Miért fontos az űr-tematikájú Legók valósághű elkészítése?

Közel egy évtizeddel az első Holdraszállás után, 1978-ban kezdett űr témájú játékokat gyártani a Lego, azóta rendszeresen megjelennek űrhajók, űrrakéták, űrsiklók, asztronauták, Holdbázisok a kínálatában. Ezek ráadásul egyre valósághűbbek, ami nem a véletlen műve – derül ki a Verge cikkéből.

Simon Kent, a Lego designere néhány kollégájával együtt nemrég látogatta meg a NASA-t, hogy összehasonlítsák a játékaikat valódi, jelenleg is működő űrhajókkal, Holdjárókkal, űrbázisokkal.

„Alapvető téma a vállalatnál a világűr, legyen az akár Lego City vagy egy kirakatmodell realisztikus mása – magyarázta Kent. – Ráadásul az űr egyformán érdekli a felnőtteket, gyerekeket is.” Nemrég az első Holdraszállást teljesítő Apollo 11 modellje készült el, de a kínálat igen széles, alienekkel, űrrendőrökkel, marsi telepesekkel.

Kent és csapata a valósághű játékok tervezésével foglalkozik, idén például olyanokon dolgoznak, amelyeket a NASA és a hasonló űrügynökségek a közeljövőben készülnek bevetni. Azért ezek a modellek nem egy-az-egyben másolatok, általában „beleteszünk valamilyen csavart, nem a múltra összpontosítunk, inkább próbálunk azt tanulmányozzuk, milyen eszközöket mutatnak majd be a következő években.”

Ezen kívül figyelembe veszik a sztorikat is, amelyeket a gyerekek hallhatnak a NASA-ról, az Európai Űrügynökségről vagy a SpaceX-ről.

Nemrég több NASA-létesítményt is bejártak, ahol meglepetésükre több olyan projektet is láttak, amit a távolabbi jövőben képzeltek el. De a terveik valósághűbbé formálása sem maradt el, például a Holdbázis korlátainak színét megváltoztatták a valódinak megfelelőre, és hasonló történt az „Űrrakéta és indítóállomás készlet” esetében is: miután megtudták, hogy a fehér festék felesleges pluszsúlyt okoz, a jármű festetlenségét mutató narancssárgára változtatták a színt.

Elkészítenek továbbá számos figurát – mérnököket, hivatalnokokat, tudósokat, edzőket –, jelezve, hogy egy űrmisszió sikeréért rengetegen dolgoznak. Ezek az apró változtatások edukációs funkciót is kölcsönöznek a készleteknek.

A valósághű ábrázolás ténylegesen inspiráló, legalábbis Kent a Johnson Űrközpontban megtudta, hogy sok ott dolgozó maga is játszott űrlegókkal gyerekként, és többek asztalán ott virított valamelyik szett.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Vissza a természetbe dán módra

Vissza a természetbe dán módra

A BIG tervezte erdei házikó megoldás lehet a nagyvárosból kiszakadni vágyóknak.

Ennél jobb helyről nem is lehetne nézni az Aurora Borealist

Ennél jobb helyről nem is lehetne nézni az Aurora Borealist

Építészek és túraegyesületi tagok menedékházak építésébe kezdtek Norvégia festői szépségű táján. 

Dániában a vízen is lehetsz kollégista

Dániában a vízen is lehetsz kollégista

Hajógyár helyett lebegő konténerek: a Bjarke Ingels Group kollégiumot tervez Koppenhágában.

Hirdetés