A Bem téren nyílt új hotel belső tereinek tervezőjével beszélgettünk, ahol fény derült arra, milyen metódus alapján álmodták meg a design arculatát. Erről szóló írásunkat a 193-as, 2024/5-ös lapszámból közöljük.
Talán kevesen tudják, hogy a legendás Marcel Wanders első kelet-európai munkája, a Kimpton BEM Budapest tervezése a beruházóval kialakult személyes kapcsolatnak köszönhetően valósulhatott meg. A sztártervezőt Budapestről, a „magyar energiákról”, a tervezés kihívásairól és arról kérdeztük, hogy funkcióján túl milyen szerepet is kell egy hotelnek vállalnia.
A régióban egy magyar felkérésre vállalt először hotelenteriőr-tervezést. A végeredményt látva sajnálattal kell tudomásul vennünk a döntését, hogy a továbbiakban belsőépítészeti tervezést már nem vállal.
A stúdiót sokan a szálloda-munkáiról ismerik és ezért talán meglepő, hogy a térségben még nem dolgoztunk hasonló kihíváson. Az igazság viszont az, hogy majdnem három évtizedes működésünk alatt jó, ha összesen 7-8 hotelt terveztünk, ami azért nem hangzik első hallásra túl soknak. Nagyon sok időt fektettünk ezekbe a projektekbe, ami miatt viszont sikeresek is lettek, ezáltal brandként tekintenek már a szállodatereinkre. A csekély mennyiség miatt úgy gondolom, nem csak ebben a régióban újdonság tehát a munkánk, annak viszont nagyon örülök, hogy végre Budapestre is álmodhattam egy varázsvilágot.
És miért? Miként jött a megbízás?
Sokszor jártam már Budapesten, például a Design Héten, részt vettem zsűrizéseken, de a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói számára egy díjat is létrehoztam korábban. Minden alkalommal, amikor ellátogattam ide, a helyiek meggyőztek arról, hogy ideje valamit indítanom itt is. A megrendelőről már korábban is tudtam, hogy az egyik legmeghatározóbb szereplője nemcsak Budapestnek, de egész Magyarországnak. Többször találkoztunk, sokat beszélgettünk, jó néhány évvel ezelőtt már tárgyaltunk is együttműködésről. Régről ismertük tehát egymást, és nagyon örültem, amikor megkerestek ennek a konkrét szállodának az ötletével. Tudtuk, hogy hosszú távon megbízható – és a mi gondolkodásunkhoz hasonló – megrendelővel tudunk létrehozni együtt valami szépet.
Mennyiben állt máshogy egy ilyen budapesti feladathoz? Mivel kezdi a tervezési folyamatot egy új helyen?
Bárhol vagyok, akár Budapesten, akár máshol, próbálok elsősorban „jelen lenni”. Emlékszem, egyszer a lányommal – talán hatéves volt – keresztülsétáltunk Amszterdamon. Gyönyörködtünk a város szépségeiben, és sose felejtem el, egyszer csak megálltunk egy hídon a csatorna felett, és azt mondtam neki: figyelj! Állj meg, nézz körül! Nem csodálatos, amit látunk? Nézd meg a házakat, nézd a víz felületét, nézd a fényeket, az embereket! Minden olyan szervezett – és mi nem csinálunk semmit, csak itt sétálunk. Mi csak ide születtünk, benne élünk, nem tettünk hozzá semmit. Én Amszterdamban születtem, és mindig is vissza akartam valamit adni a városnak. Akárhányszor jártam Budapesten, rengeteg olyan érzést kaptam, amit viszont csak ennek a helynek köszönhetően élhettem át. Szeretnék ezúttal én is hozzátenni ehhez a városhoz is.
Az eredeti épület, azaz a Radetzky-laktanya több szomorú történet és ellentét színhelye volt egykor Budapesten. Önnek mi volt a benyomása róla, mikor először látta?
Szerintem egy gyönyörű helyen járunk, az egész tér fantasztikus adottságokkal bír, középen magával Bem József szobrával. Magyarországhoz nekem amúgy is mindig társult valami szomorú és a szenvedésben kiteljesedő atmoszféra. Készülve erre a munkára, sokat olvastuk híres magyar költők munkáit, de elég csak az ország himnuszára is gondolni. A szenvedés elfogadása valahogy ennek a szép országnak a kultúrájához tartozik, és ez számos épületéből szintén sugárzik. Ez a szálloda, ez az épület viszont más nemzetek lakói előtt is nyitva tartja majd a kapuit, akiknek a jelen számít. Ez az épület mostantól nem a szomorú történelem színhelye, hanem a gyönyörű dolgok palotája lesz.
A stúdió hotelmunkáiban speciális motívumok, szimbólumok romantikája burjánzik általában. Mi volt az inspiráció a Kimpton BEM Budapest belsőépítészeti világa mögött?
Szeretünk ellentmondásokra építkezni. Miért mondom ezt? Egy ötcsillagos szálloda olyan helyszín, ahova számos országból ellátogatnak, és mindenkinek azt kell éreznie, hogy otthonosan fogadják őt. Egy nemzetközi helyet kell tehát létrehozni, de valahol paradoxon, hogy a miliőnek lokálisnak is kell lennie. Aki itt felébred, az nem New Yorkban, nem is Barcelonában, hanem Budapesten akarja érezni magát.
