Negyedszer nyílik meg az ITM elektromobilitást ösztönző pályázata.

Ma nyílt meg negyedszer az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez – jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

A kiírás célja – a környezet védelme mellett – a munkavállalók autóhasználatának csökkentése, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, és ezáltal a magyar családok egészségének javítása. A pályázat népszerűsége töretlen, az első három körben mintegy 2214 kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, összesen 238 millió forint értékben, melyből 236 millió forint esetében már a támogatási okiratot is kiállították.

Tower elektromos bicikli – Fotó: Unsplash
Az egymilliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiírás negyedik szakaszában március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat, amelyekről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a benyújtási szakasz lezárását követően húsz munkanapon belül dönt. Amennyiben egy pályázat támogatásban részesül, a döntéstől számított tíz munkanapon belül a pályázati portálon keresztül elérhetővé válik a vásárláshoz szükséges támogatási okirat.

Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezők nyújthatnak be, személyenként maximum egy bicikli támogatására.

A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok esetében a maximum 400 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 ezer forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok esetében a maximum 900 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint.

A pályázat ötödik körében tervezetten április 5. és április 9. között lehet majd benyújtani a kérelmeket.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Komoly növekedés előtt a hazai napenergia-befektetések

Komoly növekedés előtt a hazai napenergia-befektetések

2030-ig megtriplázódhat a jelenlegi termelői kapacitás.

Mi minden szükséges az építőipar erősítéséhez?

Mi minden szükséges az építőipar erősítéséhez?

Alapos listát állított össze az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége.

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

Tízmilliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak a designipari vállalkozások

A pályázati felhívást a Magyar Divat & Design Ügynökség kérdőíves kutatása előzte meg.

Hirdetés