Metaforamasina

Kutatók ujja az élet üterén – Cikkünk az OCTOGON magazin 187-es (2023/7-es) lapszámából

• Szöveg: Szira Péter
• Fotó: Gulyás Attila
• Olvasási idő: 3 perc

A Turbine AI irodájának helyet adó Corvin Innovation Campus (OCTOGON magazin, 186) a VIII. kerület sűrűjében, a rehabilitációs terület keleti szélére került. Néhány évtizede, amikor a munkavállalókra még nem alkalmaztak mindenféle bonyolult elnevezést, sőt, még a humánerőforrás kifejezést sem ismerte a magyar nyelv, csupán a munkást, amelynek állítólag osztálytudata is volt, amennyiben halmazként tekintettünk rájuk, szóval néhány évtizede ez a terület ugyanolyan lepusztult formát mutatott, mint a Belvárost kivételével a pesti oldal – és értelemszerűen az ott lakó emberek. A Tömő utca toronyházai vertikális kivetülései voltak a Szigony, Nagy Templom vagy bármelyik környékbeli utca földszintes, maximum kétszintes pusztulat lakóházainak. Komor múlt, kimerítő jelen, kilátástalan jövő. Ez a tendencia most megfordulni látszik: kilátástalan jövő, kimerítő jelen, komor múlt. 
 

De hagyjuk a retorikai szócséplést, ez az egész bevezető a következő mondat alátámasztásául született meg:

a munkásosztály végre a Paradicsomba megy.

Változatos és cifra életünk állomásaira visszatekintve kijelenthető, munkavállaló még sohasem került olyan kivételezett pozícióba, mint korunkban. A szakembert, álljon a termelés akármelyik szintjén, különös és már-már pirulásra késztető megbecsülés övezi. Ezt a kivételezett pozíciót a fogyasztói kultúra unásig ismételt, ugyanarra a rugóra járó zsánerei is csak erősítik: légy önmagad, nálunk te vagy a középpontban, élj teljes életet sít., sít, sít. A munkahely afféle megelőlegzett Paradicsom lett, amely egyszerre tere a munkának, a pihenésnek, az otthonnak és a kikapcsolódásnak. Egy kis repülőtér, szálloda, üzletház. Mindenből egy csipetnyi, ami az aktív élethez kell. Ebben a szegmensben a tápláléklánc csúcsán a topmenedzser áll, akinek mindenre csak vasárnap marad ideje, minek következtében például a kereskedelmi dolgozó is úgy él, ahogy a színész, az orvos, a pilóta vagy a politikus: pá, hétvége, agyő család. A kreatív szürkeállományra azonban valami egészen másfajta evolúció vár: náluk szigorúan hétfőtől péntekig húzódik a munka világa, viszont azon az öt napon egy relatíve kis területen a lehető legváltozatosabb szolgáltatásokat varázsolja elé a munkáltatója.
 

A munkahely-fogalom tartalma bővül ki, gazdagodik olyan tartalmakkal, amelyekre leginkább talán a szanatórium kifejezés lenne a legtalálóbb. 

Ettől persze a munkavállaló teljesen odavan. A fogaskerekek a helyükre kerülnek, az ego belesimul a világ-egészbe, a számok pedig értelemszerűen előbb-utóbb elkezdenek jönni. Remélhetőleg nem lesz ez másként a fiatal, nagyreményű magyar startup, a Turbine AI esetében sem. A daganatos betegségekre generikus, személyre szabott gyógyszereket és terápiákat fejlesztő céget három fiatalember alapította, és alig néhány évvel az indulásuk után már két kézzel kapkodnak utánuk a legjelentősebb iparági befektetők, és viszonylag gyorsan eljutottak arra a pontra, amikor a belső értékeiket mutatós külsőbe kell csomagolni.
 

A Paradigma Ariadné új szereplő az irodatervezés piacán, de ha már belevágtak, szó se róla, megint merész és messzire mutató a teljesítményük. Ugyanazt máshogy, valahogy ez az ő világuk. Mi tagadás, már a Ferde házukkal belopták magukat a recenzens szívébe, és azóta szájtátva figyeljük, mi újat tudnak összerakni a rendelkezésre álló elemekből. Most például a Turbine AI irodáját.

Egy szabálytalan alakú és meglehetősen nagy alapterületből kellett gondolatkeltető, komoly s egyben barátságos, laza, de mégis fegyelmezett tereket létrehozniuk. Két alapállítást sikerült detektálnunk: a vízszintes és a függőleges sávosságot, valamint a fölényesen megvalósított átlátások ellenére is erős zegzugosságot. Mindkettő a tudomány metaforájaként fogható fel: az előbbi a szervezettségé, az áttekinthetőségé és a tudatos rendszerezésé, utóbbi pedig a gondolatok kavargásáé és áradásáé, amely a tudás megszerzésének régóta bevett útja: az alapkutatástól az alkalmazott kutatás felé, újra meg újra, amíg világ a világ.
 

A sávosság egyik legmeghökkentőbb, valamiféle reciprok nemzedékinek is nevezhető megjelenése az alumínium trapézlemez, amely egykor a víkendházak, a kézműves kocsibeállók, műhelyek és sufnik elengedhetetlen alapegységeként szerepelt. Az ám, csakhogy miután ezt a múltat végképp eltöröltük, egyszer csak a technológia és a minőségi kivitelezés elhozta az anyag bűvös reneszánszát. Eddig mindennek magunk sem értettük az okát, a Paradigma tervezőinek ötletét szemlélve azonban kapiskálni kezdjük, mi lökte újra a felszínre ezt a fenomént. Fenomént mondunk, mert amit lokális Gesamtkunstwerkként a trapézlemez reflexe és a LumoConcept fényoszlopa, amely a Turbine türkiz és a korall színátmenetekkel megbolondított arculati elemeit használja kiindulásként, azt egyszer az életben érdemes megtekinteni.

Hajlunk annak is metaforikus jelentést tulajdonítani, hogy minden egyes térrész, iroda, tárgyaló egyedi formájú, ahogy a megrendelő kutató cég is egyedenként különböző terápiák kidolgozásán fáradozik. Ha tévednék, a gondolat maga akkor is megérdemli, hogy helyet kapjon ebben a recenzióban. Ahogy az a szépség is, amely a födém alatt felnyitott gépészet láttán fogja el az embert: mint a belek csodás, színes és geometrikus elemekkel tömött országútja, ahol az élet – néha ugyan külső támogatással – valahogy csak-csak elkormányozza önmagát.
 

Paradigma Ariadné | Web | Facebook | Instagram

Az OCTOGON magazin legújabb, 187-es (2023/7-es) lapszámában sok egyéb mellett a BORD Építész Stúdió tervezte BudaPrés épületről, az Országos Széchényi Könyvtár új Archivális Raktáráról (TSPC Kft., Tectum-Art Studio), a Krizsán András DLA által jegyzett piliscsabai új evangélikus templomról és a Margit körúti HomeWork, lakó- és iroda-komplexumról is olvashattok.

Magazinunkra itt lehet online előfizetni.