A másik ellentmondás az, hogy amit látnunk kell, az valami új és meghökkentő. Ami elvarázsol. Ez közhelynek hangozhat, de nem olyan egyszerű ezt megtervezni úgy, hogy közben ne használjunk klisés szimbólumokat, színeket, banális megoldásokat. Bele kellett merülnünk a kultúrába, beszélgettünk magyarokkal, és – ahogy említettem – elkezdtünk magyar költőket is olvasni. Átéltük a magyar energiákat. Találtunk is tipikus jelképeket, de azokat nem használhattuk. Megtaláltuk a tipikus színeket is, de azokat sem vonultathattuk fel direktben. Meg kell találnod, hogy a fellelt értékeket miként tudod felhasználni egy új és meglepő vízióval. Olvastuk a helyi mitologikus történeteket, amikről még a magyarok is megfeledkeznek néha, de azért ott van mélyen a kollektív emlékezetben. Veszélyes ezekkel játszani, hiszen túlzásba is lehet esni, akár komikussá is válhat az összkép. Mindazonáltal a másik oldalra sem billenhetünk, nem akarunk túl szakrális, túl áhítatos megoldást sem. Szórakoztatni akarunk és ünnepelni különböző történetekkel. Ilyen ellentétekkel dolgoztunk mi.
Miként tekint magára a funkcióra? Miért kell ennyire hatásosnak lennie egy szállodai enteriőrnek?
Amikor egy ország kultúrájába, egy hely történetébe így behatolunk, akkor különböző rétegeket ismerünk fel. Különböző színeket, technikákat, motívumokat, szereplőket, amikhez érzések kötődnek. Ilyen érzés mondjuk a nemzeti öntudat, vagy a büszkeség érzése is. Mindez összeolvad egy koncepcióba, de ez nem jelenti azt, hogy egy lineáris síkon mondhatom ezt csak el. Az ember beszélget a szalonban, elmegy ebédelni az étterembe vagy éppen a tetőteraszon tölt időt és mindenhol más-más réteg, más-más sztori fogja fogadni az adott tér funkcióján túl. Mondok egy példát: a hotel kertje azért van, mert természetes fényt enged be az épület magjába és segít minket friss levegőhöz jutni. Én azt mondom, ezen felül felfedezésre és misztikus találkozásokra is kell, hogy sarkalljon minket. Az egész szállodáról sem lehet kizárólag funkcionalitással gondolkodni. Igen, arra van, hogy egy másik országban legyen szálláshelyem éjszakára. Vannak kötelező elemek ehhez – ilyen a szobákon kívül a lobby, az étterem, a skybar –, de ezek a klasszikus felépítés mellett egy elkápráztató csavarral jönnek nálunk létre. A Kimpton BEM Budapestet úgy terveztük, hogy a designja legyen a legnagyobb sikere. Hogy legyenek olyanok, akik akár csak ezért az élményért akarjanak Budapestre utazni.
Említette a rétegeket: vannak tehát konkrét, felismerhető motívumok vagy stílusok is Budapestről?
Igen, vannak részletek, amik konkrétumokra emlékeztetnek, láthatnak például magyar szecessziós motívumokat, de nem másolunk semmit, hanem összekeverjük különböző formákkal, szereplőkkel. A fő karakterek például a csodaszarvas és a turul lesznek, velük sokszor folytathatunk párbeszédet a beltérben. Kicsit az volt a cél, hogy az emberek bejöjjenek és megdöbbenjenek. Mi folyik itt? Mit látunk mi itt? Nem akartunk egy történettel untatni – nagyon sok motívummal vonulunk fel. Nem untathatok valakit egy történéssel. Az azonban mindig elsőrendű a tervezés során, hogy tudjuk, mit is fog a néző elsőnek meglátni. Mit fog észre venni másodjára, harmadjára és így tovább. Egy tér rendje borzasztóan fontos. Ha a látványt nem építed fel, akkor nem tudsz enteriőrt olvasni. Ha nem tudsz enteriőrt olvasni, nem tudod magadénak érezni a helyiséget. Ez egy kényelmetlen és rossz érzés, miközben egy szállodai szobából pont, hogy nem lehet stresszfaktor. A fejben is jól olvasható terek önbizalmat adnak, ezzel pedig fejleszthetjük az említett funkciót, de rajta kívül emberi tapasztalatokat, költői tereket hozunk létre.
Mit tanácsol, hogyan olvassa a szállodát, aki ide tér be?
Terveztem egy hotelbelsőt, amelyben mindenhol, de még a csillárokon is kortárs videóművészeti alkotások voltak megtekinthetőek [Andaz Amsterdam Prinsengracht – a szerk.]. A hotelben az emberek bármikor meg tudtak állni, és tényleg le is nyugodtak két perce, hogy elmerüljenek egy-egy munkában. Van, aki körbejárta az egész épületet, csak hogy végig nézhesse az összes videót. Ez annyira fantasztikus, de tényleg. Mind olyan elfoglaltak vagyunk, rohanunk ide-oda. Szeretném, ha bárki, aki itt száll meg, az végre megállna néhol egy kicsit, gyönyörködne a látványban, a történetekben, a textúrákban. Merüljön el, akár csak addig, amíg a liftet várja.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
