Interjú Hevesi Annabellával, az I O line and round tervezőjével!
Május 12-én rendhagyó eseménysorozat keretében mutatkozik be az I O line and round tervezőstúdió új bútorkollekciója a Zipernowsky Stúdióban. A „Burnt Geometry” sorozat darabjai a Bauhausban gyökerező, Kassák és Vasarely munkásságán, valamint a Bonyhádi Zománcművészeti Alkotótelep tevékenységén átívelő kulturális „szekvencia-sorba” illeszkednek. A kollekció tárgyai ezt az örökséget ültetik át a jelenbe, élénk színeik és a geometrikus formákkal való játékosságuk vizuálisan is megidézi a zománcozás, mint művészeti gyakorlat haladó szellemiségű alkotásait.
Hevesi Annabellával a bútorkollekció bemutatója kapcsán készítettünk interjút, amelyben gyermekkori terveiről, az egyetemi évekről, bútorstúdiójuk létrejöttéről és legfrissebb projektjeikről mesélt egy-két finom kávé mellett.
  |
Nem titok, hogy jópár éve ismerjük egymást – először 2018-ban a stockholmi bútorkiállításon töltöttünk együtt pár napot, majd ugyanitt már a MOME hallgatói munkákat bemutató installáció tervezőjeként és egyúttal kiállítóként láttuk viszont egymást 2019-ben, most pedig már ott tartunk, hogy saját tervezőstúdiótok nagy ívű kollekcióját mutatjátok be ugyanitt a jövő év elején. Ezt a lenyűgöző teljesítmény mindössze alig 4 év leforgása alatt úgy hoztátok össze, hogy közben nem csak stúdiót, de családot is alapítottatok Bella Gáborral, mára egy már másfél éves kisfiú szüleiként. Hogyan jutottál el idáig, mi szerettél volna lenni kiskorodban, hogyan kerültél a MOME-ra és miképpen kötöttél ki a bútoroknál?
Kislány koromban festőművész szerettem volna lenni, mert ez volt akkoriban az egyetlen dolog, amit a vizuális művészethez tudtam kapcsolni. Az első visszaigazolás, amit kaptam, az volt, hogy nagyon szép pókot tudok rajzolni a szalvéta szélére, ez a művészi vonal egyébként anyukámtól jön, aki egykor textiltervezőnek készült. Tizenhét évesen Békéscsabán a szakközépiskolában nem éreztem jól magam a bőrömben, így Budapesten, a Kisképzőn folytattam tanulmányaimat animáció szakon másfél évig. Az ott tanultakat később jól tudtam hasznosítani az egyetemen is a különböző projektek dokumentálásánál. A MOME nyílt napján hallottam először a formatervező szakról – egy hallgató az aktuális tervezési feladatáról beszélt: csipeszt tervezett a madárcsőr analógiájaként. Nagyon megtetszett ez a fajta következetesség, illetve egy barátom is nagy hatással volt rám, aki akkor már oda járt, így választottam ezt a szakot. Az évek során viszont szinte teljesen eltávolodtam a művészi vonaltól: míg gyerekként az önkifejezés érdekelt, mostanra sokkal inkább az intellektuális kihívás, hogy minden döntésem mögött nagyon tisztán látható legyen az oksági összefüggés: nem hozok létre semmit csak azért, mert ez „tetszett” vagy „ez jött belőlem”. Persze sok mindenben én is abszolút érzelmi alapon működöm, de mégis jellemző rám egy folyamatos racionalizáció a tervezési folyamatban. A BA-s diplomamunkám egy roller volt, a bútortervezés már csak a mesterképzésen ért el. Az MA szak mellett egy szabadulószobás cégnél dolgoztam és az óriás munkahelyi nyomás mellett próbáltam még az egyetemen is megfelelni, ami nagyon nehéz volt, rengeteg szorongást okozott és ezért ott is hagytam egy időre a MOME-t. Majd amikor visszamentem, azért orientálódtam a bútor felé, mert szerettem volna elkerülni ezt a korábban kudarcos tech-vonalat. Egyébként mindig jellemző volt rám, hogy nagyon megviseltek a kudarcos helyzetek, a sikert viszont nagyon könnyen relativizálom.
  |
Ez ma is így van?
