A legnépszerűbb hazai köztéri kiállításon a kreativitás mint az utolsó reménysugarak egyike tűnik fel.

Novemberig nézheted meg a helyszínen, az újbudai Bikás parkban az idei ARC kiállítást. A szarkasztikus, humoros, esetenként kiábrándultságot, tanácstalanságot tükröző „óriásplakát-fesztivál” a leglátogatottabb köztéri kiállítás Magyarországon. 

„Te érted, hogy mi van most?” – kérdezi az idei ARC pályázati kiírása, és bár az esemény a szervezők szavaival „2000 óta a kreativitás szabadságáról szól”, ezúttal a kreativitás is mintha karanténba vonult volna: inkább afféle utolsó menedékként tűnik fel, ami még úgy-ahogy elviselhetővé teszi az ismeretlen vírus elleni küzdelmet, a (közel)jövő bizonytalanságait, az oligarchák világát, a nyilvánosság tereinek szűkülését.

A látogatókban mindenesetre feloldódnak a hétköznapok tapasztalatai az óriásplakátok közt sétálgatva, egymás közt suttogva, elfojtott nevetéssel, esetleg csak magukban hümmögve értékelik a képeket. Akit a helyszínen rögtön meggyőz ragad valamelyik plakát, egy QR-kód segítségével azon nyomban szavazhat rá, elvégre a közönségszavazás egészen a kiállítás végéig tart – ugyanakkor kényelmesen, egy laptopnál ülve is voksolhatunk a nekünk tetsző pályaműre.

A zsűri díjait ugyanakkor már kiosztották, a legjobbnak Elter Zsolt Szerelem korona idején című plakátját találták, a második Sipos Zoltán Az utolsó kapcsolja le című képe lett, míg a harmadik Szőke Dávid Hello ubik című alkotása. Borz díjat kapott a „legkedélyborzolóbb” munkáért Mel Szalkai a Lölölandért, különdíjat kapott a „marketing szempontból világszínvonalú megoldástért” Szücs János járványos plakátja, a Noé/Noah 2020.

Elter Zsolt: Szerelem korona idejénMel Szalkai: Lölöland – Fotók: arcmagazin.hu

A kiállítást november 1-ig még kényelmesen körbejárhatjuk, ellenben a szervezők távolságtartásra, és szájat, orrot eltakaró maszk viselésére kérik a közönséget.




Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.

Kapcsolódó cikkek

Plakátok, tárgyak, terek

Plakátok, tárgyak, terek

Kihagyhatatlan Art Deco kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában.

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

Zenei plakátokkal nyert Red Dot Best of the best díjat a Gábor Palotai Design

A Svéd Dalszerzők és Komponisták Társaságának tervezett plakátok és logó Red Dot-díjat értek.

ARC kiállítás sok oltással

ARC kiállítás sok oltással

Politika, bezártság, keserűség a 21. „közérzeti kiállításon”, a Bikás parkban.

Hirdetés