikai eszközök pszichológiai és élettani hatásaiból kiindulva alkotta meg. A munkát a diplomázó leírásával közöljük.

 

Képernyő elől, képernyő elé

A szakdolgozati kutatásom abból a feltevésből indult, miszerint az ember fiziológiai értelemben viszonylag állandó lény, míg a technológia egy dinamikusan változó tényező, ami közvetlen környezetünk átalakulásán keresztül visszahat lehetőségeinkre, személyes gondolkodásunkra és szokásainkra. Az emberek és technológia közti viszonyt, az azokat összekötő interakciós közegeken, felületeken keresztül vizsgáltam.

Általánosságban elmondható, hogy az utóbbi évtizedekben kifejlődött infokommunikációs technológia és a felhasználók viszonyát növekvő személyesség jellemzi.


A személyes elektronikus eszközeinkhez, és rajtuk keresztül az internetes hálózathoz kötődő viszonyunk is egyre hosszabb és folytonosabb kapcsolódási trendet mutat, aminek a következménye egy hozzárendeltségi állapot, ami könnyen átcsaphat függésbe. Egy-egy személyes technológiai eszköz kezelőfelületén a dematerializáció és a funkciósűrítés következtében merőben eltérő funkciók jelennek meg, ami a napi cselekvések komplexitásának csökkenéséhez vezet. 

A technológiai fejlődés irányáról és a szokásaink megváltozásáról egyértelmű bírálatot mondani lehetetlen, viszont értelmetlen is. Személyes kontextusunkban viszont fontos értelmezni és tudatosítani a technológiai befolyásoltság hatásait, különös figyelmet szentelve azokra a szokásainkra, melyek feszültségeket okoznak.

 

Lámpaoltás! – Alternatív rutinok

Az elektronikai eszközökhöz kapcsolódó szokások nem minden esetben negatívak, viszont vannak olyan kontextusok, amikor nem szolgálják a felhasználót. Egyik ilyen terület az esti rutin, aminek számomra legnagyobb kérdése, hogy hogyan tudunk elszakadni nap végén azoktól az eszközöktől vagy alkalmazásoktól, amik sokszor úgy vannak megtervezve, hogy nehéz legyen elszakadni tőlük. Ezen eszközök élettani hatásai – a képernyők fényén – és pszichológiai hatásai – a túlzott agyi stimuláción keresztül – negatívan befolyásolják az emberek alvásminőségét, ami tovább rontja a jelenkori globális statisztikákat a kialvatlanság mértékéről. Ezzel a felhasználók is sokszor tisztában is vannak, viszont mégis különösen nehéz egy egészséges esti rutin kiépítése. 

Több olyan rejtett tényező is van, ami árnyalja az esti elektronikus eszközhasználat témakörét. Ez a rutintevékenység sokszor nem is annyira az önkontroll hiányát jelzi, hanem a naponkénti önmagunkkal töltött idő elmulasztását, amit a napi teendők után próbálunk pótolni. Így a teljes visszaszorítása ennek a szokásnak csak tovább növelné azt a problémát, amit megoldani hivatott. A témafelvetést így nem a korlátozás oldaláról közelítettem, hanem az emlékeztetés és törődés oldaláról, egy „társ” formájában. 
 

Diplomamunkámban az esti és reggeli elektronikai eszközhasználat káros tényezőit olyan éjjeli lámpával enyhítettem, amely segít ráhangolódni az elalvásra, megkönnyíti a felkelést és csökkenti az elektronikai eszközökhöz kötődő negatív szokások hatását. 

A lámpa esténként automatikusan kapcsol be és lágy villogó jelzéssel emlékeztet a rendszeres lefekvési idő betartására. Reggelente fokozatosan erősödő fénnyel ébreszt, és figyelembe veszi az alvásciklusokat, hogy a lehető legpihentebb állapotban ébressze a felhasználót. Ha pedig valaki ki akarná vezetni a telefonozást az esti rutinjából, azt a lámpa segítségével kisebb, hosszútávon fenntarthatóbb lépésekkel teheti meg. Ez a folyamat a lefekvési idő betartásával indul, és a telefon és alvási környezet teljes függetlenítésével ér véget.
 


A koncepció megalkotásában az éjjeli szekrényen legtöbbször megtalálható eszközt; az éjjeli lámpát kötöttem össze egy vezeték nélküli töltőállomás funkcionalitásával úgy, hogy azok később egymástól függetlenül is használhatók legyenek. A tervezés során a formai és anyagbeli döntésekkel a lámpa karakterét minél inkább bútor irányba tereltem, hogy csökkentsem az okos lámpákkal sokszor összekapcsolt elektronikai eszköz („kütyü”) esztétikát. Így a lámpabúra üvegből, a középső törzs lakkozott fémből, a kisebb tárgyak elhelyezésére alkalmas talp rész pedig tömörfából készült.

A létrejött koncepció analóg interpretációja egy okos lámpának, aminek – habár a beállításához kell a telefonos alkalmazás – további működtetése attól teljesen függetlenül is megvalósulhat.

 

Témavezető: Keszei István
Szakdolgozati konzulens: Schneider Ákos


 

Nagy Tamás Máté | Instagram
MOME
 | Web | Facebook | Instagram 

 

 




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Lámpaoltás!

Lámpaoltás!

Nagy Tamás Máté Lámpaoltás! című mestermunkája a MOME Formatervező művész MA szakán.

2030-ra kabonsemleges lesz az Apple

2030-ra kabonsemleges lesz az Apple

A többi technológiai óriásnál is nagyok a vállalások.

Pólóba csúsztatható légkondit dobott piacra a Sony

Pólóba csúsztatható légkondit dobott piacra a Sony

A nyári napokon képes 13 fokkal lehűteni a felhasználó testhőmérsékletét.

Hirdetés