Több mint ezer fotó érkezett a MOME Campus építészeti fotópályázatra. 

Egyedülálló fotókiállítás nyílik Budapest legfotogénebb egyetemi campusán, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. Az építészeti fotópályázat témája a nemrég átadott új MOME Campus volt, az épületegyüttes iránti érdeklődést pedig jelzi, hogy a pályázatra több mint ezer kép érkezett.

„Egy XXI. századi designegyetem a sikeres hazai teljesítmények legnagyszerűbb otthona lehet, ezért döntöttünk úgy, hogy felépítünk egy, a hagyományokra építő, de minden porcikájában a kor elvárásainak megfelelő, nemzetközileg is versenyképes campust” – mondta korábban, a MOME Campus szeptemberi átadóján Fürjes Balázs, az építés irányításáért felelős kormánybiztos, a fotópályázat bíráló bizottságának elnöke.

Az új MOME Campus igencsak felkeltette a fotósok érdeklődését: az október végén meghirdetett pályázatra 356 pályázótól összesen 1043 kép érkezett. A pályázaton négy kategóriában – Épület, épületegyüttes; Élet a campuson; Részletek és absztrakt képek; valamint Sorozat – lehetett fényképeket beküldeni. 

„A fotográfia kulcsfontosságú médium. A fotópályázatnak köszönhetően most szélesebb körben is láthatóvá és talán értelmezhetőbbé válik a MOME mint szellemi műhely, amely tiszteletben tartja hagyományait, ugyanakkor a jövő útjait is kijelöli”

– mondta a díjátadón Szalontai Ábel, a MOME Média Intézetének igazgatója, a fotópályázat zsűrijének tagja. 

A négy kategória mindegyikében három-három dobogós helyezést hirdettek, három kategóriában pedig különdíjakat is átadtak. Az első díj minden esetben 200 000 forint, míg a második helyezés 100 000, a harmadik helyezés pedig 50 000 forint tiszteletdíjjal járt.

A fotópályázatra beérkező legjobb pályaművekből a MOME Ground épületében nyílt kiállítás, amely december 10-16. között, valamint 2020. január 2-tól január 24-ig tekinthető meg. A kiállításra a belépés díjtalan.

A fotópályázaton első díjat nyertek:
•    Épület, épületegyüttes kategóriában: Varga Benjámin;
•    Élet a Campuson – ember és épített környezet kategóriában: Mészáros Gábor;
•    Részletek és absztrakt képek kategóriában: Palkó György;
•    Sorozat kategóriában: Jancsó Gergely

A MOME Campus fotópályázat bíráló bizottságának tagjai: 
•    Fürjes Balázs, a zsűri elnöke, az építés irányításáért felelős kormánybiztos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár;
•    Ambrus György, beruházási főigazgató, KKBK Nonprofit Zrt.;
•    Bujnovszky Tamás, építészeti fotográfus;
•    Csillag Katalin, Ybl-díjas építészmérnök, vezető tervező;
•    Schneller Domonkos, helyettes államtitkár;
•    Szalay-Bobrovniczky Alexandra, kulturális szakember; 
•    Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem rektora, az Animáció Tanszék vezetője vizuális kommunikáció tervező, illusztrátor, animációs filmrendező;
•    Kovács Anikó, fotóriporter; 
•    Szalontai Ábel, fotográfus, a MOME Média Intézetének igazgatója

A nyertes pályaműveket itt láthatod (katt a nagyobb méretért):




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Magyar designsiker Barcelonában

Magyar designsiker Barcelonában

A MOME-s Priskin János elnyerte a Jumpthegap a legjobb projektért járó tízezer eurós fődíját, tanuló kategóriában.

Bemutatták a diplomakollekcióikat a MOME Textiltervező Tanszékének frissen végzett hallgatói

Bemutatták a diplomakollekcióikat a MOME Textiltervező Tanszékének frissen végzett hallgatói

A diploma divatbemutatójának főtámogatója 2019-ben a Mercedes-Benz.

Megalakult a Kreatívipari Kerekasztal

Megalakult a Kreatívipari Kerekasztal

A szervezet az év végére elkészíti Magyarország kreatívipari stratégiáját.

Hirdetés