A Histheory nevű fejlesztőjátékot több gimnáziumban is kipróbáltak már, és most a sorozatgyártását tervezik.

Az építészetben és designban rejlő oktatási lehetőségeket kutató Design That Educates Awardon dicséretben részesítették a Bokor Gyöngyi Design fejlesztőjátékát, a Histheoryt. A rendkívül komplex játékot kipróbálták már gimnazistákkal és történelemtanárokkal, most pedig a sorozatgyártását tervezik.

Histheory

„Az építészet és a design ilyesfajta - sok esetben még kihasználatlan és feltáratlan - információs rétege fontos lehetőséget nyújt a párbeszédre a közönség és a designer között” – írja az ötletgazda a Facebook-oldalán. Ám ugyanilyen alapvető szempont, hogy létrejön egy új típusú tanulási környezet, amely a designnak is kutatási terepül szolgál, ahogy magának az oktatásnak is.

A Histheory a történelmet a politika, a társadalomtudomány és az emberi psziché logikus hálózataként értelmezi alternatív történelmi folyamatok levezetésével. Jó messzire rugaszkodik attól, amit hagyományosan történelem alatt értünk: az utópisztikus forgatókönyvek komplexen feltárják a lehetséges jövőbeli világokat, kommunikációval, közlekedéssel, emberi érzelmekkel együtt.

Ugyanakkor a játék „nem akar semmiféle filozófiát, elgondolást vagy elméletet erőltetni. Csak azt akarja, hogy gondolkodjunk”. 

Histheory

Az utópiák-disztópiák elemzésén túl számtalan lehetőséget rejt magában: elemezhetünk fiktív és valós világokat, szokatlan közösségeket, amilyen egy tudósokból álló kolónia, vagy éppen egy közösen kiválasztott negatív fogalomból eljuthatunk egy pozitív végkifejletig. Hazai gimnáziumokban tesztelték már a játékot, Bokor Gyöngyi az Octogonnak úgy fogalmazott: „elképesztően felemelő élmény együtt dolgozni diákokkal és történelemtanárokkal”.

A következő lépés a sorozatgyártás, amihez a közösségépítés és egy Kickstarter-kampány lehet az út.

Az évente kiosztott Design That Educates Awardon egy szakmailag elismert zsűri válogatja ki a legkiemelkedőbb projekteket. A díj célja globálisan is elismerni, bemutatni és népszerűsíteni az oktató jellegű design és építészet legjobb ötleteit és azok megvalósítását.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Sir David Alan Chipperfield kapta idén a Pritzker-díjat

Sir David Alan Chipperfield kapta idén a Pritzker-díjat

Az építészeti szakma legrangosabb díját 52. alkalommal ítélték oda.

Hirdetés