És még 53 másik alakzatot, úgy fut, hogy útvonalai különböző formákat hoznak létre. 

A városi futókörök kitalálása nem mindig egyszerű, főleg egy olyan városban nem, mint San Francisco: találj valahol egy biztonságos útvonalat, ahol nincs nagy tömeg, de legyen inspiráló a környezet. Lenny Maughan azonban úgy válogatta össze az utcákat, hogy a fenti szempontok mellett még művészi alkotásokat is létrehoz. Az elmúlt négy évben a hobbiművész cikkcakkjaiban többféle forma rajzolódott ki, többek között Frida Kahlo arcképe is. 

Frida Kahlo - Fotó: Lenny Maughan/Strava

Lenny Maughan kezdeti futásaiban nem volt tudatosság, a nyomkövető alkalmazások térhódításával azonban elkezdte megrajzolni az ábrákat. Az első projektje a Star Trek híres kézmozdulata volt, amelyet Spock megformálójának, Leonard Nimoynak 2015-ös halála inspirált.

"Egyszerűen kinyomtattam a térképet és megrajzoltam rajta azt az útvonalat, amely kiadja a kéztartást."

Utána jött egy Batman logó, amely a város nagy részét magába foglalja, Maughan szerint ugyanis minél nagyobb a megtett táv, annál kifinomultabb lesz az alakzat. Frida Kahlo megformálásához 46 kilométerre volt szüksége, a Strava applikációjával futotta le a távot, kicsivel több, mint hat óra alatt.

A Star Trek híres kézmozdulata - Fotó: Lenny Maughan/MapMyRunBatman - Fotó: Lenny Maughan/MapMyRun

A végrehajtás ugyan a technológiára épül, de az egész dolog tollal és papírral kezdődött. Amikor gyerek voltam, mindenki azt hitte, hogy művész leszek, mert egyfolytában rajzoltam. Nagy rajongója voltam az Etch-a Sketch mágneses rajztáblának, amely teljesen egybevág azzal, amit most csinálok: vonalakat rajzolok.  - mondta Maughan. 

Maughan 20 éve él San Franciscoban, így a legtöbb ábra a régióhoz kapcsolódik, a célja viszont az, hogy olyan formákat hozzon létre, amelyek a nagyobb közönség számára is ismertek.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Új Bauhaus-központ Tel-Avivban

Új Bauhaus-központ Tel-Avivban

Így ünnepelik a modernista építészeti stílus századik születésnapját.

Magyar mérnökök dolgoztak Bjarke Ingels épületénél

Magyar mérnökök dolgoztak Bjarke Ingels épületénél

A norvégiai Twist Múzeum csavaros épületnél fontos szerep jutott a budapesti székhelyű Baumetall Designnak.

Csúcsdizájn a hegycsúcsok közt

Csúcsdizájn a hegycsúcsok közt

Természet és épület harmóniája a Královka Hotelben.

Hirdetés