Persze! De szerintem azért, mert általában a környezetem is erősen relativizálta a sikereimet – hogy valami csak ezért vagy azért sikerült, de semmiképpen sem a képességeim miatt, és ezt a gondolkodást valószínűleg magamévá tettem az idő során.
Mikor tervezted az első bútorod?
A szabadulószobás cégnél, ahol egy úgynevezett eltüntető szekrényt kellett terveznem. Ez egy szecesszió ihletésű bútor volt körökből szerkesztve, egy szem jelent meg rajta tükörből és ezen keresztül lehetett átjutni egy másik szobába. Ami azért érdekes, mert a most megjelenő kollekciónkban szereplő szekrény, ami ugyan nem szecessziós, hanem Lantos Ferenc munkáira és a magyar népművészet tulipán motívumára reflektál, karakterében sok mindenben hasonlít erre a régi szekrényre és ez azért különösen fontos, mert a saját mitológiánkra utal vissza Gáborral, ezért is kapta a „Vanishing Cabinet” nevet.
Ez volt az a munkahely, ahol megismerkedtetek Gáborral, aki nem csak a szakmai, de a magánéletben is partnered. Hogyan született meg a munkatársi kapcsolatból a közös stúdió ötlete?
Gáborral sok szempontból nagyon hasonlóak vagyunk, mindketten megszállottan viseltetünk a munkánk iránt, ráadásul mindketten nehéz élethelyzetben voltunk, amikor megismerkedtünk, a munkába menekültünk. Számomra mindig fontos volt a visszajelzése, mert különösen szigorú embernek ismertem meg és az első kritikák után erőteljes megfelelési kényszerem is volt felé, de hamar kaptam tőle elismerést is és olyan szakmai támogatást, amit mástól nem. A munkahelyi nehézségek végül erős szakmai szövetséget eredményeztek kettőnk között, ami aztán a magánéletbe is átlépett. Alig néhány hónappal az után, hogy elkezdtünk együtt dolgozni, Gábor kapott egy felkérést a Sopron Basket öltöző megtervezésére, amit végül már együtt csináltunk meg és amire számos pozitív visszajelzést kaptunk, majd sok új projekt is követte, így jött létre végül a közös stúdió.
Hogyan működik a közös munka? Vannak állandó szerepek, vagy változó a szereposztás?
Minden projektet sok beszélgetéssel kezdünk, ami intenzív bevonódást eredményez. Számunkra nagyon fontos, hogy mindent alaposan megvitassunk – ezek minden esetben építő szakmai viták. A formaképzési feladatokat általában én csinálom, de szerkezeti megoldásokkal kapcsolatban rendszeresen konzultálok Gáborral. Azt lehet mondani, hogy a tervezés elején, az elméleti szakaszban és a végén, a megvalósítás technikai részleteinél működünk együtt a legtöbbet.
Mi jellemzi a tervezői attitűdötöket? Van egy olyan vezérelv, amit minden tervezési folyamatban követtek?
Minden tervezésünket először eszmei értelemben szoktuk megalapozni, a folyamat elején én például nem a skiccpauszt veszem elő és rajzolom tele, hanem inkább egy word dokumentumban gyűjtöm a gondolatokat, szempontokat – összefüggéseket keresek. Olyan bútorokat tervezünk, amelyek általában határfeszegetőek technológiai szempontból, ezért mindkettőnk számára különösen fontos, hogy ismerjük az összes létező technológiát, értenünk kell a lépéseket ahhoz, hogy lássuk, mi az, ami megvalósítható. De mindenképpen szeretnénk megérteni minden szegmensét a feladatnak.
  |
  |
Hogyan jött létre az együttműködés a HFDA-val és azon belül a Burnt Geometry bútorcsalád ötlete?
A HFDA Design Lab pályázata egy fél éves program, amiben az Ügynökség projektmenedzsmenti és financiális hátteret biztosít. A pályázati időszak előtt megrendezett Speed Dating esemény lehetőséget teremt a tervezők és a gyártók találkozására, de már meglévő tervező-gyártó együttműködéssel is lehet pályázni a programra. A kiírás egy szériagyártásra alkalmas, nemzetközi piacképes termék fejlesztésére vonatkozik. Nagyon szerettünk volna egy olyan kollekciót létrehozni, ami teljes egészében a saját elképzelésünk szerint valósulhat meg. A HFDA-hoz a Dedas ülőbútorcsaláddal pályáztunk, majd tavaly ilyenkor elnyertünk egy EU-s pályázatot egy stockholmi kiállítási lehetőségre, ebből tudtuk szponzorálni a kollekció többi elemét, a korpuszbútort, a lámpákat és a térelválasztót, amelyek mindegyike egyébként magában hordozza a lehetőséget, hogy önálló család legyen, mert vagy moduláris, vagy rendszerszerűen felépülő darabokról van szó.
  |
Fantasztikusan izgalmas és gazdag bútorkollekciót terveztetek az új Operába, hogy áll most ez a projekt?
Az Opera közforgalmi tereiben lévő – az előcsarnok, a nagybüfé, a nagybüfé körüli dohányzó folyosó, a cukrászda, a kávézó, a várótermek és mosdók bútorait magába foglaló – berendezési tárgyakkal foglalkoztunk. A funkcionálisan már nem megfelelő régi bútorokat kiváltó berendezést terveztünk. A tervezés során a Zoboki Design & Architecture és a KVARC stúdió koncepciója volt a vezérelvünk, miszerint az új mobiliák legyenek alázatosak az eredeti térrel szemben. Hatalmas kihívást jelentett, hogy olyan adaptív ülőbútorokat tervezzünk, amelyek nem neoreneszánsz bútorok – és ezáltal nem válnak anakronisztikussá, és egyúttal nem valami szélsőséges posztmodern gegként értelmezhetőek. Ez egyébként pont abban az időben zajlott, amikor a kisfiunk született, és amikor még folyamatosan a kezemben kellett tartanom, akkor pattant ki a fejemből a megoldás: a hangszer-analógia. Ahhoz, hogy a kortárs ergonómiai szempontok megvalósuljanak, az ülőbútoroknak organikusabbnak kellett lenniük, mint a korhű előképük. Ezért volt ideális kapcsolódási pont a hangszer, elvégre a hangszerek is organikus formák, és a 19. század végén is nagyjából ugyanúgy néztek ki, mint most – tehát nem hatnak idegennek sem a múltban, sem a jelenben. Ez a szimbolikus megközelítés pedig egyébként is visszaköszön az Ybl-féle Opera építészeti, belsőépítészei megoldásaiban. Különösen fontos számomra az ülőbútor és az ember szoros kapcsolata, és a hangszer és az ember között is van egy nagyon hasonló reláció, így ez a kettő szépen összecseng. És persze mindezt úgy szerettük volna megvalósítani, hogy az eredmény ne legyen nagyon direkt, giccses, egyértelmű, de az arányokban, a tömegben, a vonalvezetésben legyenek emlékeztető részletek. Ez egyébként egy hatalmas projekt, hiszen a bútorok mellett több kiegészítő tárgyat – vállfát, akasztókat, stb. – is kellett tervezni, amibe bevontuk az itthon. designstúdió csapatát is. Jelenleg a bútorok gyártása zajlik, nagyon várjuk az eredményt, és hogy végre mutathassunk belőle részleteket!
Szeretettel várja az érdeklődőket a I O line and round május 12. és 15. között a Zipernowsky Stúdióban, ahol élőben megcsodálhatók a „Burnt Geometry – Tervezte: Hevesi Annabella” tárgykollekció darabjai.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél előfizetni magazinunkra, itt teheted meg.
